![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Manning azonnali szabadon engedését rendelte el a bíróság
Egy virginiai bíró elrendelte a kémkedésért elítélt Chelsea (korábban Bradley) Manning azonnali szabadon engedését, írja a BBC.
Manninget 2013-ban ítéltek meg azért, mert titkosított katonai dokumentumokat szivárogtatott ki a Wikileaksnek, ami aztán közzé is tette azokat. Manning ellen kémkedés volt a vád.
Az egykori hírszerző megtagadta a vallomástételt. Azt mondta, hogy 2013-ban már mindent elmondott. Eredetileg a pénteki bírói ülésre is be volt rendelve, de a bíró azt közölte vele, hogy már nem szükséges tanúskodnia.
![Chelsea Manning](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3202/32020/320208/32020855_d021b0641829307bedba02b1f66196b4_wm.jpg)
Manning korábban már hét évet töltött a rács mögött, mert 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek, jelentős zavart keltve az Egyesült Államokban. Tavaly májusban újra börtönbe került,
A volt elemző hét évet töltött le a rá kirótt 35-ből, amikor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette.
Manning korábban azzal került a hírekbe, hogy öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben.
Chelsea Manning öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben
A Wikileaks kiszivárogtatója nem akar együttműködni a bírósággal.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
tegnap, 06:09
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
tegnap, 09:49
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
tegnap, 20:45
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23