Terroristának jók vagyunk, rendőrnek rosszak

Hányszor elképzeltem gyerekkoromban, hogy világhírű sportoló leszek, meg se tudom mondani. Makacs sérülésem dacára fölényesen verem Beckert a wimbledoni döntőben, mire Platini meghív középcsatárnak a francia válogatottba, de nem fogadom el, mert Senna mellett megüresedett egy hely a McLarennél, ilyesmi. Beckerből azóta rossz playboy lett, Platini kiöregedett, Senna halott. Én meg 48 másodperc alatt futom a százat – ha megállok közben egy cigire, akkor 5:48. Nem az a klasszikus sportkarrier.

Ma már csak a kémiai Nobel-díjra vágyom megosztva, esetleg egy könnyű űrsétára, vagy hogy zombihadsereg élén leigázzam a világot, de a bennem élő kisgyerek néha mégis felsír, és a jussát követeli. Ezért aztán némi álhabozás, rosszul leplezett szabadkozás után igent mondtam a ritka lehetőségre, hogy az indexes csapat tagjaként a Papp László Budapest Sportaréna családi napján, azon belül is a Totalgaming Esport Day keretében a kajak-kenu-válogatottal játsszam lövöldözős játékot egy Porci Berci tornabemutató, egy ingyenes testzsírmérés és Magyarország élvonalbeli pop-rock zenekara, a Bon-Bon koncertje között. Ha ilyen körülmények között kell helytállni, hát itt fogok helytállni.

Az indexes csapatba bekerülni nehezebb volt, mint gondoltam. Strati abszolút profi, és Kalmit is csak akkor lehet megszorongatni, ha játék közben telefonál, de valahogy soha nem telefonál. Hujekocsog, aki a verseny kedvééért átkeresztelte magát bl_bAn-ra (ejtsd: Balabán, Hujekocsog néven mégse mehet gyerekek közé, ugye), maga a nyugodt erő. The Notorious T. B.G: (korábban King of Noobia) kicsit hebrencs ugyan, de az esze és a szíve a helyén. Namost egy csapat öt főből áll, és mivel az ő helyük biztos volt, nekem azt a maradék egyet kellett valahogy megcsípnem. Fátylat az alattomos intrikákra, a hátbaszurkálásokra, a D-God és Biboldó ellen vezetett szégyentelen gáncshadjáratomra, a lényeg, hogy a belső szavazás engem hozott ki ötödiknek. Megyek csézni!

A Mester eligazítást tart

A CS (Counter-Strike) egyes vélemények szerint politikailag inkorrekt, idióta lövöldözős játék, más vélemények szerint az utóbbi évek legnépszerűbb számítógépes embersportja. A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Hivatalos formájában két ötfős csapat játssza egymás ellen, öt terrorista és öt rendőr. A terroristák letesznek egy bombát, ha tudnak, azt kell az elhárítóknak hatástalanítaniuk. És közben lőni kell, lehetőleg fejre, mert a fejlövés általában rögtön öl.

Ennyit lát belőle a laikus szemlélődő. De a felszín alatt a CS egyéni képességek, naponta hosszú órákon, éveken át érlelt stratégia, taktika, szituációs tréningek és véget nem érő lőgyakorlatok sorozata, fegyverismeret, kiérlelt hardver- és szoftverbeállítások, magabiztos reflexek, tehetség, agresszió, önfeláldozás, alázat, sőt bátran ki merem mondani, humánum keveréke. A CS maga a mindenség.

Ennek a felismerésnek a súlya alatt görnyedve ülök az utolsó eligazításon, amit nem más tart, mint Kodiak, a Legenda. Kodiak is indexes, de olyannyira sokszoros bajnok és többszörös Legenda, hogy ha beszállna a csapatba, az olyan visszatetszést keltene, mintha Ronaldinho jófejségből mezt rántana, és megpróbálná diadalra vezetni a megye kettőt. Nem akarja ő sem, nem akarjuk mi sem. Más ligában játszunk. Inkább kérdezünk.

Hogyan zajlik egy jól kivitelezett B rush? Mi az a spórkör, és hogyan lehet ép bőrrel megúszni? Hogyan védjük hatékonyan az A hosszút? Mit csináljunk, ha sokan egyszerre bejönnek a B sötétből? Kevlár vagy defuse kit? Egyes lövés vagy sorozat?

Amatőr csürhe. Mintha Ronaldinhótól azt kérdeznék, hogyan kell gólt rúgni. Hát lehet így is, meg lehet úgy is. De Kodiak legendaságára rácáfolva türelmes, röviden felvázol egy-egy lehetséges stratégiát, és soha nem teszi hozzá, hogy amit most röviden felvázol, azt ő három éven át gyakorolta éjjel-nappal, hogy aztán a koreai vébén vigye sikerre az akkori világbajnok ellen. Kérdezgetjük a mostani ellenfélről, a kajak-kenu válogatottról is, akiket látott játszani, de csak annyit mond, hogy egyvalaki ügyes köztük. Ebből arra következtetünk, hogy a kajak-kenu válogatott legyőzhető. Csak ki kell választani a megfelelő sportágat. Ami semmiképpen sem a kajak-kenu.

Az élet egy terroristaelhárító szemével

Már csak két nap van hátra a versenyig, és én azzal a szörnyű tudattal ébredek, hogy nem tudok semmit. Stratégiák kavarognak a fejemben, mint a de_dust2 pályán a por, és közben mardos az önvád: ez csak médiameccs lesz, a majmok meccse, amit a 14, vagy akár 16 éves profik szánakozva néznek majd. Én leszek a CS Palik Lászlója, a riporter, aki kedvet kap a versenyzéshez, aztán a végén rajta röhög mindenki, amikor elakad az első homokbuckában.

