Móric
9 °C
15 °C

Térképen az agresszív betelepülők

2021.07.30. 18:25
Ahová csak beteszik a lábukat (gyökerüket), kitartó térhódításba kezdenek, és ha tehetik, egész országokat, kontinenseket elfoglalnak. Ahol jól érzik magukat, véglegesen letelepednek és hosszú távra rendezkednek be. Sikereik kulcsa, hogy szaporák, gyorsak és szívósak, ezért csaknem kiirthatatlanok.

Ők az ínváziós növény- és állatfajok, a flóra és fauna szuperlényei. Közös bennük, hogy nagy tömegben támadnak, igénytelenek, és nem szeppennek meg akkor sem, ha nem éppen ideálisak a körülmények. 

Akár tanulhatnánk is tőlük, de mivel kiszorítják az őshonos fajokat, kellemetlenségeket okoznak, próbára teszik immunrendszerünket, és árvizeket okozhatnak, próbáljuk felvenni a kesztyűt ellenük.

Először is úgy, hogy felderítjük csapataikat, feltérképezzük, mekkora területet foglaltak már el.

Büdösek és rémesek

A címeres poloskákat, úgy tűnik, nem lehet megállítani. Mára már bevették Budapestet és a nagyobb megyeszékhelyeket: Pécset, Miskolcot, Győrt, Debrecent. Ami kellemetlen hír, mert bár nem csípnek, büdös váladékot eresztenek, ha veszélyben érzik magukat. 

Széles körű ellenszenvet vívtak ki az Ázsiában honos harlekinkaticák (rémkatica), pedig nem is olyan régen, csak 2008-ban észlelték először Magyarországon. Nagyon falánk ragadozó, a levéltetvek réme, viszont nem hódító típus. Mit sem tudnánk a létezésükről, ha nem telepítik be őket szándékosan Észak-Amerikába, majd Európába.

Megszállta már a fél világot, az egyik leggyakoribb katicafaj az északi féltekén. Nem kedveljük őket, mert azontúl, hogy kiszorítják a sokszor megénekelt őshonos hétpettyes katicát, télen szívesen bandába verődnek és behúzódnak a lakásunkba. Az ablak- és ajtórések betömésén és rovarirtózáson kívül nem sokat tehetünk ellenük.

Kíméletlen taposók

Ahogyan egyelőre tanácstalanok vagyunk a hat legelterjedtebb magyarországi inváziós növényfajjal szemben is. Most még csak tájékozódunk, például a Szegedi Tudományegyetem nemrég elkészült

interaktív térképeivel

Kemény ellenfél a keskenylevelű ezüstfa. Annyira igénytelen, hogy talán meg sem élne a luxusban, rendszeresen locsolt zsíros televényen, gondoskodó kezek között. Jóformán mindent kibír: a kőkeményre száradt szikes talajt csakúgy, mint a köves terepet, de kedveli a szennyezett levegőt is. Nem esik nehezére ezért a finnyásabb természetes vegetáció kiszorítása.

Hasonlóan slampos igényű az Észak-Afrika és Ázsia felől érkezett aranyvessző és a ravasz gyalogakác is. Ez a három-négy méteres cserje ma már a Tisza-part egyik jellemző növénye,

egy ármányos hízelgő, és remekül álcázza, mi is ő valójában.

Élénklila virágja bódító illatú, megvesznek érte a méhek, olyannyira, hogy mámorukban ámorakácmézet készítenek belőle. De az ökológusokat nem tudják átverni: mivel elveszi a természetes erdők és rétek helyét, veszélyes inváziós fajnak tartják. Az erdészek is átlátnak a szitán, és csak egy közönséges irtandó gyomfajt látnak benne. Neve viszont szitokszó vízügyes körökben: nem elég, hogy gyökérzete meggyengíti a töltéstestet, a füvet is száműzi. Annyira sűrű növény, hogy

képes visszaduzzasztani a vizet a hullámtérben,

ezzel pedig meglassítja az áradás levonulását. 

Nagypályás özönfajta a bálványfa. Őt tekintik Közép-Európa egyik legveszélyesebb ínvázív növényének. Nemcsak hogy gyorsan szaporodik, de hetven-nyolcvan évig is elél. Mohósága rémisztő: egy év alatt akár két-háromszáz négyzetmétert is elfoglal, nem sok esélyt adva a többieknek: levelei ugyanis egy méter hosszúak is lehetnek, ezért sűrű és magas lombjával könnyedén elveszi a fényt a honos növényzettől. De nem éri be ennyivel:

virágai átható, macskavizeletre emlékeztető szagot árasztanak.

Az élményt nem sokan bálványozzák. Még akkor sem, ha mellesleg kiváló mézelő.

Nem ennyire önjáró a selyemkóró. Textiliparosok hozták be az országba Észak-Amerikából. Hiába kedveskedik nekünk selyemfűmézzel (vaddohányméz), agresszív nyomulásával annyira veszélyezteti a bennszülött fajokat, hogy irtását törvény írja elő.

Igazi kakukktojás a legismertebb özönfa, az akác. Az eredetileg Észak-Amerikában és Észak-Mexikóban tősgyökeres növény sem önszántából kelt át az óceánon. Személyesen Tessedik Sámuel, a neves felvilágosult pedagógus hozta el közénk az 1700-as évek végén, azért, hogy megkösse a kunsági futóhomokot.

Első pillantásra jó ötletnek tűnhetett ez a telhetetlenül terjeszkedő fafajta, mert pár évtized alatt az alföldi tájkép meghatározó növénye lett, a homokot pedig megkötötte.

Ma már erdeink negyedét akác alkotja.

Megítélése kettős: megtűrjük, mert fája kemény, kitűnő alapanyag szerszámok készítésére, kerítésdeszkának, szőlőkarónak, de játszótéri játékokhoz is. Mindemellett a legtermékenyebb hazai mézelő, a mézek felét akácvirágból készítik a méhek mifelénk.

Viszont résen kell lennünk, mert annyira rámenősen terjeszkedik, hogy ha nem vigyázunk, hipp-hopp eltüntetheti a helybéli növényeket.