
Orvosi kutatásokban segíthetnek az illegális marihuánaszívók
Prágában az utóbbi évek legnagyobb privát egészségügyi beruházása indult el, amikor kedden megnyitották a Nemzetközi Kannabisz és Kannabinoid Kutatóintézetet, írja a Prague Post. Az eseményen a cseh egészségügyi miniszter, Svatopluk Němeček is megjelent.
Az amerikai és kanadai beruházók nagyjából félmilliárd koronát (6 milliárd forint) tettek bele a marihuána egészségügyi felhasználását kutató intézetbe. Az orvosok az eddig ismert tudományos eredmények mellett azon betegek tapasztalatait is felhasználják majd, akik illegálisan kezelték eddig magukat marihuánával.
Az egyik alapító szerint alaptalan félelmek miatt hozzáférhetetlenek sok beteg számára a kannabisztartalmú szerek.
Csehországban a kannabisz orvosi célú felhasználása legális, de az ezt tartalmazó szereket csak importból lehet beszerezni. Ezek a gyógyszerek elég drágák, és éppen emiatt nem is nagyon írják fel az orvosok betegeiknek. Leggyakrabban az AIDS vagy a szklerózis multiplex kezelésére szokták alkalmazni a kannabiszt.

Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott
A világon nincs még egy ilyen történet.
március 2., 09:34
- Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban
Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.
március 2., 09:33
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- FOMO
Összetört szíve végzett Gene Hackman feleségével, de nem ő az egyetlen
A megtört szív szindróma gyakoribb, mint gondolnánk.
15 perce
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Futball
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek
A felettük köröző drón sem zavarta őket.
március 2., 10:27
- Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője
David Johansen 75 éves volt.
március 2., 10:30
- Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra
Három új megfizethető telefont is bemutattak.
március 2., 06:09
- Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat
Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.
március 2., 10:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna
97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.
március 2., 06:14
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26