Javíthatok két nap alatt a reflexeimen? Nem. Átláthatom két nap alatt a nyerő stratégiákat? Nem. CT oldalról alig ismerem a pályát, az edzéseken mindig terrorista vagyok. Megtanulhatok két nap alatt M4A1 Maverick karabéllyal pontosan célozni? Nem. Kétségbeesetten olvasgatom a szakirodalmat, igyekszem erőt gyűjteni a mester, Kodiak blogjából, és átfutom a mission briefingeket a Life in the Eyes of a Counter Terrorist című szakmunkából. Egyre inkább érzem, milyen keveset tudok.

Másnap, szombaton aztán pompás mentőötletem támad: a hardverhelyzeten talán tudok javítani. A hardver rettenetesen fontos a CS-ben. Ismerek például valakit, aki társaságban azzal henceg, hogy birtokában van Kodiak egykori versenyegere, és ezzel két fejjel kimagaslik bármilyen társaságból, ha igaz, amit mond, ha nem. El is rohanok fülhallgatót venni, mikfrofonosat, mert a mikrofon fontos, azon kommunikálunk egymással. Strati lesz az irányító, ő adja majd a parancsokat, mi meg engedelmeskedünk. Kedvenc kifejezésem a "roger", amit felváltva használok azzal, hogy "affirmative". Tökéletes katona vagyok, apró hiányosságokkal.

A boltban kiderül, hogy egy CS-re optimalizált versenyfüles negyvenezerbe kerül, úgyhogy veszek egy vacakot négyezerért. Nekem ez is jó lesz. Különben is, mit szólna az elit, ha meglátná, mit összebénázom a méregdrága cuccal? Akkor még nem sejtem, hogy ezzel a mentalitással lélekben le is mondok a győzelemről. Ezzel a mentalitással csak veszíteni lehet.

Korán lefekszem, még a szextől is tartózkodom, de sokáig nem alszom, csak forgolódom. Álmomban beragad a billentyűzet, nem tudok fegyvert venni, egy késsel rohangálok körbe a dust2-n, amíg egy nemzetiszín mezes sportoló megkegyelmez rajtam, és az A bombalerakón, a nagy faláda mögött tarkón vág egy kenulapáttal.

Csatakos ébredés, gyűrött lepedő, könnyű reggeli kalciumos narancslével. Nem tudom, javít-e a kalcium a CS-s skilleken, de ártani biztos nem árt, és én ebben a helyzetben nem kockáztathatok.

A csapattal a sportcsarnok előtt találkozunk dél körül, látszólag mindenki vidám és felszabadult, sütkérezünk a napon, esélylatolgatunk. Mások nevében nem beszélhetek ugyan, de nekem a torkomban gombóc, a gyomromban kő. A szívem egy nagy kenulapát. Persze ki is kapunk. Remegő kézzel nem lehet CS-zni.

Mit tenne vajon Kodiak ebben a helyzetben?

Terrorként kezdünk a dust2-n, és ez jó, mert egyrészt csak terror szoktam lenni, másrészt csak a dust2-t ismerem rendesen. Na jó, talán még az infernót. Az eleje szoros, aztán elkezdünk sorozatban nyerni, Strati nagyszerű parancsnok, mi meg arra megyünk, amerre mondja. Bár vannak bajok, Kalminak például nincs hangja, nekem meg 3-as érzékenységen marad végig az egerem, ami profi szinten általános, de én minden sarkon úgy fordulok be, mintha csuklós busszal közlekednék. És a kölcsönegerem vagy lő, vagy nem, néha ugyanis beragad a bal gomb. Most a fél karomat odaadnám Kodiak versenyegeréért. Vagy a tudásáért. Mindegy is, mert elszaladunk, és mondhatni fölényesen hozzuk az első fordulót.

Velünk szemben ül a közönség, köztük egy csomó profi, képzelem, mit gondolnak magukban. Mintha a labdával való rövid ismerkedés után kellene bemutató jelleggel dekázgatnom. A Népstadionban. Ronaldinho szeme láttára. Ki sem merek nézni a monitor mögül, de az vigasztal, hogy legalább hangos röhögést nem hallok.

Aztán váltás, és végünk. Vagy az ellenfél táltosodott meg, vagy mi veszítettük el a fonalat, mindenesetre négy egymás utáni körben kapok az arcomba flashbanget, ahogy loholok az A hosszún, és négy egymás utáni körben lőnek ki, mielőtt elfoglalhatnám a kijelölt pozíciót. Esek, kelek. A helyzet odáig romlik, hogy egy idő után már nem tudok rendes fegyvert venni, ezért egy szál pisztollyal kempelek valami sarkon, egészen amíg fel nem bukkan az ellenség. Na, akkor elkezdek puffogtatni. Erre valamelyik sarkon fordul, és lelő.

Van egy pont, ahol még fordíthatnánk: Strati minden szabályt és józan megfontolást felrúgva általános A rusht rendel el, ami CT-ként nemhogy szokatlan, de egyenesen eretnek ötlet. Hálás vagyok neki, hogy van mersze változtatni. De azt a kört elbukjuk, és az egész CT-oldalt is 12-3-ra, így összesítésben 16:14 lesz a vége, oda. Nem szégyen 16:14-re kikapni a kajak-kenu válogatottól, vigasztalnám magam, de ez még csak nem is a kajak-kenu-válogatott volt. Ők megfutamodtak, a gyáva nyulak, mi egy szedett-vedett csapattal játszottunk, amit a rendezők könyörögtek össze az utolsó pillanatban, hogy mégiscsak legyen már ellenfelünk. Taki, Smalla, Akos, Jot és G-San. "Marketingesek". Életükben most játszottak együtt először. Persze.

Hogyan látták a többiek? A CS belülről