Az 54 millió forintos erősítő

Erős vonzalmat érzek a technikai eszközök iránt, amiket nem azért készítettek, hogy közvetlenül jobbá tegyék hétmilliárd ember életét, hanem azért, hogy a kategóriájukban a legjobbak legyenek. Értik, egy széklábbal is meg lehet ölni valakit, meg egy Fabbri Piccione vadászpuskával is, csak az előbbire senki nem mondja, hogy technikai remekmű, az utóbbira meg igen. És lehet, hogy egy Vespa robogóval is el lehet jutni A-ból B-be, mint az SR–71 Blackbirddel, de a Vespa egy béna kis motor, a Blackbird meg minden idők legmenőbb repülőgépe.

Csodálatos dolgok ezek. A tervezők nem kötnek kompromisszumot; csak a legjobbra törekszenek, és nem érdekli őket, hogy ki tudja megfizetni őket. Az sem zavar, ha tudom, hogy nem én leszek az. A Nemzetközi Űrállomás se lesz az enyém sose, mégis örülök, hogy ott kering fölöttünk. Az ilyenek mutatják meg, hogy érdemes volt lejönni a fáról, barlangfalra festeni, szakócát faragni, fölfedezni a tüzet, tengerre szállni, és feltalálni a villamosságot meg az atom-tengeralattjárót. Csinált ilyet bármely más ismert faj? Ugye, hogy nem. Ilyenkor nem szégyenkezve, hanem büszkén mormolhatjuk magunk elé az ecce homót.

Bold statement

A Naim itthon kevéssé ismert márkanév; sose volt, sose lesz akkora cég, mint a Sony vagy a Samsung, és ezt sajnos az áraik is garantálják. (Azért nem reménytelen a helyzet: a használtpiacon már néhány tízezer forintért is találhatunk Naim termékeket, és az új, belépő szintű készülékek listaára sem veszélyes.) A tapasztalt hifisek számára ez a név a minőség garanciája. A brit céget több mint negyven éve alapította a 2000-ben elhunyt Julian Vereker, akinek 1995-ben II. Erzsébet királynő még a Brit Birodalom Érdemrendjét is odaítélte. És ez pár fokkal nagyobb elismerés, mint a kommersz hifiknek osztogatott EISA-díj.

Aki kifelé jön az akciósházimozi-korszakából, nem nagyon értheti, hogy mi ez a nagy felhajtás a cég körül. Egyik készülékük sem csinál nagy műsort: nem hangosítják agyon a klarinétos nyálcuppogását, és nem hallani három háztömbbel arrébb az üstdobot. Ja, ők nem denevéreknek készítenek hificuccot, hanem zeneértőknek. A tapasztalt audiofileknek sokszor egy Naim rendszer a végállomás.

A Hificritic nagy öregje, Martin Colloms éppúgy Naimet hallgat otthon, mint a magyar Hifi Magazin egykori főszerkesztője, Darvas László. Az egyik CD játszójukat még Dimitrij Medvegyev is használja, és a Bentley is hozzájuk fordul, ha a vásárló luxushifit akar a kocsijába.

A Naim nem konzervatív high end gyártó, a szériatermékeikkel többnyire az átlagos zenehallgatói igényeket próbálják kiszolgálni. Nem az elektroncsöves-lemezjátszós-ezüstkábeles irányból közelítenek; műsorforrásként nem a hanglemezt, hanem a CD-t preferálják, és csövek helyett tranzisztorokból építik az erősítőiket. Gyártanak integrált erősítőket, elő- és végfokokat, van CD játszóval kombinált hálózati lejátszójuk, streamerük és kisdobozos kihangosítójuk is. Nyitottak a modern dolgokra, figyelik, hogy mi történik körülöttük a világban, és reagálnak is rá, méghozzá anélkül, hogy lemennének gagyiba.

Szóval negyven év kultúrával, zenével és kutatás-fejlesztéssel töltött év után a cég úgy döntött, hogy megépítik Minden Idők Legjobb Sztereó Erősítőjét. Kerül, amibe kerül.

