![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A Microsoft kutatói öt év alatt összeraktak egy mesterséges intelligenciával felvértezett útvonalkeresőt, amely meg tudja jósolni, hogy mikor melyik úton lesz nagy forgalom, sőt azt is, hogy a dugó milyen hatással lesz az alternatív útvonalakra. A Clearway nevű szoftver közvetlenül nem elérhető, az új ingyenes útvonalkeresőt ugyanis a Live.com portál térképe használja.
Hiába szerettük volna próbára tenni a Clearway tudását, egyelőre csak 72 amerikai városban lehet a forgalmi adatok figyelembe vételével útvonalajánlatot kérni.
![](http://index.hu/cikkepek/0804//tech//ms_traffic01.jpg)
A projektet Eric Horvitz indította be, aki mesterséges intelligenciát kutat a Microsoftnál. Az ötletet az adta, hogy 2003-ban igencsak pórul járt a szabványos műholdas navigációs rendszerével, a kütyü ugyanis hiába vitte el egy kerülőútra, csak még nagyobb dugóba került. Horvitz ezért gyorsan összegründolt egy csapatot, és elkezdték megépíteni a forgalom változásait leíró algoritmusokat.
![](http://index.hu/cikkepek/0804//tech//ms_traffic02.jpg)
Először adatokat gyűjtöttek a GPS-szel közlekedő kollégák segítségével, és így négy év alatt több mint kétszázezer kilométernyi útvonalról szereztek információkat. Seattle régiójában több mint nyolcszázezer kisebb útszakasz profilját készítették el. A kutatók ez alapján olyan algoritmusokat készítettek, amelyek más városokban is működőképesek. A városi modelleket a sztrádákra kihelyezett szenzorok adataival is kombinálták, így végül hatvanmillió útszakaszról kaptak adatokat. A rendszer figyelembe tudja venni az időjárást, a csúcsidőszakokat, és a nagy események, például a futballmeccseket is.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)