Aki sokat unatkozik, hamarabb meghal
A „halálra unom magam” kifejezés nem csak üres szófordulat, állapították meg a University College London kutatói, akik 25 éven át követték figyelemmel több mint 7000 tesztalany életét: rendszeresen felmérték az egészségi állapotukat, és kérdőíveket töltöttek ki. Azok közül, akik gyakran panaszkodtak unalomra, 40 százalékkal többen haltak meg a kísérlet végére, mint a nem unatkozók. Két és félszeres volt a szívbetegségek kialakulásának, illetve az agyi érkatasztrófa, a stroke bekövetkezésének esélye az unatkozók között.
A kísérlet eredményeit összefoglaló tanulmány a Journal of Epidemiology szakfolyóiratban jelent meg. A jelenség fő okaként azt jelölték meg a kutatók, hogy akinek szürke és egyhangú az élete, ezáltal sokat unatkozik, gyakrabban lesz az alkohol rabja, szokik rá a dohányzásra, vagy lesz depressziós, amelyek mind az életkilátások romlásával járnak. A hétezer tesztalany adatainak kielemzésekor arra jutottak a tudósok, hogy az unalom leginkább a fiatalokra és a nőkre jellemző – utóbbiak kétszer olyan sűrűn panaszkodtak erre, mint a férfiak.
Graham Price, a kutatást vezető pszichológus a tanulmány fő iránymutatásaként azt fogalmazta meg, hogy akiknek unalmas és monoton a munkájuk, keressenek valami olyan szabadidős elfoglaltságot, ami felrázza őket, ha nem akarják a szó szoros értelmében halálra unni magukat.
Rovataink a Facebookon