Bűvész vagyok, nem mentalista

A sajtóban gyakran összemosódik a BME-n rendezett Budapesti Szkeptikus Konferencia a Szkeptikus Társasággal, pedig különálló kezdeményezésekről van szó. Az előbbi a BME saját rendezvénye, amiben történetesen a „szkeptikus” szó is szerepel, utóbbi pedig egy civil szervezet, ami a Tényeket Tisztelők Társaságából nőtte ki magát. A TTT-t még 1992-ben alapították olyan tudósok, mint Szentágothai János, Almár Iván és Bencze Gyula, a 2006 óta bejegyzett Szkeptikus Társaság viszont nem tudósklubra, inkább egy szellemi kommandóra emlékeztet: blogjukban könyörtelenül lesújtanak minden áltudományos marhaságra, legyen az kreacionizmus vagy Uri Geller kanálhajlítása.

A BME rendezvénye hasonló céllal indult, az összemosódás tehát valahol érthető: a két kezdeményezés egy szekeret tol, amit az is jelez, hogy amikor megérkezem szombat délelőtt a VI. Budapesti Szkeptikus Konferenciára, éppen Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke kezd előadásba. A teremben nagyjából 350-en vannak, sokan állnak, a tanszék nagyelőadója megtelik, és ez később sem változik. És ki tudja, még mennyien nézik a konferenciát az online közvetítésen. A hallgatóságban egyébként legalább annyi a fiatal, mint az idősebb érdeklődő.

Érdemes hinni a C-vitaminban

A rendezvény erős egészségügyi blokkal indít, és Hraskó előadása is ehhez igazodik: a biorezonanciás gyógymódokat szedi szét. Mint elmondja, ezeknek nincs tudományosan megalapozott hatásmechanizmusa, és hatásuk orvosilag nem bizonyított. A biorezonanciás kütyük azon alapulnak, hogy minden élőlény elektromágneses rezgéseket bocsát ki, és az e célra készített gépezet a diszharmonikus rezgéseket kioltja. Így például egyik pillanatról a másikra le lehet szokni a dohányzásról, legalábbis az ezzel foglalkozó cégek ezt ígérik, természetesen sok ezer forintért. Én speciel az ilyen ígéretektől kezdek diszharmonikusan rezegni.

Hraskó után Bárdos György, az ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék docense következik, aki a placebo- és a nocebohatásról (ez utóbbi a negatív placebohatás) beszél, mindkettő bizonyított, ezt nem kell sokáig ragozni. Bárdos szerint a placebók a belső öngyógyító folyamtokra hatnak, ezt a mechanizmust kellene megismerni, így eloszlatni a placebókat övező misztikusságot.

Kicsit hasonló témáról, a hit gyógyító erejéről tart előadást Bodrogi Andrea pszichiáter-addiktológus. Mint mondja, a betegellátásban sokszor nincs idejük az orvosoknak elmagyarázni, hogyan hat egy gyógyszer, a sarlatánok viszont nem sajnálják az időt a jól hangzó áltudományos humbugokra, ráadásul többségük mellékhatások nélküli gyógyulást ígér – ez utóbbi pedig olyan előny, amivel egy tisztességes orvos nem tud versenyezni. Bodrogi szerint a sarlatánok módszereibe vetett hit ilyenkor hasznos is lehet, mert többször igazolt tény, hogy a hit erősíti a szervezet immunrendszerét. Ugyanakkor ha nagy a baj, az ilyen vakhit kifejezetten káros, mert a beteg elmulaszthat miatta fontos orvosi beavatkozásokat.

Egely nem jött el

Hallunk még egy kritikus előadást a fényterápiáról és egyet a képalkotó diagnosztikai eljárásokról, aztán az ebédszünet előtt lehet kérdéseket feltenni az eddigi előadóknak. A legnagyobb vita arról alakul ki, hogy a homeopátia placebohatáson alapul-e, de fél óra alatt nyilván nem születik konszenzus. Aztán egy biorezonanciás sztori következik, az egyik néző elmeséli, hogy 40 év dohányzás után, 5 évvel ezelőtt leszokott egy ilyen kütyüvel a bagóról, de valójában nem érzi úgy, hogy leszokott volna: azóta is naponta rá akar gyújtani, csak történetesen a biorezonanciás kezelés alkalmával számolta ki, hogy mennyit költött cigire az elmúlt 40 évben, és azóta is ez a visszatartó erő.

Ezután a konferencia két szervezője, Härtlein Károly és Orosz László mutatja be a Tiltott Találmányok Tárlatát. Ez egy olyan fórum, ahol azok a találmányok mutatkozhatnának be, amiket feltalálójuk szerint el akarnak hallgattatni. Természetesen a Déri János megboldogult, nem éppen tudományosságáról híres tévéműsorában, a Nulladik típusú találkozásokban országos hírűvé vált Egely György kívánkozik ide leginkább a vitalitásmérővel meg a többi Egely-féle parasztvakítással, de a feltaláló a nézők legnagyobb sajnálatára nem jött el. Egy szócsatát azért lefolytatott a szervezőkkel a konferencia előtt: fogadást ajánlott nekik, amit ők visszautasítottak. A fogadás tárgya egy részben vízzel meghajtott, a mostaniaknál hatékonyabb autómotor lett volna, tétje pedig az erkölcsi diadal, illetve némi pénz 1:1000 arányban (tehát Egely minden forintjáért ezret várt volna a szervezőktől, ha ő nyer). Mint Härtlein elmondja, nem a pénz miatt utasították vissza a fogadást, hanem azért, mert nem volt biztosítva a motor korrekt teljesítménymérése.

