Internetszabályozás világszerte

Az egyes országok sajtószabadságát jól tükrözi az internet szabályozásának gyakorlata. Diktatúrákban többnyire állami ellenőrzés és szűrés alatt áll a hálózat, a ,,félig szabad" országokban bármilyen tartalom elérhető, ám az állam figyeli az internetezők viselkedését, és cenzúrázza az országon belüli szervereken publikált anyagokat. A szabad országokban az internetezők hozzáférhetnek bármilyen online információhoz és szabadon kommunikálhatnak. Természetesen rájuk is vonatkoznak a polgári és büntető törvénykönyvek jogszabályai, így az interneten elkövetett rágalmazást, csalást és egyéb jogsértéseket éppúgy bünteti az állam, mint az offline kihágásokat.

Minden országban nagy kérdés, hogy vajon a nyomtatott és elektronikus médiát szabályozó törvények vonatkoznak-e az internetre, vagy törvénymódosításra van szükség ahhoz, hogy a hálózatra is érvényes legyen a médiatörvény. Angliában például az Independent Television Commission (ITC) álláspontja szerint az interneten továbbított képek megfelelnek az ,,engedélyköteles programszolgáltatás" definíciójának. Ennek értelmében valamennyi angliai webszerver üzemeltetője megszegte az angol műsorszolgáltatási törvényt, mivel nem folyamodott szolgáltatói engedélyért és ,,műsora" nem felel meg az ITC kódrendszerének. Az Egyesült Államokban a később alkotmányellenesnek minősített Illetlenségi Törvénnyel egészítették ki a távközlési törvényt.

Hányan interneteznek világszerte? A Nua Internet Surveys becslése szerint 2000 szeptemberében 377,65 millióan interneteztek világszerte. A legtöbb felhasználó továbbra is Észak-Amerikában él, Kanadában és az Egyesült Államokban 161,31 millióan interneteznek. Európában 105,89 millió, Ázsiában és Ausztráliában 89,69 millió, Latin-Amerikában 15,26 millió, Afrikában 3,11 millió, a Közel-Keleten pedig 2,40 millió internetező él. A Freedom House jelentése szerint a világ lakosságának mindössze 21 százaléka élvez teljes sajtószabadságot, 39 százaléka részleges sajtószabadságot, és 40 százaléka olyan országban él, ahol nincs szabad sajtó. Az internetezőkről még nem készült hasonló felmérés.

Szintén az internet szabályozásának kérdéskörébe tartozik az internetszolgáltató felelősségének kérdése. Kérdés, hogy az internetszolgáltatót a tévétársaságokkal, vagy a telefontársaságokkal vesszük egy kategóriába, tehát hogy felelősek-e az általuk szolgáltatott tartalomért, vagy nincs arra befolyásuk. Hazánkban a legtöbb esetben a szolgáltató magától eltávolítja a törvénysértőnek talált anyagot szerveréről, a rendőrség pedig nem a szolgáltató, hanem az oldal készítője ellen folytat eljárást. Ezt a logikusnak tűnő gyakorlatot követik a legtöbb európai országban, azonban az utóbbi időben számos veszélyes, ellenkező kimenetelű precedensre volt példa.

Anglia: felelős a szolgáltató?

Márciusban az angol Demon internetszolgáltató peren kívüli megállapodást kötött egy fizikaprofesszorral, aki rágalmazásért perelte be a céget. A Cyber-Rights and Cyber-Liberties online polgárjogi szervezet szerint veszélyes precedenst teremtett a megállapodás, mely azt sugallja, hogy a szolgáltatók felelősségre vonhatók a szervereiken tárolt üzenetek tartalmáért. Az angol törvények szerint a szolgáltatók nem felelősek a náluk tárolt tartalomért, ha megfelelnek két követelménynek. Egyrészt intézkedniük kell annak érdekében, hogy ne jelenjen meg szerverükön törvénysértő anyag, másrészt az ilyen anyagokat el kell távolítaniuk a szerverről, miután tudomást szereznek róla.

Németország: mégse felelős a szolgáltató

Hasonló ügyben drákói szigorú ítéletet hozott 1998-ban egy német bíróság, amikor felfüggesztett börtönre és horribilis összegű pénzbüntetésre ítélte a német Compuserve ügyvezetőjét, amiért pornográf weboldalak is megjelenhettek a cég hálózatán. Egy évvel később azonban a másodfokú bíróság felmentette a férfit, mondván, az igazgatónak nem volt módja cenzúrázni a felhasználók által elhelyezett tartalmat. Az állam azonban már próbálkozott ilyesmivel, a pornográf, erőszakos és más ,,veszélyes" anyagok szűrésével.

