Még az idén piacra kívánja dobni a Microsoft a Windows Vista operációs rendszert. Az optikai frissítésen túl a szoftverkonszern a következő generációs Windows kifejlesztésénél a rendszer biztonsági funkcióira is ügyelt.
A remények szerint a Vista ebben a tekintetben felveszi a versenyt a Mac OS X-el és az aktuális Linux-disztribúciókkal. Ezen kívül az új Windows képes a teljes merevlemez titkosítására.
Kulcs nélkül használhatatlan
Az eljárás a felhasználó az adatait különleges védelem alá helyezi, hiszen a dekódoláshoz szükséges kulcs nélkül a lemez tartalma nem olvasható ki és nem fejthető meg. Az újdonság viszont a brit kormány megfelelő köreiben megszólaltatta a vészcsengőket.
A BBC Online beszámolója szerint a kormány megbízottai a Microsofttal tárgyalnak. Azt szeretnék elérni, hogy a hivatalok hátsó bejáratot kaphassanak a rendszerhez, például, ha bűnelkövetők merevlemezét kell kiolvasni.
A Microsoft egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy meg kívánnak-e felelni ennek az óhajnak. Viszont az RSA 2006 konferencián elhangzott nyitóbeszédében Bill Gates a biztonságos digitális jövő képét festette fel, és egyúttal a Windows Vista új képességeiről is beszámolt.
Becsavarja a Bitlocker
A Microsoft alapítója ezek között említette a különleges elhatárolási eljárásokat, amelyek az ártó kódok okozta esetleges károk csökkentését szolgálják. A felhasználó biztonságát szolgálja ezen kívül az azonosítási és hozzáférési rendszer, illetve a javított adatvédelem.
A hétköznapi felhasználók biztonságos rendszerét a felhasználóiprofil-védelem (User Account Protection) elnevezésű funkció védi, míg az adatok titkosítását a bitzáró meghajtótitkosításra (Bitlocker Drive Encryption) bízhatja. A brit illetékeseknek ez utóbbival lehet problémája.