A nagy összecsapás tehát elmaradt, de egy tiltott találmány azért így is eljutott a konferenciára egy újvidéki villamosmérnöktől, Borbás Miklóstól. A találmány inkább csak egy demonstrálóeszköz, ami egy nehezen magyarázható jelenséget mutat be: egy tűre helyezett, kétszer görbített rúd, ami elektrosztatikai ismereteink szerint arra forog, amerre kell neki, viszont ha a két végére egy-egy pingponglabdát helyezünk, az ellenkező irányba kezd forogni. A kütyü feladja a leckét a tanszék tanárainak: többen bátortalanul megegyeznek abban, hogy „mégiscsak az ionszél lesz az”, Härtlein pedig elárulja, hogy már két napja kísérletezget a szerkezettel, és szerinte az lehet a furcsa anomália oka, hogy a pingponglabdák görbülete élesebb, mint a rúdé, de még ő is bizonytalanul mondja ezt. Az mindenesetre szimpatikus, hogy a találmányt nem röhögték ki, hanem rögtön megpróbáltak magyarázatot keresni.

Kevés az időm kételkedni

Az ebédszünet után Emőd István, a BME Gépjárművek Tanszék docense beszél az autómotorok hatásfokáról és a fogyasztáscsökkentésről. Bár Egely neve egyszer sem hangzik el, az előadás neki üzen: ízekre szedi az állítólagos nagyobb hatásfokú, részben vízzel működő motorokat. Mint kiderül, Bánki Donát épített ilyesmit, csak az több méter magas volt és kemény 20 lóerőt bírt összehozni.

Utána én következem, ugyanis engem is felkértek egy előadásra – rovatvezetőm szerint pedig elnézhető ennyi összeférhetetlenség, hogy az esemény riportját is én írom –, témám a tudományos újságírás. Mint megtudom magamtól, a szkepticizmus fontos a tudományos újságírásban, de a nagy hírpörgésben sokszor kevés az idő a kételkedésre. Ezen kívül a komoly tudományos cikkek mellett teret kell adnunk a tudományos bulvárnak, mert nagy rá az olvasói igény – mint később kiderül, többeket sokkolok ezzel a kijelentésemmel.

Gács Jánosnak, a Magyar Szabadalmi Hivatal osztályvezetőjének adom át a mikrofont, aki két tévhitet oszlat el gyorsan. Egyrészt azt, hogy a „bejegyzett szabadalom” frázis alatt sokszor azt értik és propagálják a feltalálók, hogy beadták a bejelentést a szabadalmi hivatalnak, pedig ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is kapják a szabadalmat. A másik tévhit a világszabadalom, ilyen ugyanis Gács szerint nincs, olyan létezik csak, hogy egy találmány több országban is szabadalmat kap. Az osztályvezetőt Balthazár Zsolt, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyugalmazott adjunktusa váltja, aki az asztrológiát kritizálja hevesen, a csillagjóslás koporsószögeinek nevezve Keplert és a számítógépet.

Irányítani a közönséget

Végül Mr. Jupiter zárja a konferenciát, polgári nevén Molnár Gergely, akivel a TV2 Uri Gellerrel súlyosbított mentalistashowjában, a Kiválasztottban már találkozhattunk. Ő volt az egyik kiválasztottjelölt, de mint mondja, csak a show kedvéért vett részt a műsorban. „Bűvész vagyok, nem mentalista. Olyan nincs, hogy mentalizmus” – fogalmaz. Molnár csupa olyan, gondolatolvasásnak tűnő bűvésztrükköt ad elő, amihez hasonlókat a műsorban is láthattunk: általában kitalál egy, a közönség által kiválasztott kártyalapot vagy dobókockát, látszólag minden fogódzó nélkül. Több száz bűvészkönyve van otthon, ezekből 60-70 csak az ilyen trükkökkel foglalkozik.

Molnár az előadás közben folyamatosan poénkodik. „Van nálam négy ász. Te meg űsz” – mondja az egyik ülő nézőnek, majd hozzáteszi: „Viccelődni kell, úgy könnyű irányítani a közönséget.” A trükkök működését nem magyarázza el, bár van egy tippem, hogy az egyik mutatványban a kártyák hátlapján a mintázatok eltértek (csak persze a nézőnek ugyanolyannak tűntek), de arra ötletem sincs, hogy a mintázatok színe hogyan változott meg. A bemutató végén mond csak valami magyarázatfélét, azt állítja, a bűvészek képesek arra, hogy egy kiterített kártyapaklira ránézve egy másodperc alatt felismerjék, melyik lap hiányzik belőle. Lehet, hogy tényleg ennyire egyszerű az egész, de addigra Mr. Jupiter sikeresen megtéveszti nemcsak a szememet, de kicsit az agyamat is, igazi profi.

Később egy nézői kérdésre válaszolva azt állítja, hogy egyetlen kártyajátékot sem ismer.
Nem hiszem el neki.