![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A német cég első olyan gyártósóra, amely kizárólag elektromos autókat gyárt majd, Debrecenben fog üzemelni – írja a Magyar Nemzet.
A BMW debreceni gyára jelenleg is épül, most elsősorban a vízellátáson, valamint a gyárat kiszolgáló vasútvonal felújításán dolgoznak.
A BMW-nél ez idáig ugyanazon a gyártósoron készítették a különböző meghajtású járműveket, a debreceni gyár így abból a szempontból egyedi lesz, hogy
itt már kizárólag elektromos autókat fognak gyártani.
Oliver Zipse vezérigazgató bejelentése szerint
az első modelleket várhatóan 2025-ben gyártják le Debrecenben.
A gyártónál úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező években még nagy szükség lesz a belső égésű motorral üzemelő járművek előállítására is, ezek mellett azonban egyre nagyobb mennyiségben terveznek elektromos autókat is eladni.
A BMW ezzel párhuzamosan ma mutatta be új elektromos sportautóját, a BMW iX-et, amely elsősorban a Tesla hasonló modelljeinek lesz a riválisa. Ez a gépkocsi várhatóan már 2022-ben a piacra kerül.