Erősödött
A Matáv - pláne egy nappal a gyorsjelentés közzététele előtt - szokása szerint nem kommentálta a felvetést, amelyet a megfigyelők többsége eléggé valószínűtlennek tart. A piac sem reagált a hírre, a telekompapír átmenetileg ugyan 815 forintig erősödött, ám végül 807 forinton zárta a kereskedést.
A DT a MagyarComon keresztül a Matáv 59,6 százalékát mondhatja magáénak. A pakett felét még a kilencvenes évek eleji privatizáció során, viszonylag olcsón szerezte. A másik felét az Ameritechtől 1937 forintos árfolyamon vásárolta ki. A Matáv fejlődésének készpénztermelő szakaszába lépett - ezt jelzi az idei 70 forintos osztalék -, de nem valószínű, hogy pusztán az osztalék miatt a DT hirtelen kifizetne legalább 1,3 milliárd eurót, hiszen az irányítás így is maximálisan a kezében van.
Nem tudná kivásárolni
A DT ráadásul a hathavi átlagárfolyamon nem igazán tudná kivásárolni a többi Matáv-részvényest, többségük fájdalomküszöbe jóval ezer forint felett lenne. Ennél az összegnél már 1,7 milliárd euró kellene, ami a tavalyi 110 millió euró kisebbségi részvényesekhez jutó osztalékhoz képest elég nagy összeg.
A tőzsdei jelenlét a Matáv - amúgy elég hatékony érdekérvényesítő képességgel bíró - menedzsmentje szempontjából kulcskérdés, hiszen ez különbözteti meg a Matávot a legtöbb "sima" DT-leánytól. Ráadásul a Matáv magyar és amerikai tőzsdei jelenléte a külföldi akvizíciók során is pluszt hozott eddig. Bár egy kivezetési döntést a DT végeredményben keresztül tudna erőltetni egy közgyűlésen, a kisebbségi részvényesektől nem szabadulna meg (kilencven százalék fölé csak nagyon magas árfolyamon tett ajánlattal juthatna). Ezáltal a Matáv megmaradna nyilvános cégnek, így pedig az egész procedúrának nem lenne sok értelme.