További Net cikkek
A rosszindulatú támadó néhány tudományos adat elküldésével bebizonyította, hogy valóban szabadon mozog azokon a szervereken, amelyek az ott dolgozó ötven kutató életvédelmi rendszerét is irányítják. A nyomok egy bukaresti internetkávézóba vezettek, és az FBI a helyi rendőrség segítségével elkapta az elkövetőket, írta az MSNBC.
Törvényen kívüliek?
Gabrielle Burger, az FBI bukaresti irodájának vezetője szerint Románia élen jár a cyberbűnözésben. A helyi hatóságok adatai arról tanúskodnak, hogy a romániai cyberbűnözők hálózata nem túl szervezett, de európai és egyesült államokbeli bűntársak is segítik munkájukat, és évente több millió dollárral károsítják meg a vállalatokat és azok ügyfeleit. A zsarolás és a csalás, valamint vírusírás tartozik a specialitásaik közé.
"Romániában él a világ néhány legtehetségesebb informatikai szakértője, akik a hazájukban elérhető munkalehetőségek miatt csalódottak, és előszeretettel teszik próbára képességeiket az interneten" - írta az FBI által működtetett Internet Fraud Complaint Center és a National White Collar Crime Center közös jelentése. A két amerikai szervezet a fehérgalléros bűnözéssel, többek között az internetes csalásokkal foglalkozik.
Nem volt törvény
Idén év elején még nem volt megfelelő informatikai törvénye Romániának, ami nagyban elősegítette a számítógépes bűnözés elterjedését. Azóta megszületett a szabályozás, melynek értelmében a bűnözők akár 15 éves börtönbüntetést is kaphatnak. A törvény keménységét jól szemlélteti, hogy nemi erőszakért feleakkora büntetés jár.
Varujan Pambuccian volt programozó, aki a törvény létrehozásában is segédkezett, elmondta, hogy az új szabályok bevezetése után jelentősen csökkent a bűnözői tevékenység.
Az FBI, a Scotland Yard, a különböző európai titkosszolgálatok és rendőrségi szervezetek több mint hatvan románt tartóztattak le számítógépes bűncselekmény elkövetésének a gyanújával. Köztük van az a két személy is, akik a sarkkutatók zsarolásban vettek részt májusban, illetve egy másik páros, akik harmincezer hitelkártya adataiért cserébe követeltek pénzt egy amerikai cégtől. Az MSNBC szerint számos hackert elítéltek.
Korán kezdték
Az információs technológia még Nicole Ceausescu kormányzása alatt vált népszerűvé Romániában. A volt diktátor ugyanis nagyszerű lehetőséget látott a számítógépekben a kommunista ideológia terjesztésére. A szovjet érában elterjedtek a kalózmásolatok, ugyanis a szegények nem tudtak jogtiszta programokat vásárolni.
A románok ma már az óvodában megismerkednek a számítógéppel, az egyetemeknek pedig első osztályú oktatási programjaik vannak, és a végzősök nagy része olyan nyugati vállalatokhoz kerülnek, mint például a Microsofthoz. Ennek a magas képzettségnek azonban van egy hátulütője: megjelentek azok az "internetvámpírok", akik a föld másik felén élő áldozataikra vadásznak.
Okosabbak a hatóságnál
A legegyszerűbb módszerekkel próbálkozó bűnözők nagy értékű elektronikai eszközöket kínálnak eladásra vagy aukciókra, de a pénzért cserébe semmit sem küldenek. Mások hamis eBay-oldalakat hoznak létre. A profik céges adatbázisokat törnek föl, és az így megszerzett információkért követelnek pénzt a vállalatoktól. A legtöbb támadást internetes kávézókból követik el.
Mihai Radu, a bukaresti BitDefender adatvédelmi vállalat munkatársa szerint a bűnözők okosabbak a hatóságoknál. A román rendőrség a BitDefender segítségével tudta elkapni azt a 24 éves egyetemistát, akit a hírhedt MSBlaster féreg megírásával gyanúsítanak. Virgil Spiridon, a román rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője ugyanakkor elmondta, hogy a hatóságok figyelték az internetes forgalmat, az emailek fejlécét és a címeket, és számos merevlemez lefoglaltak a házkutatások során.