Konrád
6 °C
23 °C

Új fejezetet nyitott a Huawei a fotózásban, már megint

IMG 20190321 115838
2019.03.26. 14:36

A Huawei egy ideje úton-útfélen azt hangoztatja, hogy a most érkező új telefonja majd fenekestül felforgatja a mobilos fotózás világát. Mióta először került a Leicával közösen kifejlesztett lencse a telefonjaikba, gyakorlatilag mindig ezt ígérik, és általában tényleg be is mutatnak valami látványos újdonságot, legyen szó duálkameráról, mesterséges intelligenciával megtámogatott fotózásról vagy három kamerás, sötétben is jó képeket készítő telefonról.

Párizsban, a P30 bemutatóján ma az volt a kérdés, hogy vajon tudnak-e még ehhez hozzátenni bármit.

A jól értesült szivárogtatóknak köszönhetően, akit érdekelt, már hetekkel ezelőtt barátkozni kezdhetett a gondolattal, hogy itt most valami történni fog a zoomolás terén, és hogy már a három kamera sem lesz elég a hátlapra. De mindez tényleg elég ahhoz, hogy újra megváltsa a világot, vagy ahogy ők állítják, újrarírják a fotózás szabályait?

Első ránézésre is van ugrás a P20 Pro-hoz képest

A P-széria a Huawei divatérzékenyebb, trendibb vonala, amivel kifejezetten a dizájnra fogékonyakat célozzák. A P30-család valóban sokkal jobban néz ki, mint az elődje, elég csak megnézni a hátlapot, ahol a három hosszant elhelyezkedő lencse már nem különül el egymástól, a negyedik viszont középtájban, szinte észrevétlenül áll a szintén hosszanti irányban elhelyezkedő vaku alatt.

Új színek is érkeznek, a fekete a visszafogott vonalat képviseli, megújul az alkonyat vagy más néven auróra nevű szín is, és újításként jön a jégkristály (Breathing Crystal), ami kék-fehér-szürke árnyalatokban váltakozik, de ha úgy esik rá a fény, akár egy kis rózsaszínes, gyöngyházfényes hatást is fel lehet benne fedezni, ehhez persze rendszeresíteni kell egy törlőalkalmatosságot, hogy az ujjlenyomatok ne rontsák el az összhatást. A napfelkelte (Amber Sunrise) szín, ami leginkább narancssárgás-vöröses, a szolgáltatóknál nem, csak a Huawei Experience Store-ban lesz elérhető. 

Tényleg új fejezetet nyit a fotózásban?

Azt előre leszögezhetjük, hogy akinek az az elsődleges szempont, hogy jó képeket készítsen a telefonjával, amit nyugodtan megoszthat vagy megőrizhet az utókornak, annak a P30 család jó választás. Nemcsak a Pro, de a többi változat is. Nyilván minden újítás a legdrágább verzióba került, amik közül a legnagyobb durranás a már korábban kiszivárgott zoom.

Telefonba optikai zoomot tenni kihívás, hiszen elég hülyén venné ki magát, ha hirtelen tényleg kiugrana a kamera, ahogyan a fényképezőgépeken. Ezért erre a periszkopikus megoldást választották, ami gyakorlatilag ugyanúgy működik, ahogyan azt az Oppo esetében sikerült elérni, vagyis a nagyítólencséket egy periszkópban helyezték el, és tükörrel irányítják a szenzorra a fényt.  A végeredmény pedig az, hogy a telefonban ötszörös optikai, tízszeres hibrid és ötvenszeres digitális zoom érhető el. Az utóbbiból nem lesz részletgazdag, éles és díjnyertes fotónk soha, holdat például vicces vele fotózgatni, de nem lesz senkiből paparazzo, aki a szemközti házba átfotózva megmondja, kivel csetel éppen a szomszéd Katika.

   Huawei P30 Pro Huawei P30
SuperSpectrum lencse (széles látószögű, RYYB szenzor)) 40 MP, f/1.6, 27 mm,  ISO 409600 40 MP, f/1.8, 27 mm
Ultra széles látószögű lencse 20 MP, f/2.2, 16mm 16 MP, f/2.2, 17 mm
Zoom lencse  Periszkopikus, 8 MP, 5X optikai zoom, f/3.4, 125 mm   8 MP,  3X optikai zoom f/2.4, 80 mm
ToF lencse van   nincs
Első kamera 32 MP f/2.0, AI HDR+ 32 MP f/2.0, AI HDR+

Videózásnál és a zoomos fotózásnál lesz majd nagy segítség a továbbfejlesztett stabilizátor, ami hatékonyan veszi fel a harcot a szabadkézi videózás rázósságával. A zoom használata esetén is sokkal könnyebb lesz mozdulatlanul tartani a telefont, és ennek köszönhetően a felvételek is élesebbek lesznek, nem kell közben visszatartani a lélegzetet, hogy kevésbé mozogjon a kamera. Igaz, ha az ötvenszeres zoomot szeretné valaki próbálgatni, akkor mindenképpen jobb eredményt ér majd el egy kis állvánnyal és időzítővel is, mint kézben tartva.

