Összeomolhat az internet az adatforgalom alatt?

Amióta világ a világ és internet az internet, egyre csak növekszik a hálózat adatforgalma. Szakértők időről időre megkongatják a vészharangot, mondván, az infrastruktúra nem fogja elbírni a meredeken növekvő terhelést. A kilencvenes évek óta most éljük át a harmadik nagy adatforgalmi pánikot: az mp3- és a Bittorrent-forradalmat túléltük, vajon a YouTube-ot is túl fogjuk?

Százszoros forgalom az mp3 miatt

A kilencvenes évek elején az internet forgalma jóformán kizárólag szöveges alapú emailekből állt. Felmérések szerint 1990-ben Amerikában a teljes adatforgalom 1 terabájt volt havonta, ami az internet terjedésével, és a sávszélesség lassú emelkedésével komótosan nőtt, nagyjából évente megduplázódva.

A kilencvenes évek közepén aztán jött az mp3, és a színes-szagos, csillogó weboldalak, hirtelen minden felhasználó megabájtszámra töltötte le a zenéket és képeket, izzottak a modemek, a globális adatforgamom pedig két év alatt csaknem a százszorosára emelkedett (még mindig amerikai adatok: 1994. decemberében 16,3 TB, 1996. decemberében 1500 TB).

Sávszélesség-zabáló fájlcsere és videóstreaming

Az mp3-robbanás után folytatódott a hálózat forgalmának éves duplázódása: a növekedésért elsősorban a fájlcserélő hálózatok ('99-től az első fecske Napster, majd főleg 2001., és a Bittorrent protokoll megjelenése) voltak a felelősek. 2002. végére a hálózati forgalom Amerikában elérte a 140 petabájtot havonta (140 ezer terabájt). A legújabb forgalomsokszorozó pedig a videóstreaming, vagyis a YouTube és társai.

A YouTube egyetlen nap alatt 75 milliárd emailnek megfelelő adatforgalmat generál, de nem is a nyers adatmennyiség a legnagyobb gond vele. "A valós idejű videólejátszás nem enged meg hibákat, késéseket. Az email lehet lassú, senkinek nem tűnik fel, ha tíz másodperc helyett tizenegy alatt ért oda a címzetthez, de ha egy videó megakad, azt nem lehet nem észrevenni." - érzékelteti a problémát Phil Smith, a Cisco Systems technológiai igazgatója.

Hol a leggyengébb láncszem?

Vajon miért nem omlott már össze az internet a másfél évtized alatt a szó szoros értelmében milliószorosra hízott forgalom alatt? A kilencvenes évek végén, a nagy dotkom-őrületben milliárdokat fektettek a cégek nagysebességű optikai kábelekbe, és sokkal nagyobb kapacitású gerinchálózat épült ki, mint amit akár ma is kihasználnánk. A következő érzékeny pontot a routerek jelentik; azok a szerverek, amelyek a gerinchálózatról érkező adatcsomagokat elirányítják a címzettjükhöz. A Cisco (a nagy teljesítményű routerek piacvezető gyártója) ezen a téren sem lát problémát: állításuk szerint a routereik 92 terabit adattal képesek megbirkózni másodpercenként.

A szűk keresztmetszet ott képződik, ahol az optikai kábeleket felváltják a jó öreg rézalapú vezetékek. Az internetszolgáltatók már ma is sokszor korlátozásokra kényszerülnek, ha egyszerre sok felhasználójuk osztozik az adott sávszélességen, és ahogy egyre népszerűbbé válnak a szélessávot megdolgoztató alkalmazások, úgy lesz egyre szélesebb a szakadék a felhasználó oldalán az elvileg elérhető és a gyakorlatban megjelenő sávszélességek között.

Valós veszélyek virtuális hatásai

A MessageLabs biztonságtechnikai cég szakértője, Paul Wood a való életbeli katasztrófákban látja az internetre leselkedő legnagyobb veszélyt. Bár a hálózat a decentralizáltságot szem előtt tartva lett felépítve, ma már olyan mértékű az adatforgalom, hogy ha egy esetleges terrortámadás vagy földrengés (de mint az elmúlt hetek híreiből láttuk, akár néhány túlbuzgó halász vagy egy hajléktalan eldobott cigarettája) megrongál egy fontosabb csomópontot, a "kerülőútra" kényszerített adatok túlterhelhetik a már alapban is zsúfolt vonalakat.