A NAC S1 előerősítőből és a két NAP S1 mono végfokból álló rendszer ára 200 ezer dollár, azaz mostani dollárárfolyamon 54 millió forint. Ezt kevesen engedhetik meg maguknak, de ez éppúgy igaz a szuperszonikus repülőgépekre és az olasz kézműves puskákra is. Vannak luxustermékek, amik nem járnak mindenkinek, de jó, hogy vannak. Lehet, hogy a Statement árából meg lehetne venni egy kamionnyi kommersz házimozit, de nem is érdemes azokkal egy kategóriába helyezni – ahogy a Suzuki Swiftet sem a McLaren Mercedessel. A Statementtel a Naim a legjobbat akarta, és meg is építették. És az ennyibe kerül.

A Statement egy szupermodern, nagyon elegáns szervertoronyra emlékeztet: három, méternél magasabb, egymás mellett álló monolitból áll. Az előlap szálcsiszolt fém, az oldalán finom ívben kanyarognak a vaskos, mégis légies hűtőbordák: a konstrukció egyszerre tűnik törékenynek és brutálisnak.

A Naim házon belül gyártja a külső alumíniumburkolatokat is: a modernebb CNC technológiát elegyítik a babrálós, kézzel végzett minőségellenőrzéssel. A kész elemek vesznek egy fürdőt is a fekete tintával vegyített elektrolit oldatban, amibe feszültséget engednek; így nyeri el a külső borítás a végleges színét. A fémtornyok közepén áttetsző, szolidan megvilágított akriltömb kap helyet, belegravírozott márkajelzéssel. A háttérvilágított hangerőszabályzó a NAC S1 tetejére került.

A Statement szép. Nem úgy szép, mint egy Bang & Olufsen dizájnhifi vagy egy Imac, hanem praktikusan szép. Steve Jobs jól érezte, hogy egy készüléknek szépnek kell lennie, csak ő mindent ennek rendelt alá: néhány korai Macintosh épp azért melegedett túl, mert nem hagyta, hogy zajos ventillátort szereljenek a kis méretű gépekbe. Szép ez a buddhista dizájnfilozófia, csak nem túl célszerű. A Statement máshogy szép – mondjuk úgy, mint egy Szu–27 vadászgép, ami az aerodinamika törvényei miatt kapott olyan formát, amilyet, mégis gyönyörű.

A hasonlat nem is túl elrugaszkodott, mert a Statement a legjobb hangzás érdekében kapott ilyen formát. Ez a konstrukció minimalizálja az elektromágneses és mechanikai zavarokat, illetve biztosítja az optimális hőelvezetést. A Naim mindig kiemelt figyelmet fordított a készülékei stabil tápellátására, és ez most sincs másként: a brutális tápegységek a ház alsó részében kaptak helyet; a fölötte lévő, elszigetelt rekeszekben trónolnak az érzékenyebb alkatrészek. A készülékház felső részében elhelyezett komponenseket további kis kamrákba zárják el, egymástól izoláltan; ez is a hangminőség javulását szolgálja.

A CES-en mutatták be először az új interkonnekt- és hangfalkábeleket is; szépek, vastagok, DIN és XLR csatlakozókkal. Az új szettet a Naim Super Lumina Technology névre keresztelte, és itt használták először az Air-Plug csatlakozókat is. A technológia sajátja, hogy hat alumíniumgyűrű található a csatlakozók körül; ez a fém nem érzékeny a mágnesességre, így könnyebben kordában tarthatók velük a nemkívánatos energiák, amik mind befolyásolják a hangminőséget.

Maguk a kábelek ezüstözött tellúr-réz ötvözetből vannak, amik – legalábbis a sajtóanyag szerint - 90 százalékkal jobb vezetőképességet adnak, mint a hasonló fémek, de ezt nem mértem meg, szóval kénytelenek leszünk elhinni. A Naim minden kábelét a saját feszültségmentesítő eljárásával kezelte. Néhány ezer dollárba kerülnek; szinte aprópénz a teljes rendszer árához képest.

Ez nem technológia, ez kultúra

Hogy a minőségi alkatrészeknek, a csodakábeleknek, vagy a rendszer végére illesztett Focal Grande Utopia hangfalaknak köszönhető, az nem világos, de a Statement rendszer hangja elképesztő.

