Miért akar Kásler megvívni egy száz éve véget ért háborút?

Kásler Miklós a Magyar Időknek árulta el, hogy hamarosan a kormány elé kerül a javaslat egy „Magyarságkutató Intézet” létrehozásáról. „Ezzel véget vethetnénk a régi türk–finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra” – mondta az Emmi minisztere a kormánylapnak adott interjújában. További részleteket még nem lehet tudni az új intézményről, így azt sem, hogy azt kinek szánják. Bizonyára lesz erre vonatkozó kiírás is előbb-utóbb, de nálunk a jelölt általában hamarabb megvan, mint a cégtábla.

Ha a Magyarságkutató Intézetnek tényleg őstörténeti fókusza lesz, az azért is érdekes, mert idén tavasszal már létrehoztak egy másik intézményt egészen hasonló céllal. A márciusban bejelentett László Gyula Intézetet kifejezetten őstörténeti kutatásokra alapították, a szakma úgy tudja, elsősorban Lezsák Sándor politikai támogatásával. Ennek vezetője az a Szabados György lett, aki Káslerékkel együtt részt vett abban a genetikai kutatásban, ami nagy visszhangot váltott ki. Ez az, amikor Kásler, akkor még az Onkológiai Intézet vezetőjeként azt állította, hogy III. Béla maradványaiból sikerült azonosítani „az Árpád-házi gént”, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a dinasztia „nem finnugor eredetű” volt.

Halszagú Habsburg ügynökök kontra turáni jó magyarok

Arról, hogy ezzel az állítással milyen problémák vannak, részletesen írtunk, most elég annyi, hogy az azóta miniszterré lett onkológus huzamosabb ideje érdeklődik az alternatív őstörténet és a „finnugorellenesek” nézetei iránt. A halszagú rokonsággal szemben a nemesebbnek tartott török és a hun származás ötlete persze régi hagyomány. A mai őstörténet-kutatás ugyan egyre inkább úgy értékeli, hogy ezek nem egymást kizáró viszonyok, a nyelv finnugor eredete jól megfér a sztyeppei civilizációk türk és egyéb hatásaival és a honfoglalók részben ázsiai genetikai összetételével, a közéleti vitákban ezek még mindig vagy-vagy kérdésként jelennek meg.

Ezek időről időre megkapják a politikai hátszelet is. Korábban főleg a Jobbik követelte a történelem finnugor-mentesítését, de a Kurultájra forrást biztosító Lezsák Sándor is nagy támogató. Bár állami tankönyvbe is kerültek már kétséges részletek sumér–magyar áltudományos tartalmakkal, ez inkább csak elszúrás volt. Legutóbb azonban már Orbán Viktor beszélt arról Kirgizisztánban, hogy a magyar „egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban”.

Bár ez teljesen ellentmond a tudományos konszenzusnak, a „nemzetibb történelem" jelszavával politikailag még mindig kifizetődő lehet nekimenni a tudománynak, azt állítva, hogy a finnugor nyelvcsalád csak egy magyarságellenes összeesküvés, amit idegen érdekek kényszerítenek ránk 150 éve. Az alternatívok MTA-ellenességére némileg rájátszott a László Gyula Intézet kinevezett vezetője, Szabados György is, olyasmit ígérve, hogy ők végre kimondják az eltitkolt igazságot, és egyszerre küzdenek majd az áltudomány dilettantizmusa és az MTA dogmatizmusa ellen. A tavasszal létrehozott intézmény működésének azonban egyelőre nincs látható eredménye, most pedig úgy néz ki, máris újabb riválist kapnak a forrásokért való küzdelemben.

A Magyarságkutató Intézet a sokadik olyan tudományos és/vagy emlékezetpolitikai intézmény, amit a Fidesz-kormány hozott létre az elmúlt években, a meglévő struktúrákat megkerülve. Miközben ma már egyértelmű a politikai szándék az eddigi akadémiai és egyetemi szféra erőviszonyainak átrendezésére, évek óta párhuzamosan zajlik egy olyan alternatív intézményrendszer kialakítása is, mely eszmeileg közel áll a kormányhoz, és részben közvetlenül alá is tartozik. A Terror Háza és a szintén Schmidt Máriáékra bízott Sorsok Háza mellett ilyen Szakály Sándor Veritas Intézete, a Nemzeti Emlékezet Bizottság és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet is.

