Láncfűrész az őserdőben: az utolsó európai rengeteg jövője a tét

További Tudomány cikkek

Fél évezrede törvény védi az utolsó európai őserdőként emlegetett białowieżai rengeteget a lengyel–belarusz határon, az európai bölény és jó néhány védett növény- és állatfaj vadregényes élőhelye azonban most veszélybe került a politika miatt. A Brüsszel és Varsó közötti csatározásokban már a lengyel EU-tagság is megkérdőjeleződött, de a környezeti tét sem mellékes: favágók, aktivisták, kormányemberek és élőhely nélkül maradó harkályok találkozása a természet boncasztalán.

Az Európai Unió és a lengyel kormány közötti többfrontos háborúnak messziről nézve csak mellékes hadszíntere a białowieżai erdőség, mégis ez lehet a szakítópróba: Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, akit Kaczyński és a jobboldali varsói kormány leginkább a pokolba kíván, annak kapcsán lengette be, hogy akár Lengyelország EU-tagsága is megkérdőjeleződhet, hogy a brüsszeli kérés ellenére is folytatódnak itt a nagy volumenű fakivágások.

Ez egyelőre csak retorikai fordulat, de jelzi, hogy Brüsszelben sokak szemében Lengyelország átlépett egy határt. A bíróságok megszállási kísérlete és a párhuzamos balhék (most a nyugdíjrendszer átalakítása a legújabb konfliktuszóna, de közben a lengyel kormány Nyugat-ellenességében azt is bedobta, hogy Németország adhatna egy gigantikus kártérítést a Harmadik Birodalom bűneiért Lengyelországnak) ugyan evidensebben tűnhetnek közéleti ügyeknek, de az erdőrengeteg legalább annyira politikával fertőzött terület, mint szúval – pedig utóbbiról most sokat beszélnek a politikusok is. De hogy miért lesz hirtelen kvázi közszereplő az amúgy nem túlzottan médiaérzékeny betűzőszú, ahhoz érdemes egy kicsit körülnézni Białowieżában.

Hogy miért fontos? Röviden: nagyjából ez az utolsó nagy kiterjedésű őserdő Európában. Ez persze idegenforgalmi kampánynak sem rossz, de a 150 ezer hektárnyi terület (fele Lengyelországhoz, másik fele Fehéroroszországhoz tartozik) nagyrészt tényleg érintetlen, az emberi természetformálás hatása minimális, így az ökoszisztéma európai mércével páratlannak számít. A hatalmas erdőség királyi vadászterület volt, aminek védelméről a lengyelek Zsigmond királya már 1538-ben törvényt hozott. Hatalmas, szinte áthatolhatatlan sötét erdőség buja aljnövényzettel és mohaszőnyeggel, nagyrészt gyertyános-tölgyes, de sok hárs és fenyő is van, lent nyirkos homály. Telente hópaplan borítja, és bár a klímaváltozás itt is érezhető (az elmúlt száz évben 0,8 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, a telek enyhébbek és rövidebbek, és a talajvízszint is lejjebb ment fél méterrel, amit például a lucfenyők gyökérzete már nem mindenhol ér el) a tavaszi áradások idején így is sok területet önt el a víz.

A konfliktus valójában 2016 tavaszán kezdődött, amikor a lengyel kormány önhatalmúlag háromszorosára emelte az innen kitermelhető famennyiséget. Még 2012-ben állapodtak meg az Európai Bizottsággal egy 63 000 m³-es mennyiségben, azonban a tízéves kvótát már három év alatt elérték, úgyhogy ezt tavaly a lengyel kormány 188 000 m³-re emelte. Csak idén 93 ezer fát vágtak ki. A Tusk-balhé közvetlen előzménye, hogy az Európai Bíróság határozatban szólította fel Lengyelországot, hogy a végleges döntésig azonnali hatállyal függessze fel a tömeges fakivágásokat Białowieżában, ennek azonban a lengyel kormány nem tett eleget. Európai Uniós tagállamról lévén szó, precedens nélküli, hogy nem teljesítik az uniós bíróság döntését: a lengyel kormány kritikusai szerint ezzel semmibe veszi az uniós jogrendszert, aminek a tiszteletben tartása az EU-tagság alapja. Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans és Karmenu Vella környezetpolitikai biztos mindenesetre levélben szólította fel a lengyel kormányt, hogy tartsák tiszteletben az Európai Bíróság döntését, és azonnali hatállyal függesszék fel a fakivágásokat. Helyszíni beszámolók szerint azóta semmi nem változott, a favágók ugyanúgy dolgoznak tovább.