Mint már korábban írtuk, a német bűnügyi rendőrség (Bundeskriminalamt, BKA) és a Bertelsmann médiaóriás alapítványa a jövőben együtt akarnak működni az internetes ifjúságvédelemben. Ennek érdekében a BKA listáját, mely a szélsőséges weboldalakat tartalmazza, integrálják a Bertelsmann és más vezető internetes cégek által alapított Internet Content Rating Association (ICRA) szűrőrendszerébe. A megfelelően beállított böngészőkkel az ICRA feketelistáján szereplő oldalakat nem lehet lekérni.

Oroszország: az állam figyel

Az internet-hozzáférést ellenőrzésük alatt tartó országok: Azerbajdzsán, Belorusszia, Burma (Myanmar), Kína, Kuba, Irán, Irak, Kazahsztán, Kirgizisztán, Líbia, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Sierra Leone, Szudán, Szíria, Tadzsikisztán, Tunézia, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám. a Reporters Sans Frontičres jelentése szerint.

Az állami cenzúránál is veszélyesebb a polgárok megfigyelése: Oroszországban a KGB utódszervezete tavaly arra kötelezte az internetszolgáltatókat, hogy szereljenek fel lehallgatóberendezéseket. Ezekkel a nyomozók bírósági végzés nélkül is elolvashatják a felhasználók üzeneteit.

Egyesült Államok: alkotmányellenes illetlenségi törvény

Az internet-fejlődésben élen álló országban először 1995-ben merült fel az háló megrendszabályozásának terve. Az 1996-ban elfogadott Communications Decency Act - magyarul Illetlenségi törvény - öt évig terjedő börtönnel büntette volna azt, aki pornográf vagy uszító tartalmat tesz elérhetővé az interneten. A törvény az amerikai alkotmány szólásszabadságról szóló első kiegészítésén bukott meg.

Az 1998-ban elfogadott második Illetlenségi törvény (CDA II., avagy Child Online Protection Act, Online Gyermekvédelmi Törvény) már annyit finomodott, hogy csak azokat fenyegeti retorzióval, akik kiskorúaknak szolgáltatnak ilyen tartalmakat - a pornóoldalak ennek értelmében kötelesek meggyőződni az internetező életkoráról, amelynek módja egy csak nagykorúaknak kiadható azonosítószám.

Jelenleg a kongresszus előtt van továbbá egy a CDA II végrehajtásához kapcsolódó törvény, amely megvonná azoktól az iskoláktól és könyvtáraktól az állami támogatást, amelyek nem alkalmaznak olyan szoftvert gépeikben, amely bizonyos szavak alapján kiszűri a pornográfiát - erre a törvényre az indoklás szerint azért volt szükség, mert a világ egyéb országaiban a felnőtteknek szánt oldalak nem feltétlenül próbálnak meggyőződni az internetező életkoráról. Mindezek mellett négy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki engedélyezés nélkül szerencsejátékot szolgáltat az interneten.

Ausztrália: a szolgáltató fizeti a büntetést

Ausztráliában a 2001 január 1-én életbe lépett internetcenzúra-törvény értelmében a tizennyolc éven felülieknek engedélyezett tartalmakat csak nagykorúságot igazoló azonosítóval rendelkezőknek szabad szolgáltatni - a szabálysértő oldalak miatt kiszabott nagy összegű bírság az internetszolgáltatót sújtja . A szolgáltatók emellett az életkori azonosítást nem kérő külföldi oldalakat kötelesek blokkolni. Az internetezők az ausztrál médiafelügyeletnél egy külön oldalon tehetnek panaszt az általuk sértőnek ítélt tartalmakkal kapcsolatban.

Dél-Amerika: jobbára szabad a háló

Brazíliában 1995 és 1996 között meghuszonhatszorozódott az internetezők száma, azóta a Latin-Amerikában minden évben megduplázódik az internetezők száma - ezzel az internet terjedése szempontjából a világ leggyorsabban fejlődő régiója. Az államelnökök, és a hadseregek vezetői verseiket és romantikus dalaikat publikálják honlapjukon. Az internetes tartalmat két itt országban szabályozzák: Peruban és Kubában.

Afrika: nincs mit szabályozni

A fekete kontinensen Dél-Afrikában a legelterjedtebb az internet. Az országban körülbelül kétmillióan használják az internetet - ez a lakosság öt százalékát jelenti (különösen jó arány ez az analfabetizmus negyven százalékos arányához viszonyítva). A dél-afrikai ,,sulinet" nyitóoldala a legnézettebb afrikai oldal.

Arab országok: állami tartalomszűrés

Míg a kontinens területének túlnyomó részén nincs olyan fejlettségi szinten az internet, hogy érdemes lenne szabályozni, az arab világban a sajtócenzúra általános gyakorlata a világhálóra is vonatkozik. A régió legdrótosabb országának százezer internetezővel (a lakosság 0,5 százaléka) Szaúd-Arábia számít, ahol az egyéni szabadságjogok korlátozottságával egyenes arányban korlátozzák az internetes tartalmat. Az arab világban általános cenzúra ellenére fizetős internet-kávézók működnek Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Jordániában, Iránban, Marokkóban, Ománban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Katarban, Tunéziában, és a palesztin autonóm területeken.

