Miért az elit gyerekei jutnak be a hat- és nyolcosztályos gimikbe?

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok a rendszerváltás után, a kilencvenes években terjedtek el. Főleg az eleve jobb középiskolák bővítettek lefelé, más intézmények éppen ettől remélték a presztízsemelkedést. Ez komoly szülői kereslettel találkozott, nagy a verseny a bejutásért. Ma már minden tizedik nyolcadikos gimnáziumba jár általános helyett, és a kisgimik válogathatnak a legjobb képességű diákok között.

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba ugyanúgy a központi felvételin keresztül vezet az út, mint a négyosztályosokba, és a felvételi kérdések eléggé különböznek az általános iskolában megszokott kérdésektől. Mint a vizsga módszertanáról korábban mi is írtuk, a gimnáziumi felvételi kreatívabb műfaj, mint ami a magyar iskolarendszerből egyébként következne, inkább a PISA-tesztekre emlékeztet: a hangsúly a kompetenciákat, logikai képességeket, szövegértést, általános műveltséget mérő feladatokon van.

Bár a készségeket mérő tesztek mellett szokás azzal érvelni, hogy ezeknél kevésbé számít a háttér, hogy ki, milyen iskolába járt, valójában ezekre a tesztekre ugyanúgy lehet és kell is készülni. Mára komoly felvételi ipar alakult ki magántanárokkal, a gimnázium által szervezett vagy egyéb csoportos előkészítőkkel, tesztsorokkal.

Bár a felvételi teszt látszólag semlegesen igazságos, úgy tűnhet, hogy csak az egyéni képességek és a teljesítmény számít, a hat- és nyolcosztályos elitgimik a végén mégis a tágabb értelemben vett elit gyermekeinek gyűjtőhelyei lesznek: középosztályi, értelmiségi szülői háttér, ahová csak ritka kivételként kerülnek be a kevésbé jól eleresztett közegekből érkezők.

A kisgimik léte ezért régóta kritikák tárgya, leginkább a szegregáló hatásukat szokták kiemelni azok, akik az iskolarendszert tágabb társadalmi rendszerben nézik. Mindenki kétségbeesetten menekülne előre a korhadozó iskolarendszerben, miközben a túlélőverseny tovább rohasztja a magyar oktatást – olvashatták nálunk is. Most egy új kutatás (pdf) azt mutatja be, hogyan működik ez a folyamat a gyakorlatban, miért van az, hogy az előnytelen összetételű általános iskolákba járóknak, mint az ebből született tanulmány fogalmaz, „szinte esélyük sincs még csak arra sem, hogy egyáltalán megpróbálkozzanak” a felvételivel.

Berényi Eszter számításai alapján elég egyértelmű, hogy döntően a jobb helyzetű családok próbálkoznak azzal, hogy hamarabb kilépjenek az általános iskolai képzésből. Az oktatáskutató egyik alapmegállapítása, hogy a többiek jellemzően nem a felvételin buknak el, odáig ugyanis el sem jutnak. Az országos kompetenciamérések adatai alapján a magyar általános iskolák 40 százalékából egyetlen gyerek sem próbál felvételizni negyedikben vagy hatodikban (a falusi iskolák 60 százalékában ez a helyzet), miközben más intézményekből (ez főleg a megyeszékhelyek és a főváros jobb általánosaira jellemző) az osztálylétszám 20-30 százalékkal is csökken hetedikre, olyan sokan mennek el gimnáziumba.

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet... inkább sír, mert nagyon sajnálom őket, mert lefölözik a társaságot

– idéz a kutatás egy budapesti hatodikos osztályfőnököt. Ez nemcsak az osztályközösséget, a tanórai dinamikát és a barátságokat terheli meg, hanem sokszor az iskola és a család közötti viszonyt is. Jellemző a titkolózás, a szülők, ameddig lehet, nem akarják nagy dobra verni az általános iskolában, hogy elvinnék a gyereket, nehogy retorzió érje őket.

„Szülői szempontból sokszor egyértelműnek tűnik, hogy az iskolák ellenérdekeltek a folyamatban, s ekképp is viselkednek” – írja interjúi alapján Berényi Eszter. Több szülő hallomásból meséli, hogy hatodikban néhány helyen a tanárok inkább felcserélik a tananyagot, a második félévest tanítják előbb, hogy ezzel nehezítsék a felvételizők dolgát. A kutató szerint ez inkább csak városi legenda, de a felvételikkel járó feszültségről jól árulkodik. Berényi Eszter szerint az iskola az esetek többségében nem válik ellenséggé, inkább az a hallgatólagos megállapodás, hogy a felvételi kérdés nem tartozik az általánosra.

Az alsó tagozat nagyon jó ebben az iskolában, jó alapokat kapnak a gyerekek. Viszont a felső tagozat: nagyon nagy a követelmény, de nem a gondolkodásra tanítják meg őket, hanem sok a lexikális tudás

– idézi a tanulmány az egyik érintett szülővel készült interjújából a jellemző véleményt. Az oktatáskutató olyan szülőket keresett meg, akik fontolgatták, hogy negyedikes vagy hatodikos gyerekük felvételizni fog, a kutatást folytatva az érintettek most is kitölthetnek egy kapcsolódó kérdőívet.