Vissza az erdőbe: 12 ezer különböző faj él itt, köztük ritka madarak és számos védett faj is, például a vízicickány (az egyik a világ kevés olyan emlőse közül, amelyik mérgével képes megbénítani áldozatát), de van fekete gólya és békászó sas is. Leginkább azonban a nemzeti park címerállata ikonikus: a legnagyobb testű szárazföldi emlős, ami még él a kontinensen, az európai bölény. A jól marketingelt Żubrówka biztos sokaknak megvan, ennek címkéjén is az európai bölény látható, attól függetlenül, hogy a vodkát ízesítő bölényfű, alias illatos szentperje más gyógynövényekkel ellentétben speciel nem szerepel a bölény étlapján. A bölény a középkorban egész Európában előfordult a lombhullató erdőkben, élőhelye azonban idővel nagyon beszűkült. A XIX. század végére az orvvadászoknak köszönhetően majdnem kihalt a faj, egyedeit az 1920-as évek után sikerült visszatelepíteni a białowieżai erdőbe. Most nagyjából 1000 körüli az állomány. Az itteni bivalypopulációt a határváltozások és a politika választja ketté. A határon Fehéroroszország a kétezres évek elején kerítést húzott fel, a turisták és a biciklisek átmehetnek egy kijelölt határátkelőhelyen; a bölények azonban nem szeretnek sorban állni vízumért.

A kerítés ugyanakkor nem akadályozza meg a most sokat emlegetett kártevő, a betűzőszú terjedését. A tömeges fakivágásokra most a szú a fő hivatkozási alap, mondhatnánk természetes bűnbak. A szú ugyanis járványosan terjed az erdőben, ezt pedig az állami erdészet vezetői és a lengyel környezetvédelmi miniszter szerint csak a beteg és elhalt fák kivágásával lehet megakadályozni. Ez az, amit élesen tagadnak a környezetvédő szervezetek, a témával foglalkozó akadémikusok és az ügyben megjelenő nemzetközi intézmények is. Mint mondják, betűzőszú-járványok rendszeresen voltak az elmúlt évtizedekben is, és bár a mostani méretében kiemelkedik, szerintük állami beavatkozásra semmi szükség: ez az erdő természetes életciklusához tartozik, és a kártevőnek megvannak a pozitív funkciói is, a beteg, gyenge példányokat segít kiszelektálni a populációból.

Azt is vitatják, hogy a kivágások hatékonyak lennének a szú ellen: az nagyrészt a fakérget támadja – most azonban egész fákat vágnak ki, miközben a lehullott kérget sokszor ott hagyják. Ráadásul úgysem tudnak „eleget” vágni ahhoz, hogy megakadályozzák a terjedést: Fehéroroszországban, ahol az erdő jó fele található, nem irtják a fákat, ahogy a lengyel nemzeti park területén sem – és mint jeleztük, holmi közigazgatási kérdésekkel a betűszó keveset törődik.

Az „ökológusfront” másik fő érve a kivágásokkal szemben, hogy az elhalt fák messze nem eltakarítandó felesleg: egy őserdőben ezeknek alapvető szerepük van. A halott lucfákban például, amit a szú is igencsak kedvel, több védett élőlény is él; mint a háromujjú harkály, nekik az élőhelyüket veszik el a kivágásokkal. Az elpusztult, elkorhadt fáknak egyébként is fontos szerepük van az ökoszisztémában: baktériumok, gombák, gerinctelenek élőhelye, de kisemlősök, madarak is menedéket és otthont találnak bennük.

Most napi 4-500 fát vágnak ki, sokszor 100-200 éves matuzsálemeket. Csemetéket ültetnének a helyükre, az egyidős fákból álló erdő azonban teljesen más műfaj, az ökoszisztéma évtizedekig biztosan nem fog helyreállni.

