
Budapest és Kab-hegy
Lévay Örs ünnepi beszédében elmondta, hogy a digitális televíziózás révén sokkal jobb a képminőség, és a jelenlegiek helyén sokkal több csatorna sugározható. A digitális műsorszórás egyelőre Budapesten és Kab-hegy térségében körülbelül hárommillió ember számára érhető el egy kiegészítő berendezéssel, az úgynevezett set-top-boxszal. A vételhez elég ez a készülék (ezt itthon kiskereskedőknél lehet beszerezni, húszezer forintos ártól), a régi tetőantennát nem kell lecserélni. Ha elég erős az adás, egy tízcentis botantenna is elegendő lehet, sőt mozgó járművekben is hiba nélkül lehet fogni az adást.
Internet
A digitális sugárzás elvben szélessávú internetezésre, és egyéb interaktív szolgáltatásokra is lehetőséget ad, amennyiben megoldják, hogy a felhasználó is küldhessen jeleket a szolgáltató felé. Ez telefonvonalon, gsm-vonalon, sőt újabb kutatások szerint az uhf-sávon is megvalósítható. A most elindított sugárzás egyelőre csak az alapszolgáltatásokat, azaz magukat a műsorokat, a teletextet és az elektronikus programkalauzt tartalmazza. Az epg a programok közötti navigálást és keresést teszi lehetővé, tetszőleges szempont - tartalom, színész, kezdési időpont stb. - alapján.
Kétmilliárd
Az ünnepélyes gombnyomást megelőzően László Géza, az Antenna Hungária vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy eddig saját forrással együtt több mint kétmilliárd forintot költöttek a fejlesztésekre, kísérletekre, adóberendezések vásárlására, infrastruktúra-fejlesztésre, illetve a digitális műsorszórás megindítására. Hozzátette: az idén az Informatikai és Hírközlési Minisztérium ötszázmillió forint, az Országos Rádió és Televízió Testület pedig 220 millió forint támogatást nyújtott a digitális műsorszórás üzemszerű működésének elindításához.

A vezérigazgató szerint 2010-2013-ra az ország teljes területén megvalósul a digitális műsorszórás, ám addig az analóg műsorszórással párhuzamosan működik majd. Az első ütemben a társaság három közszolgálati programot, a mtv1-et, m2-t, a Duna TV-t sugározza, de a szabályozási kérdések tisztázása után várhatóan az RTL Klubbal és a tv2-vel is bővül a kínálat.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Belföld
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24