Az elhízás és a depresszió kölcsönösen összefüggnek

2010.03.05. 13:53

Holland kutatók adatokkal támasztották alá, hogy a depressziós embereknél nagyobb az elhízás kockázata, ugyanakkor az elhízottak között nagyobb a depresszió veszélye.

A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát.

Floriana S. Luppino kutatásvezető elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat mértékét vagy annak változását keresték. Az elemzéshez tizenöt, korábban megjelent, összesen 58 ezer emberre kiterjedt tanulmány adatait használták fel a kutatók. Míg az elhízás és a depresszió között oda-vissza ható kapcsolatot találtak, ugyanez nem volt érvényes a túlsúly és a depresszió viszonyára.

Az elemzés szerzői szerint megállapításaik nagyobb arányban jellemzőek az amerikaiakra, mint az európaiakra - legalábbis az alapul vett tanulmányok eredményei ezt mutatták.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM