![](https://kep.index.hu/1/0/2806/28062/280621/28062191_2152703_3242933d54aa89ddc066c09c78e1b4fd_wm.jpg)
Megadhatjuk névjegyhez fűzött képként, és akinek üzenetet küldünk, az automatikusan megkapja.
Mostantól virtuális rúzzsal is kezelhetjük a rajzolt avatárunkat, ami nyilván az egyik kedvenc tevékenységem lenne. De már csak azért sem lesz, mert ezeket a funkciókat az Apple A9 csiptől fölfelé tették elérhetővé minden Apple-eszközön, vagyis az iPhone 6 ebben már kiesik a támogatott körből.
A WWDC azaz, Worldwide Developers Conference, az Apple fejlesztőknek tartott éves konferenciája. Általában itt jelentik be a legújabb szoftverfejlesztéseket, és a fejlesztőknek szánt újításokat.
Azaz új iPhone-t nem itt fognak villantani.
Az első WWDC-t 1987-ben tartották, akkor még Santa Clara volt a székhelye, 15 évvel később átköltöztek San Franciscoba, majd 13 év után San Joséba.
Az Apple megint nagy dolgokra készül az WorldWide Developer Conference nevű rendezvényén, amint azt az előzetes cikkünkben is megírtuk.