
Nagy a baj az Apple VR-szemüvege körül

További Tech-Tudomány cikkek
-
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
- Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
- Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
- A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
- Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Brutálisan magas ára és hajmeresztő képességei miatt az elmúlt napokban az egész világ az Apple új készülékére figyelt. Az Apple Vision Próval kapcsolatos mémek valósággal elárasztották a közösségi oldalakat, létezését pedig olyanok sem tudták figyelmen kívül hagyni, mint például a Meta fejese, Mark Zuckerberg. Igaz, ő egyáltalán nem volt elájulva az almás cég villantásától, szerinte ugyanis semmi olyat nem mutattak, ami eddig ne állt volna már rendelkezésükre.
megszólalásából azonban egyértelműen kivehető volt, hogy a virtuális és kiterjesztett valóságban szintén rendkívül jártas, és az iparágba dollármilliárdokat öntő üzletember valójában nagyon is tart az Apple-től.
Igaz, az Oculus Quest és az Apple Vision Pro teljesen más kategóriákat fednek le, illetve sem árban, sem képességeik terén nem hasonlíthatók össze – a Meta azonban a következő években kénytelen lesz valami hasonlót mutatni, főleg úgy, hogy a legfrissebb pletykák szerint 2025-ben már egy olcsóbb, pénztárcabarátabb verzió is a boltok polcaira kerülhet az Apple Vision Próból.
Nincs minden rendben
Először persze azt lenne érdemes megvárni, hogy az első generációs termék megjelenjen, melyre ugyancsak rengeteget kell még várni. Mint az a 2023-as WWDC-n kiderült, a készülék leghamarabb 2024 első felében kerülhet a felhasználók kezei közé, de akkor is még csak az Egyesült Államokban élők csaphatnak le rá. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy az Apple Vision Próban fellelhető, rendkívül kicsi pixeleket használó kijelzőből az Apple egyszerűen nem tud eleget beszerezni.
Újraírja a valóságot az Apple új VR-szemüvege
Bemutatkozott az Apple Vision Pro.
Mint az kiderült, a gyártásért a Sony felel – akik egyébként a készülék kamerái által használt szenzorokat is készítik –, és ugyan az Apple felkereste őket azzal kapcsolatban, hogy nem növelnék-e meg a kapacitásukat, a japán cégtől rendkívül egyszerű válasz érkezett:
nem.
A The Elec információi szerint a Sony negyedévente körülbelül 100-200 ezer kijelző gyártását tudja vállalni, így a jövő év eleji startkor maximum 400 ezer Apple Vision Pro állhat majd szállításra készen – a bennfentesek szerint ez a szám azonban a valóságban jóval alacsonyabb lesz, és inkább a 100-200 ezerhez fog közelíteni. Arról, hogy a készülék mikor válik elérhetővé az Egyesült Államokon kívül, egyelőre nem tudni, az azonban szinte biztosra vehető, hogy a második körös megjelenésnél már olyan európai országok is az Apple listáján lesznek, mint például az Egyesült Királyság, vagy Németország – így a legnagyobb fanatikusok minden bizonnyal már jövő év végén kezeik közé vehetik a szemüveget.
Lehet, hogy változtatni kell a nevén
Mint az mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az Apple a 2023-as WWDC-n Apple Vision Próként mutatta be az új szemüveget, és visionOS-ként az azon futó operációs rendszert, a döntés azonban az utolsó pillanatokban születhetett meg. Ezt támasztják alá azok a WWDC-n készült felvételek, melyekben még Reality Próként és xrOS-ként hivatkoznak a készülékre és az azon futó operációs rendszerre – ami tökéletesen egybecseng azokkal a pletykákkal, amelyek január óta járták az internetet.
A hirtelen névváltoztatással azonban hatalmas bakit követett el az Apple, a Vision Pro elnevezés ugyanis Kínában már be van jegyezve, ráadásul a Huawei által, ami azt jelenti, hogy amennyiben nem tudnak megállapodni,
Apple Vision Pro néven kínában semmiképp sem kerülhet forgalomba a vállalat új készüléke.
Arról, hogy a két cég közötti tárgyalások milyen fázisban állnak, egyelőre nincs információ, az azonban kifejezetten valószínűtlen, hogy az Apple egy termékét csak egy országban más néven dobja piacra – így amennyiben nem születik megállapodás a Huawei és az Apple között, két lehetőség állhat fenn:
- Az Apple Vision Pro egyáltalán nem lesz elérhető Kínában, vagy
- az Apple új nevet ad a VR-szemüvegének.
A kettő közül a legnagyobb esély az előbbire van, azt ugyanis szinte kizártnak tartjuk, hogy a nagy bemutató után az almás cég újramárkázza készülékét – a legvalószínűbb forgatókönyv az lesz, hogy vagy így, vagy úgy, de a két cég meg fog egyezni egymással.
(Borítókép: Apple Vision Pro. Fotó: Philip Pacheco / Bloomberg / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09