Tudományos szempontból a kivágások lényegében értelmetlenek. A lengyel kormány szereti azt állítani, hogy a tudományos közösség megosztott, de valójában csak néhány lengyel erdészeti szakember támogatja az erdőirtás terveit

– mondta az Indexnek Tom Diserens, a Lengyel Tudományos Akadémia emlőskutatási intézetéből, aki maga is rendszeresen ott van a białowieżai erdőben – korábban kutatóként, most már a demonstrációkon is. Most vasárnap 70-800-an vettek részt az esőben az erdő védelmében tartott sétán, azt követelve, hogy az egész erdő legyen nemzeti park (most csak az egyhatoda az). A Greenpeace 120 ezer aláírást gyűjtött össze ennek érdekében és a favágások leállításáért.

A jobboldali kormánypárt környékén az erdővédőket leginkább zöld nácinak és ökoterroristának szeretik bélyegezni, és azt állítják, hogy velük, az „ál-környezetvédőkkel” szemben ők óvják igazából a természetet. Ezt állítja a SANTA nevű kormányközeli kampánycsoport, amely 100 ezer złoty támogatást kap az állami erdészeti hatóságtól. Utóbbinak az élén egy politikai kinevezett áll: Konrad Tomaszewski igazgató Jarosław Kaczyński, a PiS tényleges urának az unokatestvére. A környezetvédelmi miniszter közben azt állítja, hogy a fakivágások szüneteltetése, részben a járvány továbbterjedése miatt óriási anyagi kárral fenyegetne, Jan Szyszko konkrétan 3,2 milliárd złotys, vagyis 230 milliárd forintos összegről beszél. Szerinte éppen a kivágásokkal lehet megvédeni az erdőben élő veszélyeztetett fajokat.

A lengyel hatóságok másik érve a kirándulók védelme: azt állítják, az elhalt fák veszélyeztetnék a turistákat. Az érvényes szabályok szerint azonban csak a kijelölt turistaösvények 50 méteres távolságában lehet szó biztonsági vágásokról, most azonban mindenhol vágnak a beszámolók szerint – más utakat szintén biztonsági okokra hivatkozva zártak le, a kritikusok szerint azonban a valódi cél a nyilvánosság kizárása. Július végén már fizikai atrocitásra is sor került: egy ott forgató lengyel tévéstábra két favágó támadt rá, elvették a kamerájukat, az operatőrt pedig úgy megverték, hogy kórházba került.

Szyszko legutóbb már azt kifogásolta, hogy az erdőrengeteg, egyetlen lengyelországi helyszínként, rajta van a világörökségi listán. Szerinte ugyanis szabálytalanul került fel oda a hetvenes években, és ezzel korlátozzák az erdészeti gazdálkodást. Az UNESCO – amely éppen Lengyelországban tartotta az idei közgyűlését – több alkalommal jelezte már a lengyel kormánynak, hogy aggódnak a fakitermelés miatt, majd miután helyszíni szemlét tartottak Białowieżában, ők is határozottan kérték, hogy azonnal hagyják abba a fakitermelést.

A környéken élők között a többség a kivágások mellett van: bár az erdő ma már viszonylag keveseknek ad állandó munkát, ezen a szegény vidéken, ahonnan gyors ütemű az elvándorlás, az erdészet és a faipar fontos szereplő. Azok azonban, akik a növekvő turizmusból élnek, érthetően sokkal inkább a környezetvédők mellett vannak errefelé is. A lengyel közvélemény egésze közben a felmérések szerint egyértelműen ellenzi a kivágásokat. Białowieża Lengyelországban nemzeti szimbólum is, most pedig a megkérdezettek 60 százaléka a kivágások leállítását szeretné, és csak az emberek ötöde hiszi el, hogy tényleg a szú elleni hősies védekezésről lenne szó.

Hogy mi lenne a valós motiváció? Sokan kormányközeli bizniszeket emlegetve az erdészeti és faipari lobbira mutogatnak. A környezetvédelmi miniszter Jan Szyszko maga is ebből a szektorból jön, és ő volt az is, aki tavaly háromszorosára emeltette a Białowieżából kitermelhető famennyiséget. Az ideológiai törésvonal is fontos lehet, a környezetvédők szerint a terv támogatói általában is szeretnék kijelölni az erőviszonyokat, hogy máshol se jusson senkinek az eszébe kiterjeszteni a védett területeket, és a biodiverzitás szempontjait emlegetve akadékoskodni a hatóságokkal szemben. Szerintük alapvető szemléletbeli különbségek vannak: szerintük a kormánypárt a természetet döntően csak kiaknázható erőforrásnak tekinti, a be nem avatkozás és a természetes ökológiai folyamatok megőrzése nem sokat jelent nekik.