Nincs vetélytársa az Apple legújabb csipjének
További Tech-Tudomány cikkek
Az Apple március 8-án este tartotta meg idei első termékbemutatóját, ahol a jóárasított harmadik generációs iPhone SE és a már M1-es csippel szerelt iPad Air mellett egy teljesen új rendszercsip- és Mac-termékcsaládot is bemutattak.
Bemutatkozik az M1 Ultra
Az új rendszercsip alapját a tavaly novemberben bemutatott MacBook Pro laptopokban debütáló M1 Max csip képezi, pontosabban kettő darab belőle, az M1 Ultra ugyanis tulajdonképpen két M1 Max csip összepárosítva az Apple saját fejlesztésű UltraFusion-technológiájával – ez az, ami megkülönbözteti.
Mint ismeretes, a teljesítmény skálázásának leggyakoribb módja két csip alaplapon keresztül történő összekapcsolása, ez azonban szinte minden esetben kompromisszumokkal jár, többek között késleltetéssel, csökkentett sávszélességgel és megnövekedett energiafogyasztással. Az UltraFusion-technológia azonban egy szilícium interposert használ, amely több mint tízezer jelen keresztül köti össze a csipeket, ezzel nem kevesebb mint 2,5 TB/s sávszélességet biztosítva közöttük. Mindez lehetővé teszi, hogy az M1 Ultra ne két M1 Max, hanem egyetlen csipként működjön, és a szoftverek is egy csipként ismerjék fel – ilyenre pedig még nem volt korábban példa.
Az M1 Ultra egy rendkívül erős, 20 magos processzort tartalmaz, 16 nagy teljesítményű és négy nagy hatékonyságú maggal, valamint egy 68 magos grafikus gyorsítót,
amely teljesítményben a jelenleg legerősebb, NVIDIA GEFORCE RTX 3090-es GPU-t is lekörözi úgy, hogy 200 wattal kevesebb energiát használ, így hőtermelése is sokkal alacsonyabb.
Az új rendszercsip összesen 128 GB egyesített memóriát képes kezelni, amelynek sávszélessége 800 GB/s-ra nőtt – összevetésként ez a tízszerese annak, amit a legújabb Intel Core i9-12900K processzor tud. A 32 magos Neural Engine másodpercenként több mint 22 trillió műveletet képes elvégezni, a médiamotor képességeinek megduplázásával pedig soha nem látott ProRes videókódolási és -dekódolási teljesítményt kínál.
Mac Studio
Mindezen erő egy teljesen új Macben kel életre, a Mac Studióban, amely első ránézésre egy szteroidokon élő Mac Minire hasonlít, és tulajdonképpen még másodjára is, azonban míg a Mini a hétköznapi felhasználók számára lett bepozicionálva, addig a Studio a profi felhasználókat szeretné a lábáról levenni.
A Mac Studio egy, az irodai asztalon kényelmesen elhelyezhető kompakt erőház, ráadásul mivel az Apple azzal a szokásával is felhagyott, hogy minden eszközére csak USB-C csatlakozókat helyez, portok tekintetében sem panaszkodhatunk: négy Thunderbolt 4-csatlakozó, 10 Gb-os ethernetcsatlakozó, két USB-A-csatlakozó, HDMI-csatlakozó, Pro audio csatlakozó, valamint Wi-Fi 6 és Bluetooth 5 gondoskodik a kényelemről, az átdolgozott hűtéstechnológiának köszönhetően pedig a melegedés és a készülék hangja is minimális még a legerőigényesebb feladatok elvégzése közben is.
Az alapmodellért 879 990 jó magyar forintot kell kifizetnünk, amennyiért egy visszafogottabb, csupán 24 magos GPU-val szerel M1 Max csipes összeállítást kapunk 32 GB egyesített memóriával és 512 GB SSD-tárhellyel. Ha M1 Ultrával szeretnénk kérni a gépet, az nem kevesebb mint 720 ezer forinttal fog többe kerülni, az 1 599 990 forintos árért cserébe azonban már 64 GB egyesített memóriát kapunk változatlan tárhely mellett. A teljesen kimaxolt, 64 magos grafikus gyorsítóval szerelt M1 Ultrával, 128 GB egyesített memóriával és 8 TB SSD-tárhellyel szerelt modell ára 3 279 990 forintnál áll meg.
Studio Display
Az új Mac mellé teljesen új kijelző is érkezett az Apple-től, amely tökéletesen kiegészíti a frissen bemutatott modellt. A Studio Display egy 27 hüvelykes, 5K-s, 5120 x 2880 képpontos, 600 nites maximális fényerőre képes, P3-as, True Tone-technológiával ellátott panellel operál, amelyet felár ellenében akár nanotexturált üvegborítással is kérhetünk, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentsük a tükröződést.
Az új kijelző akár a 2019-ben bejelentett Pro Display XDR kistesója is lehetne, szemből ugyanis a megszólalásig hasonlít rá – van azonban valami, amit a kistesó tud, míg a nagy nem. A Studio Display ugyanis az egykori Cinema Display után az Apple első olyan kijelzője, amelybe kamerát helyeztek, így tökéletes FaceTime- vagy Zoom-hívások lebonyolítására, ráadásul a hat hangszórós kialakításnak köszönhetően még a térbeli hangzást is támogatja a Dolby Atmos-hangot tartalmazó zenék és videók lejátszásakor. A kijelző lelke az A13 Bionic rendszercsip, amely jelenleg az iPhone 11-család eszközeiben ketyeg, ez gondoskodik a 12 megapixeles, ultraszéles látószögű kamera hibátlan működéséről, valamint a fényerő és egyéb paraméterek környezethez való igazításáról.
Mint írtuk, a Studio Display két változatban, nanotexturált üveggel és anélkül érhető el, háromfajta választható talppal. A normál üveggel szerelt modell 659 990 forintról indul, amennyiben megelégszünk a hozzá járó, csupán dőlésszögében állítható talppal vagy VESA-rögzítőadapterrel. Ha a magasságot is állítani szeretnénk, azért már felárat kell fizetnünk, így az ár 819 990 forintra emelkedik. Meglepetést nem okozva a nanotexturált üveggel szerelt modell is feláras, ezért 799 990 forintot kér el az Apple, ha pedig olyan talpat kérünk hozzá, amelynek magasságát is állítani lehet, az már 959 990 forintba fog fájni.
Mostanra mind a Mac Studio, mind a Studio Display előrendelhető, az Apple a kiszállítást március 18-ra ígéri.
(Borítókép: Tim Cook 2015. szeptember 9-én. Fotó: Stephen Lam / Getty Images)