Ezeket a Twitter-fiókokat oldhatja fel a tiltás alól Elon Musk
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Miután Elon Musk átvette az irányítást a Twitter felett, szigorú tisztogatási hullám vette kezdetét, és a milliárdos azonnal leváltotta a vállalat vezérigazgatóját, pénzügyi igazgatóját és a cég vezető ügyvédjét is.
Musk, aki magát a szólásszabadság szószólójaként írja le, valószínűleg feloldhatja néhány magasan jegyzett személy tiltását – árulta el a Bloombergnek egy jól értesült forrás. Ennek értelmében akár a volt amerikai elnök, Donald Trump is visszatérhet a platformra.
A Reuters egy feloldott fiókot már észre is vett, a mostanában számtalan balhéba keveredő Kanye West profilja ugyanis reaktiválva lett. Az amerikai rappert antiszemita megjegyzései miatt távolították el Twitterről, valamint több, vele dolgozó márka is elfordult tőle.
A Twitter ígérete szerint eltávolít minden sértő, erőszakos vagy obszcén, illetve a védjegyeket sértő, valakit megszemélyesítő vagy spamnek minősülő bejegyzéseket, továbbá azok sem ússzák meg, akiknek a tweetjei félretájékoztatást tartalmazhatnak. A vállalat szerint végleg kitilthatja azokat a tagokat, akik különösen kirívó módon sértik meg a szabályokat, vagy notóriusan megszegik az irányelveket.
Ennek ellenére Musk a hirdetők megnyugtatására írt levelében kiemelte, a vállalatnak nem áll érdekében szabadon használható pokollá tenni a platformot.
Íme néhány profil, akik feloldozást nyerhetnek az örökös tiltás alól:
Donald Trump
A volt amerikai elnököt 2021 januárjában tiltották le a Capitolium épületét ért támadás után. A Twitter szerint a @realDonaldTrump fiók posztjai és az embereknek az ezekre adott reakciói erőszakra való felbujtás kockázatát hordozták magukban. Trump azóta Truth Social néven saját platformot hozott létre, és a CNBC-nek adott interjújában megfogadta, hogy nem tér vissza a Twitterre, akkor sem, ha a tiltását feloldják.
Marjorie Taylor Greene
Marjorie Taylor Greene amerikai szélsőjobboldali politikus, Georgia 14. kongresszusi választókerülete képviselőjének személyes fiókját januárban függesztették fel, de a kormányzati profiljáról továbbra is posztolhat.
Csütörtökön a „Szólásszabadság” (Freedom of speech) és a „Csak várj holnapig” szövegeket tweetelte ki, üzenve Musknak az üzlet megkötése előtt.
FREEDOM OF SPEECH!!!!
— Rep. Marjorie Taylor Greene🇺🇸 (@RepMTG) October 28, 2022
Steve Bannon
Egy Steve Bannonhoz, Trump egykori tanácsadójához kapcsolódó fiókot 2020 novemberében tiltották le. Bannon a podcastjéből készült, a közösségi médiára felkerült videón arról beszélt, hogy karóra kéne tűzni dr. Anthony Fauci és Christopher Wray FBI-igazgató fejét. A Twitter akkor azt közölte, hogy a poszt megsértette az erőszak dicsőítésére vonatkozó irányelveit.
Néhány napja írtunk róla, hogy Donald Trump egykori vezető tanácsadóját pénteken négy hónap börtönbüntetésre ítélték, amiért nem tett eleget a Capitolium ostromát vizsgáló kongresszusi bizottság idézésének.
Katie Hopkins
Katie Hopkins brit szélsőjobboldali politikai szószólót 2020 júniusában tiltották ki az oldalon tanúsított gyűlöletkeltő magatartás miatt. A Twitter megállapította, hogy Hopkins, akinek akkoriban több mint 1 millió követője volt, megszegte a gyűlöletkeltő magatartásra vonatkozó irányelveit. Más oldalakon továbbra is aktív, YouTube-csatornájának pedig több mint 240 ezer feliratkozója van.
Babylon Bee
A Babylon Bee nevű szatirikus oldalt, amely a Twitteren a transzneműeket, a demokratákat és a tervezett szülőséget vette célba, márciusban felfüggesztették, de úgy tűnik, visszatérhetett az oldalra.
Musk reached out to us before he polled his followers about Twitter's commitment to free speech. He wanted to confirm that we had, in fact, been suspended. He even mused on that call that he might need to buy Twitter. Now he's the largest shareholder and has a seat on the board.
— Seth Dillon (@SethDillon) April 5, 2022