
Földbe tiporják a MacBook Airt az új windowsos laptopok

További Tech-Tudomány cikkek
-
Így nézhetett ki Jézus Krisztus a mesterséges intelligencia szerint
- Európa jeges kincsei veszélyben: műhóval próbálják menteni Norvégia utolsó gleccsereit
- Mégsem aszteroida okozhatta a dinoszauruszok vesztét, új elmélet született
- Minden energiát fel fog falni a gépi szuperintelligencia
- Olyat csinálhat az Apple, amire még nem volt példa
Az elmúlt két évben elképesztően nagy teret nyert magának a mesterséges intelligencia, manapság szinte már nem is találkozni olyan technológiai fejlesztéssel, amiben valamilyen szinten ne lenne jelen. Ahogy azt az Indexnek Mark Chaban, a Microsoft közép- és dél-európai, közel-keleti és afrikai térségért felelős műszaki igazgatója is elmondta, az MI már itt van, és itt is fog maradni, ennek megfelelően pedig a vállalat is úgy alakítja jövőjét, hogy a mesterséges intelligencia a középpontban legyen. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a redmondiak már hónapokkal ezelőtt azt tervezték, hogy új korszakot nyitnak a számítógépek világában, szerintük ugyanis a mesterséges intelligenciának egyértelműen ott kell lennie a laptopokban – ennek megfelelően a hét elején pedig be is mutatták az első ARM-architektúrára épülő Copilot+ PC-ket.
A jövő most van
Mint ismeretes, az Apple 2020-ban, az M1-es chipek bemutatásával kezdte meg leszakadását az Intelről, ezzel átállva saját fejlesztésű, ARM-architektúrájú lapkáikra, amelyekkel ugyancsak új korszakot nyitottak a Macek világában. Az M-szériás chipekkel szerelt Maceknek drasztikusan megnövekedett a teljesítménye és az üzemideje is, míg árukat csökkenteni tudta a vállalat. Az Apple azóta befejezte az átállást, 2023-óta nem szerepel a portfóliójukban egy olyan iPhone, iPad, Apple Watch vagy Mac sem, ami Intel vagy AMD chipet használna – most pedig a Microsoft is elindult ezen az úton. A Redmondban tartott bemutató során több saját fejlesztésű laptopot is bemutatott a vállalat, emellett azonban más windowsos gyártók, például az Asus, az Acer, a Lenovo és a Samsung is Copilot+ PC-ket leplezett le.
Teljesen újratervezett PC-architektúrájukkal ezek az eszközök egyesítik a CPU, a GPU és a nagy teljesítményű neurális feldolgozó egység (NPU) képességeit a páratlan teljesítmény és hatékonyság érdekében. A Copilot+ PC-k – pontosabban a bennük lévő Snapdragon X Elite chip – papíron felülmúlja a versenytársakat, a bemutató folyamán többször is az M3-as lapkával szerelt MacBook Airhez hasonlította a Microsoft az új Surface-gépeket.
A vállalat szerint az új Snapdragon X Elite chipekkel szerelt windowsos Copilot+ PC-k nem kevesebb mint 58 százalékkal gyorsabbak az M3-as chippel szerelt MacBook Aireknél.
Ez azonban még nem minden, a Microsoft mérései szerint ugyanis az új készülékek üzemideje is felülmúlja az Apple laptopokét – itt körülbelül 20 százalékos a Microsoft előnye. Azt persze fontos észben tartani, hogy ezek az eredmények szintetikus tesztek során készültek, a gyakorlatban meg van rá az esély, hogy teljesen másképp viselkednek majd a Copilot+ PC-k – erre valljuk be, rendkívül kevés esély van. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy milyen lesz az ARM-alapú készülékek optimalizáltsága, az új architektúra ugyanis külön figyelmet igényel a fejlesztők részéről.
Mint ismert, az M-szériás chipekre való átállás sem volt problémamentes, annak ellenére sem, hogy az Apple Rosetta 2 elnevezésű fordítóprogramja remek munkát végzett. A szoftvert akkor kellett (és bizonyos esetekben kell a mai napig) igénybe vanni, amikor olyan alkalmazást szeretnénk M-szériás chippel rendelkező Macen futtatni, amelyet kizárólag Intel processzorral rendelkező Macekre fejlesztettek. A Rosetta 2 szoftver ilyenkor automatikusan lefordítja az alkalmazást, amely így Apple-chipen is képes lesz futni. Minderre persze a Microsoft is gondolt, Prism elnevezésű fordítóprogramjuk elméletben közel teljesítményveszteség nélkül fogja tudni futtatni az inteles szoftvereket a Snapodragon X Elite chippel rendelkező laptopokon is – ennek ellenére azonban a legjobb megoldás még mindig az, hogy egy app natívan támogatja az adott készülék hardverét, amihez idő kell.
Ezt tudják majd az AI PC-k
A Copilot+ PC-k a legfejlettebb AI-modellek alkalmazásával egyedülálló képességeket kínálnak majd. Ide tartozik a Recall funkció, ami segít felidézni olyan műveleteket, amiket korábban már véghez vittünk a számítógépen, de nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan; vagy a Creator, ami közel valós időben képes szöveg alapján képeket generálni és finomítani. Ugyancsak a Copilot+ PC-k kiváltsága a továbbfejlesztett képszerkesztés, a Live Captions, ami több mint 40 nyelvet képes lefordítani angol nyelvre, hang alapján, valós időben. Továbbá az új Windows Studio Effektek is, mint például a portrémegvilágítás, a kreatív szűrők és a továbbfejlesztett hangfókusz.
A Copilotot ráadásul a Copilot+ PC-ken minden korábbinál könnyebben aktiválhatja, az asszisztens ugyanis ezeken a gépeken egy dedikált billentyűt kapott a jobb oldali Windows gomb helyén. Pluszpont, hogy a Copilot az aktuálisan elérhető legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelleket alkalmazza, így például a GPT-4o-t, a még természetesebb, beszélt nyelvű kommunikáció érdekében. Az említett funkciók ráadásul nemcsak a Microsoft Surface gépein érhetőek el, hanem a Microsoft partnerei, például az Acer, az Asus, a Dell, a HP, a Lenovo és a Samsung által kínált karcsú és könnyű készülékeken is. Az eszközöket már most elő lehet rendelni a vállalatok felületein, a forgalmazás azonban csak június 18-án indul.
(Borítókép: Andrej Sokolow / picture alliance via Getty Images)