Nehéz ezt leírni. Zenét hallgatni sokan szeretnek, de torzításmentes rendszert csak kevesen hallottak életükben. Ezt csak azért fontos megjegyezni, mert anélkül nem lehet megérteni, hogy egy rendszer mitől jó; attól, hogy nem szól bele a zenébe, nem tesz hozzá semmit, csak minél többet vesz ki a forrásból. Hogy nincs a hangban semmi elektromos szemét, nincsenek dinamikai korlátok, a rendszer mégsem fogja vissza a zenét, csak hagyja áramlani azt.

És a Statement ezt piszok jól csinálja. A levegő bennem szakad, amikor megtudom, hogy a forráskészülék egy zeneszerver, amit tabletről irányíthatunk – semmi analóg hanglemez, semmi mágneses leszorítós CD játszó, csak fájlok. 

Az embermagas Focal hangfalaknak talán nem a Venetian Hotel kis szobája a legjobb környezet, de még így is átjön az, amitől a Naim rendszerek annyira jók. A szaksajtóban csak PRaT (pace, rhythm and timing) néven emlegetett tulajdonság, vagyis a hangszerhangok halálpontos ütemezése és tempója itt is megvan; szinte látni, amint a dobverők megteszik az utat a hangszer bőréig, majd felemelkednek, és a zongorahangoknál minden billentyű hangja nyomon követhető, beleértve a pedáljátékot is. Előttünk van, hogy a hegedűs húzza és vonja a vonót a hangszeren (hallható a különbség), és a pianissimo és a fortissimo közötti különbségeket is pontosan leköveti. Amikor a szimfonikus zenekarból csak a klarinétos és a hegedűs játszik, a Statement finom, bensőséges hangulatot teremt; amikor minden hangszer megszólal, a terem valósággal felrobban. A 746 wattos végfokoknak ez a terhelés meg se kottyan, erőlködésmentesen követik a legnagyobb dinamikai változásokat is.

De ezek csak eszközök, a fő program itt a zene. Csak páran ülünk a szobában; néhányan borospoharat szorongatnak, és nem úgy tűnik, hogy sürgős lenne visszacsöppenniük a CES nyüzsgésébe. Valószínűtlen az egész: kint élőben játsszák a Dead Risinget, itt meg Leonard Cohen hangja smirgliz a katarzis kellős közepén, és még a párnázott, de mégsem túl kényelmes székek is masszázsfotelnek tűnnek. Tökmindegy, hogy egy gitáros lány performanszát hallgatjuk, vagy egy szimfonikus zenekart, mindegyiknek magával ragadó a hangulata.

Nem arról van szó, hogy a zenekar ott játszik a szobában – pedig az előadás abszolút életszerű –; nincs háromdimenziós térleképzés láthatatlan fantomzenekarokkal, viszont a zene mondanivalója, érzelmi töltete a plafonig tölti a szobát. Paradoxnak hangzik, mégis igaz: a Naim épített egy brutális szörnyet, egy földre szállt űrállomást, aminek az a célja, hogy ne a gépeket, hanem a zenét hallassuk.

A Naim rendszerek kellemes tulajdonsága, hogy rettentő hosszú ideig lehet bármilyen zenével hallgatni őket, mégsem válnak tolakodóvá. Ez a Statementnél úgy jelentkezik, hogy képtelenség felállni előle, annyira magával ragadó az előadás. Nem a rendszeré: a zenészeké. Ha nem állítják le a demót, ott halok éhen azon a kényelmetlen széken.

Ritkább lesz, mint Picasso

És hogy megér-e ez a rendszer 200 ezer dollárt (illetve további százezret a hangsugárzók)? Ha a konzumhifihez mérjük, nyilván nem, de ha egy Picasso-festményhez mérjük, akkor igen. Márpedig a Statement nem a technológiáról szól, hanem a kultúráról – még akkor is, ha ehhez villamos áramot, válogatott alkatrészeket és XXI. századi gyártástechnológiát használtak. Egyébként valószínű, hogy a Statementekből kevesebb kerül a háztartásokba, mint Picasso-festményekből. De mindegy is. Nem az a fontos, hogy valaki megengedhet-e magának egy ilyen rendszert, hanem az, hogy ilyenek egyáltalán léteznek.