A 8 megapixeles, f/3.4 értékű optikai periszkopikus lencse felett található a 40 megapixeles f/1.6-os SuperSperctrum lencse. Az új szenzorral és technológiának köszönhetően ez még több fényt enged be, azaz a P20 Próban megismert esti módnál is lehet majd érezni egy nagyobb ráncfelvarrást.  A telefon legfelső lencséje pedig egy ultra széles látószögű, 20 megapixeles f/2.2 lencse, ez a tavalyi Mate 20 Pro széles látószögénél valamivel nagyobb tartományt fog be.

Középtájon kap helyet a Time Of Flight (ToF) szenzor, ami az emberi szemmel láthatatlan infravörös fény visszaverődését érzékeli a tárgyakról, amikre irányítják. Ebből ki tudja számolni a távolságot, ami megkönnyíti a pontos mélységélesség-mérést is. Ennél persze nyilvánvalóan szélesebb körben alkalmazható, egyszerűen le lehet majd mérni a tárgyak hosszát, ami jól jöhet az IKEA-s vásárlások során, már ha kellőképpen pontos lesz, és nem derül ki otthon, hogy mégiscsak le kell vágni három centit a könyvespolc egyik széléből. De valószínűleg idővel jönnek rá játékok is, ahogyan ezt már a szintén ToF lencsével felszerelt Honor View 20 bemutatóján megtapasztaltuk. A Nintendo Wii- vagy Kinect-szerű játékmód otthon egy tévére kilőve már sokkal szórakoztatóbbnak tűnik annál, minthogy plüssállatokat szkenneljünk be úgy, hogy azok inkább tűnjenek horrorfilmes animációnak, mintsem cuki táncoló állatkáknak. A kérdés, hogy vajon erre a telefonra mikor érkezik olyan nagyobb frissítés, ami már ezt is tudja.

Igazából nehéz dolga volt a kínai gyártónak, ugyanis az előző szériával magasra tették a lécet, és azok után, hogy a telefon magabiztosan szép képeket csinál, a majdnem sötétben is feljavítja a képeket, gyorsan és jól fókuszál, már nem nagyon lehet olyannal előállni, amitől újra leesik az emberek álla. Olyan ez, mint a tökéletes torta, lehet még rászórni ezt-azt, lehet díszíteni tejszínhabbal meg figurákkal, de ha egyszer megvan a tökéletes krém és piskóta receptje, akkor azt már csak nagyon óvatosan lehet tovább finomítgatni, és kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme. Nyilván lehet még javítani szenzorokon, lehet még fejleszteni, hogy az optikai zoom is tökéletesebb legyen, ha megtámogatja a mesterséges intelligencia, de ebben azért olyan nagyon sokkal több nincs,

aki ennél jobb képeket szeretne és többet akar babrálni egyedi beállításokkal, annak tényleg a profi fényképezőgép a következő lépcsőfok.

Cserébe viszont most a videózáson a sor: várhatóan az is egyre egyszerűbb és jobb lesz, mert abban még bőven van fejlődési lehetőség. Igaz, azért mégiscsak más műfajról beszélünk, hiszen a videózás nemcsak a fékevesztett kattintgatásról szól, amiből a nagy számok törvénye alapján is kieshet legalább egy jó kép. A videózásnál bizony össze is kell vágni a felvételeket, és önmagában a szép épületek, kaják és felhők sem számítanak valami hálás témának, ráadásul a pózolás is hülyébben veszi ki magát mozgóképben. Ennek ellenére a jövő nyilvánvalóan az lesz, hogy már nemcsak profi fotós és modell akar lenni mindenki az Instagramon, hanem filmrendező és operatőr is, vagy csak simán influenszer.