Az iskolai exodus a válaszok szerint nem annyira valamiért, inkább valami elől történik. A fő szempont, hogy a szülők ilyen vagy olyan okból, de elégedetlenek az általános iskolával, ezért jobbat keresnek. Vagy a nyelvoktatás színvonalát, vagy a tanárok kompetenciáját, vagy a tananyagot érzik problémásnak, visszatérő elem, hogy a viszonylag jól működő alsó tagozat után úgy látják, hogy az állami oktatás problémái fokozottan jelennek meg felsőben. Ezen kívül főleg a kelet-magyarországi megyeszékhelyeken fogalmazódott meg, hogy a középosztályi szülők azért is favorizálják az egyházi fenntartású kisgimnáziumokat,

Vannak szülők, akik mindenképpen elvinnék valahová a gyereket, ők gyakran sok gimnáziumot is bejelölnek a felvételi lapon, és a magántanulóvá váláson is elgondolkodnak, ha nem sikerül a felvételi (ez a lehetőség a törvényi változások miatt ettől az évtől jelentősen szűkül). Mások úgy vannak vele, hogy ha nem sikerül, az sem tragédia, a gyerek legalább szerez némi vizsgarutint.

„Most tanuljuk, mi is ezt a felvételi borzalom rendszert... már olyanon el lehet bukni, hogy a szülő rosszul tölti ki a felvételi lapot. Ez nagyon komplex, szívesebben töltök ki egy adóbevallást, mint ezt...” – mondta az egyik szülő arról, hogy már maga a felvételi adminisztrációs folyamat is annyira bonyolult, hogy még ezeket az értelmiségi szülőket is meg tudja riasztani.

Idáig valójában nagyon sokan már el sem jutnak. Vagy azért, mert a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok nincsenek számukra a horizonton, a környezetükből sem felvételizik ezekbe senki, vagy azért, mert a család nem rendelkezik mindazzal, ami a felvételi eljáráshoz szükséges. Márpedig ahhoz a kutatás fő megállapítása szerint nagyon is sok minden kell: anyagi háttér, az iskolarendszer mélységi ismerete, motiváció, tudásháttér, erre fordítható idő és energia, ami a családok többségénél valószínűleg hiányzik.

A meginterjúvolt 6. osztályos szülők becslése szerint átlagosan heti három és fél órát tölt a gyerekük felkészüléssel a felvételire, a negyedikesek ennél valamivel kevesebbet, kettőt. Mindez – előkészítő, magántanár, stb. – átlagosan havi 20 ezer forintba kerül gyermekenként egy családnak. A családok jellemző módon az egyik hétvégi délelőttöt közös felkészüléssel töltik: a gyerek tesztet tölt ki, általában stopperrel, másfél órát kapva rá, mint majd élesben, majd a szülők ellenőriznek, sokszor szintén közösen a gyerekkel. Ez nem teljesen problémamentes, ezért többen erre is magántanárt fogadnak: „Mi is tudnánk, a férjem is meg én is, de nem működik, olyan konfliktusokat szül ez, nem éri meg...” – mondta az egyik megkérdezett.

Kisgimnáziumba így végül szinte kizárólag olyan gyerekek felvételiznek, akiknek a szülei képesek külön foglalkozni velük, van ehhez képességük és motivációjuk, el tudnak járni a kinézett intézményekbe nyílt napokra. Sokan az ismeretségi körüket is igénybe tudják ehhez venni, nem ritkán barterezve szereznek például magántanárt. Bár a rendszer formálisan nyitott, nem véletlen, hogy a kutatásban meginterjúvolt családok mind kétdiplomások, a magyar átlaghoz képest extra kompetenciáik vannak, és szabadidejük is ahhoz, hogy beruházzanak a gyermek előmenetelébe.

Már eleve csak privilegizált helyzetből lehet eljutni a felvételi folyamatban való részvétel esélyéig

– fogalmaz tanulmányában Berényi Eszter, arról írva, hogy miközben sok középosztályi szülő egyszerűen a jó képességeknek tudja be a gyereke lehetőségeit, nem veszik észre a saját előnyös helyzetüket.

A kisgimnáziumok a szegregációs jéghegy csúcsát jelentik a magyar oktatási rendszerben. A szegregálás már jóval korábban, az általános iskolába kerüléskor megkezdődött (ennek is köszönhető, hogy nagyon sok általánosból meg sem próbál bejutni senki az elitintézményekbe), de a gimis felvételi folyamatba való bekapcsolódáshoz is jelentős mennyiségű családi tőke szükséges. Nemcsak anyagiak, de kulturális háttér és társadalmi kapcsolatok is. Azzal ráadásul, hogy az általános iskola lényegében kimarad az egész felvételi ügyből, és maga is inkább passzív elszenvedője a történetnek, az is együtt jár, hogy a kevésbé előnyös helyzetű családok az iskolában jutnak felvételi segítséghez.

A kutató szerint maga a rendszer rossz, a családok csak egy kollektív cselekvési paradoxonba és – ha egyébként a szegregációt úgy általában rossznak tartják – morális dilemmába kerülnek. Lehet, hogy a szegregációt rossznak tartják, de az iskolaválasztással ők is a kiemelten szegregáló magyar iskolarendszeren belül keresik az optimumot.

Ugyanezt nagyban a PISA-vizsgálatok is többszörösen igazolták: a magyar oktatási rendszer különösen rossz a társadalmi hátrányok leküzdésében, az iskola nem képes megadni az esélyt azoknak, akik otthonról azt nem kapták meg. Az egyházi intézmények extra támogatásával és a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi rendszerrel az állam kifejezetten erősíti a korai szegregációt, biztosítva a középosztálynak azokat az enklávékat, ahol nem kell vegyülniük. Bár ez sokszor a tehetséggondozás címszavával történik, a nemzetközi összehasonlítások szerint azok a sikeres iskolarendszerek, amelyek egyszerre képesek magas összteljesítményre és egyenlőségre, esélymegadásra; ez az, amitől a magyar oktatás még messzebb van, mint az OECD-átlagtól.

(Borítókép: Diákok a központi írásbeli felvételi vizsga előtt az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2015-ben. Fotó: Rosta Tibor / MTI)