Kína: kemény állami cenzúra

Kínában a felmérés szerint idén szeptemberben tizenhétmillióan interneteznek, számuk évente megduplázódik. A szolgáltatóknak szűrniük kell a nyugati hírportálokat, az emberi jogi szervezetek oldalait, a Falun Kung szekta, a tibeti és a kínai emigránsok oldalait. Az internetszolgáltatóknak az információipari minisztériumhoz kell folyamodniuk engedélyért, hatvan napig tárolniuk kell a felhasználók adatait, az általuk böngészett oldalak adatait, emailjeiket, és weben folytatott beszélgetéseket. Az adatokat a rendőrség megkeresésére kötelesek kiadni, ellenkező esetben a céget felszámolják. Külföldi cégek jelenleg legfeljebb 49 százalékos tulajdonrészhez juthatnak kínai internetes cégekben.

Magyarország: szükséges-e az állami szabályozás?

A héten komoly botrányt robbantott ki az ORTT elnöke, Körmendy-Ékes Judit, amikor kijelentette, hogy az internet szabályozására van szükség Magyarországon, és ebben az ORTT akár irányító szerepet is vállalna. A médiahatóság elnöke szerint a netet nem kell túlmisztifikálni, a meglévő médiajogi alapelvek érvényesek a világhálóra is. Körmendy-Ékes szerint a tervezett szabályozás nem cenzúrát jelentene, hanem a már létező büntető, személyiségi, szerzői, média és egyéb jogi alapelveket kellene alkalmazni az interneten is.

Az elnökassszony szerint csupán technikai kérdés, hogy egy szoftver kiszűrje a tiltottnak minősített szavakat a hálóról, de a tiltás és a támogatás közti mezsgyén továbbra is szabad maradna az internet. Az ORTT elnöke szerint az internet technológiai lehetőségeit egyelőre nem használják ki a széles tömegek, bár a tartalomszolgáltatók természetesen már élnek az új média lehetőségeivel. Véleménye szerint az internet szabályozásánál alkalmazható magyar törvényeket alkalmassá kell tenni a nemzetközi joggyakorlat befogadására. Így eredményesen fel lehetne lépni a más országokban levő szervereken tárolt jogsértő tartalmak közlői ellen.

A cenzorok módszerei

Leonard R. Sussman, a Freedom House munkatársa szerint olyan állami szabályozásra van szükség, amely elősegíti a gazdaság fejlődését és a piaci versenyt. Az elektronikus infrastruktúrát figyelni kell, hogy az információhoz jutás ne váljon monopóliummá, és hogy a lehető legnagyobb terjedelmű és legváltozatosabb tartalom legyen elérhető. Ugyanakkor, írja Sussman, mint már a múltban és a jelenben is van erre példa, egyes kormányok hozhatnak olyan konstruktívnak tűnő szabályozást, mely alatt valójában cenzúra rejlik.

A cenzorok Sussman szerint négyféleképpen szabályozhatják az internetet: létrehozhatnak kifejezetten az internetre vonatkozó szabályokat és engedélyeket, alkalmazhatják a nyomtatott és elektronikus médiát korlátozó törvényeket az internetre, a szerverek ellenőrzésével szűrhetik az internetes tartalmat, és megjelenés után is cenzúrázhatják az elfogadhatatlannak tartott elektronikus tartalmat. A korábbi kommunikációs technológiáktól eltérően azonban az internet használatának és hatásának elterjesztéséhez sem kormány- sem vállalati monopóliumokra nincs szükség, sőt ezek inkább ellenjavalltak - -írja a szerző.

Nem várhatók nemzetközi internettörvények

Nem valószínű, hogy a közeljövőben nemzetközi megállapodások születnének az internetes tartalom szabályozásáról- jegyzi meg Robert Carolina, a Clifford Chance elemzője egy 1995-ös tanulmányban. Carolina rámutat, hogy például a pornográfia szabályozásáról még az Egyesült Államok tagállainak sem sikerült egymással egyetértésre jutniuk, ezért ezen a területen Amerikában nincs szövetségi szabvány. Számos ilyen téma van, például a politikai mondandó, ahol az egyes országok kultúrájuk különbözősége miatt nem tudnak egyetértésre jutni a szabályokról. Az egységes nemzetközi szabályozás léte azonban nem feltétlenül döntő kérdés: azokban az esetekben, ahol a nemzetközi közösség egyetért a megvédendő értékek mibenlétében és megőrzésük módjában, ugyancsak határozottan tudnak fellépni. Egyetértés hiányában azonban erőtlenné válik a nemzetközi közösség. Carolina szerint tehát nem a szabályozás, hanem az egyetértés a döntő tényező.