Műalkotásként is megállná a helyét a fúziós erőmű

Fúziós hét az Indexen! Ezekben a napokban részletesen bemutatjuk a fúziós energia kutatásának egyik fő központját, a franciaországi ITER-t, hogy hol tartanak a munkák, min dolgoznak a magyarok, mik a hatalmas nemzetközi projekt ígéretei, kilátásai, esetleges buktatói. Első, bevezető cikkünkben összefoglaltuk, hogy mi is az az ITER, második cikkünkben helyszíni  riportot olvashattak az építkezésről, ez pedig itt az Index fúziós sorozatának harmadik része, nagyképes cikk az ITER lenyűgöző tereiről.

Biztos sokan gondolják, hogy valójában olyan messze van a művészetek világa az energetikától, az erőművektől, az ipari létesítményektől, mint a világűr hidege a csillagok magjában izzó tízmillió Celsius-fokos tűztől. Az ITER, a világ első kísérleti fúziós erőműve azonban megmutatja, hogy ez a távolság leküzdhető. Megmutatja, és nem is képletesen, hanem szó szerint: az ITER-ben dolgozó szupravezető mágnesek -270 fokon üzemelnek, miközben öt méterre tőlük ott lesz a 150 millió fokos plazma. Míg az űrben a két véglet millió kilométeres távolságokra van egymástól, az ITER-ben néhány méter választja majd el a két extrém hőmérsékletű pontot. Mi ez, ha nem gyönyörű?

A szépség egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a szimmetria, és nincs ez másként az ITER esetében sem. Amikor végigjártam szeptember 11-én a nagyjából kétharmad részt már kész létesítmény főbb helyszíneit, irdatlan belső tereit, csarnokait, lépten-nyomon olyan lenyűgöző ipari installációkba botlottam, amik láttán William Blake 1794-ben született versének (az eredeti angollal és Szabó Lőrinc műfordításában egyaránt) sorai tolultak elő gondolataimba. Tudom, lehetetlenség, de olvassák, hallgassák csak, mintha Blake verse, A tigris az ITER-ről szólna, a félelmetes-vonzó plazmáról, a zabolázatlan-vad fúziós energiáról, a teremtő erőről, a rettentő kételyről:

Sorozatunk következő, negyedik részében prózaibb vizekre evezünk: a TIGER, akarom mondani az ITER megalkotásán dolgozó magyarok közül hárman, Bede Ottó, Kiss Gábor és Nagy Dániel beszélnek saját tapasztalatikról, kudarc- és sikerélményeikről, és egyebek mellett arról, hogy mennyire lesz vízválasztó az emberiség jövője szempontjából a kísérleti erőmű.