Betüremkedés, ujjlenyomat-olvasó, aksi

Minden gyártó a lehető legnagyobb képernyőfelületet szeretné anélkül, hogy olyan dolgok miatt növelje a telefon méretét, mint az ujjlenyomatolvasó vagy a szenzorok és a hangszóró. A P30 Pro a többek között a Samsungnál is látott lyukszerű megoldás helyett egy csepp formájú, ultra kicsi szigetet választott, ide került a 32 megapixeles elülső kamera. Mellette viszont nincs hangszóró, mert ahogyan azt például az LG is meglépte, a hangszórót az OLED kijelzőbe építették be az akusztikus kijelzőt. De hogy a telefonálás mellett a multimédiás tartalmak is jól szóljanak, a telefon aljára azért került hangszóró.

A Mate-széria után a P-be is bekerült a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, igaz, kissé lejjebb pozicionálták, mint a Mate 20 Próban, és javítottak is rajta, így remélhetőleg már nem esik kétségbe a telefon annyira, ha valaki kézmosás után még enyhén nedves kézzel szeretné feloldani.

Ha a sötétben fotózás mellett még egy valamit kellene mondani, amiben nagyon erős a Huawei, az az akkumulátor üzemideje lenne. Most is javítottak rajta, a 40 wattos gyorstöltés 30 perc alatt 70 százalékra tölti a telefont a nulláról, és képes lesz 15 wattos vezeték nélküli gyorstöltésre is. Ugyanaz a Kirin 980-as csipszett lesz benne, mint a Mate 20 Próban, ez az, ami kifejezetten arra szolgál, hogy a mesterséges intelligencia zavartalanul tudjon dolgozni.

Sportosabb óra és fülhallgató is jön

Bejelentették az Huawei Watch GT-t is: klasszikus okosóra formát kell elképzelni, még több sportos és egészséges életmódos funkcióval. Kicsit laposabb, a kijelzője nagyobb, a cserélhető szíja sportosabb, nagyon hasonló a Honor Watch Magichez, csak ennek az egyik nagy újítása, hogy magától felismeri a triatlont is mint sportot. Ez a funkció sok ember vágya lehetett, legalábbis az alapján, hogy indokolatlanul hevesen emelték ki ezt a tudását.

Jön egy zajszűrős fülhallgató is, egy kis dobozkaszerű tokban lehet tölteni a fehér színű, bedugós, alul kis pöcökkel díszített fülest, ami meglepően emlékeztet egy bizonyos másik márka fülesére is. Egyelőre azt nem tudni, hogy árban és tudásban is lesz-e bármi különbség köztük, de valószínűleg különböző vásárlásösztönző akciókkal is hozzá lehet majd jutni. Jön egy 1200, 40W gyoestöltést biztosító powerbank, amivel laptopot, Nintendo Switch-t is lehet tölteni, és persze iPhone-t, mert ezt a poént nem lehetett kihagyni a bemutatón. 

Okos napszemüveg!

A bejelentés végén robbant a bomba, megérkezett a Huawei okos napszemüvege, a Gente Monsterrel együttműködésben. A cég egyébként a hagyományos napszemüvegek mellett extravagáns darabokat is árul az egyedi és szintén extravagáns boltjaiban. Elegük lett abból, hogy az okosszemüvegek olyan rondák, hogy senki nem venné fel őket. De ez jól néz ki, IP67 szabvány vízálló, két mikrofon van benne, úgyhogy nem kell elővenni a telefont híváskor, az ígéretek szerint jól szól, azt nem tudni hogy a villamoson mások is hallják-e, és a tokja is menő, abban lehet tölteni. 

IMG 20190326 152920
Fotó: Juhász Edina

A telefonok már április elsejétől elérhetőek lesznek, a P30 lite verziójára azonban egy hónapot várni kell. Erről egyébként a bejelentésen nem sok szó esett, de úgy tudni,  ez is triplakamerával érkezik majd. 

Specifikációk
   Huawei P30 Pro Huawei P30
Kijelző  6,47 colos, FHD+,  hajlított OLED,    6,1 colos, FHD+, OLED
Memória RAM/ROM   6 GB /128 GB és 8 GB/ 256 GB    6GB / 128 GB
CPU     Kirin 980   Kirin 980
Akkumulátor     4200 mAh   3650 mAh
Rendszer EMUI 9.1, Android Pie EMUI 9.1, Android Pie
Extrák gyors töltés, vezeték nélküli gyors töltés  kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó IP 68 vízállóság, kijelzőbe épített hangszóró  gyors töltés kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó IP 53 vízállóság
Ár 6GB/128 GB vrzió: 299.990 forint 8GB/256 GB verzió: 329.990 forint 229.990 forint

(Borítókép: A Huawei P30 Pro és a tavalyi elődje. Fotó: Juhász Edina / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!