De mi az a magyarságkutatás?

Korábban már több hulláma volt a magyarságkutatásnak, több intézmény is viselte és viseli ezt a nevet, de attól még a terület éppen eléggé homályos, és a címke nagyon különböző tartalmakat takar az áltudománytól a valóban komoly dolgokig. Az igazi szellemi előzmény a két világháború közötti magyarságkutatás lehetne. A harmincas években a népi írók egy része tűzte zászlajára a nép életének és szellemének jobb megismerését célul kitűző magyarságtudományt, leginkább Németh László, aki folyóiratot is csinált Ortutay Gyulával (a népiből társutas kommunistává lett néprajzos életútja amúgy is elég tanulságos) ezen a címen, amíg nem vesztek vele össze a többiek. Később a Pázmány Péter Tudományegyetemen jött létre Magyarságtudományi Intézet.

A korszakban ezek lökést adtak a néprajzi, népiségtörténeti, szociográfiai kutatásoknak, de a nép esszenciáját és a néplélek gyökereit keresve a mai tudományos mércéknek sok mindenben nem felelnének már meg. Egyértelmű a korabeli magyarságtudomány politikai küldetése is, még ha az nem is volt homogén. A népieknél komoly társadalomkritikai, változtató szándék kapcsolódott hozzá, és bár később erősödtek a tudományos alapjai, mindig is fontos célja volt a tágabb közvélemény formálása.

A nemzetellenes áramlatok ellen, melyek a legkülönfélébb forrásokból kapják lökő erejüket, nincs más védelem, mint a nemzeti tudat megerősítése minél szélesebb rétegekben

– mondta a küldetéséről az akkori Magyarságtudományi Intézetet alapító rektor, Eckhardt Sándor. A nemzeti tudat további erősítése a harmincas-negyvenes években ugyan ma radikális jobboldali programnak hangozhat, valójában nem volt az. Ebben a körben a németellenesség többnyire nagyobb volt az antiszemitizmusnál, a Horthy-kor hivatalos politikájához képest baloldali attitűddel rendelkeztek, a népies giccsel szemben pedig a valódi népit keresték – abban a meggyőződésben, hogy az létezik és felmutatható.

Mindent bele

A korabeli magyarságtudományt 1945-ben beszántották. Azóta főleg a külföldieket célzó magyar oktatást nevezték így, azt, amit hungarológiának is hívnak – hasonlóan az anglisztikához, amerikanisztikához. Ezt fedi le a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság is, ami a magyar mint idegen nyelv és a magyar művelődéstörténeti kutatások gyűjtőhelye. A nyolcvanas évektől volt itthon egy másik profilú Magyarságkutató Intézet is: az OSZK égisze alatt szintén ezen a néven működött a kisebbségkutatás fontos műhelye – az ebből lett Teleki László Intézetet Gyurcsány alatt szüntették meg.

A magyarságkutatás tehát kellőképpen tág fogalom, amibe az áltudománytól a valódiig sok minden belefér, a társadalomkritika éppen úgy, mint az alufóliasisakos agymenés. Az, hogy nem könnyen definiálható, előnye és hátránya egyszerre: nem sorolható be egyetlen intézményesült tudományág alá sem, ami lehetővé teszi a kitekintést, de a kontrollálatlan dilettantizmust is. Kásler miniszter most az interdiszciplinaritást, a tudományágak jobb együttműködését hangsúlyozza: „A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket”.

Már a harmincas években is látszott azonban, hogy a magyarságtudomány komplexitása magában rejti a dilettantizmus veszélyét is. Németh László ezt még erénynek gondolta, de komoly eredményekhez ez ma már nem elég – különben könnyen úgy járhat az ember, mint maga Kásler Miklós, amikor rákkutatóként akarta megmondani a tutit genetikáról és nyelvészetről. Bár a szakma ekkor nem vette őt túl komolyan, azóta miniszter lett, és most egy egész intézetet hozhat létre, amit olyan tartalommal tölthet meg, amilyennel csak szeretné – a magyarság tudományába sok minden belefér.

Borítókép: III. Béla király sírja a Mátyás-templomban. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI.