Timót, Xénia
-4 °C
3 °C

Palkovics László elutasította az MTA-t

DMOHA20181206003
2019.01.10. 10:43

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA)  elnöksége   levélben kérte Palkovics László minisztert és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy sürgősen intézkedjen a jogszabályoknak megfelelő kutatóhálózati finanszírozás helyreállítása, valamint a kutatások zavartalanságának biztosítása érdekében.

A Népszava cikke szerint a levélben az Akadémia arra is kitért, hogy már most érzékelhető a finanszírozás körüli bizonytalanság okozta kár. A kutatóhálózatok működése január elsejétől teljesen bizonytalanná vált, ugyanis nincsenek olyan forrásaik, amik kötelezettségvállalásra lennének alkalmasak. Ennek hiányában nem tudnak új kutatókat felvenni, kutatási anyagokhoz jutni, és fennáll a veszélye, hogy le kell állítani a már zajló kutatásokat.

Az ITM úgy fogalmazott: a kormány az átmeneti időszakban finanszírozza a kutatók bérét, a dologi kiadásokat pedig azzal fedezi, hogy átcsoportosítja az Akadémia bevételeinek egy részét. Az Akadémia elnöksége december végi levelében már jelezte, hogy jogilag megalapozatlannak tartják, hogy a kutatómunkához szükséges eszközöket, az infrastruktúrát, illetve a kutatóhálózatokban határozatlan idejű kinevezéssel dolgozó közalkalmazottak bérét pályázati úton szerzett bevételek átcsoportosításával finanszírozzák.

Palkovics szerint a kutatóhálózatok átszervezésére egyebek mellett azért van szükség, mert a mostani rendszer nem elég eredményes. Az MTA vezetése szerint ez nem igaz. Legutóbbi levelükben idéztek abból a munkaanyagból, amit az ITM az átalakítások kapcsán dolgozott ki:

„[...] a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézeteinek teljesítménye kiugró: mind produktivitásban, azaz mennyiségben, mind idézettségben, azaz hatásban". Az ellentmondást firtató kérdésünkre a minisztériumtól azt a választ kaptuk, a miniszter nem tett olyan kijelentést, amely szerint az akadémiai kutatóhálózatok nem elég hatékonyak.

Ezt már csak azért sem állíthatta, mert nincs semmilyen erre vonatkozó, hatékonyságot vizsgáló mutató.

Palkovics tavaly októberben az MTA kapcsán úgy nyilatkozott:  „Az történik, hogy egységesen szeretnénk működtetni az eddig szétesett kutatás-finanszírozási rendszert. Ezt hajlamos az Akadémia leegyszerűsíteni arra, hogy a költségvetését elvették."

De a kutatási eredményeink, hiába hisszük ennek ellenkezőjét, nem jók.

Egy szeptemberi, akadémiai elnökségi ülés után, arra a kérdésre válaszolva, hogy mely intézetet szüntetnék meg, Fazekas Károly, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szerint a miniszter azt mondta: a Közgazdaságtudományi Intézet annyira rossz eredményességű intézet, hogy azt meg kell szüntetni.

Hogy rendezzék a helyzetet, Palkovicsot egy szűk körű megbeszélésre is meghívta az MTA vezetése. Az akadémiai források szerint Palkovics erre nem reagált, de az ITM azt írta a Népszavának, hogy  „Palkovics László, ahogy eddig, az átmeneti időszakban és a későbbiekben is minden, a kérdéskörrel kapcsolatos megbeszélésre elmegy, ha meghívást kap rá”. 

( Portfolio.hu / Népszava )

(Borítókép:  Mohai Balázs / MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!