A szótár, amire 200 évet várunk

III. rész: Nagyszótártörténet, avagy mi tart kétszáz évig

I. rész: Szó, szótár, nagyszótár – elvetemült elméleti alapvetés
II. rész: A lexikográfus munkaköri leírása
III. rész: Nagyszótártörténet, avagy mi tart kétszáz évig
IV. rész: Mi végre van és miből a Nagyszótár

Van itt egy kérdés, amit – azt gyanítom, nagyon un, de – muszáj föltenni. Miért készül ez a nagyszótár kétszáz évig, és miért tart ilyen soká, amíg az első kötet után az utolsó megjelenik?

1831-ben mondta ki az Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság, hogy legyen a magyar nyelvnek nagyszótára, és ezt mi is szívesen emlegetjük, mert jól hangzik. De azért el kell mondani, hogy nem készült ez kétszáz évig. Az első évszázadban, a 19. században nem készült szótár, illetve készült egy, a Czuczor Gergely–Fogarasi János-féle szótár, amelyet ezzel a reménységgel kezdtek el még a szabadságharc előtt, de nagyon hamar ők maguk, Czuczor Gergelyék is rájöttek, hogy nem tudnak nagyszótárt csinálni.

Vagyis mire a szótár befejeződött, egyértelmű volt, hogy nem született nagyszótár. Igazából csak a 19. század végén kezdték el az archivális cédulaanyagot gyűjteni. Jórészt tanáremberek meg ilyen-olyan módon írással-olvasással foglalkozó emberek önbuzgalmából gyűltek össze az első cédulák, de olyan mennyiségben, hogy aztán az Akadémia belátta, hogy ezzel foglalkoznia kell.

De egészen az 1960-as évek elejéig nem készült szótár. Azért nem készült, mert nem volt se koncepció, se pénz, meg jött két világháború, és mindkettő félbeszakította még azt a munkát is, ami egyáltalán folyt, meg lehetséges volt. Ez valószínűleg valami magyar betegség. Soha nem jutott el a szótár odáig, hogy legalább karakteres, egyértelmű koncepció, vagy koncepcióban való megegyezés legyen, ami mindenképpen alapfeltétele a tényleges szótárírói munkának.

Tehát egyszerűen nem volt szótárírás. Voltak anyagok, amelyekre a nagyszótár címkét lehetett ragasztani. Elsősorban a cédulaanyag, amelyet egyébként föl is használtak azért menet közben. Máig legnagyobb értelmező szótárunk, a hétkötetes értelmező szótár példamondatait – nem olyan pontos bibliográfiai hivatkozással, de – a nagyszótári cédulaanyagból merítették. A történeti-etimológiai szótár készítésekor is használták, ott áll az Nsz. rövidítés az adat mellett. Nagyon sokszor az első adat, az újmagyar korban keletkezett szavak első adata a nagyszótári cédulaanyagból származik.

De nagyszótár nem íródott.

A hatvanas években – 63-64-ből származnak az utolsó cédulák – egyszerűen leállt a munka. Egy kezemen meg tudnám számolni azt a néhány embert, aki ezután a szótárral foglalkozott. Akkor még semmi más korpusz nem volt, csak a cédulaanyag, de nem volt betűrendbe rendezve az az öt-hatmillió cédula, sőt még a kilencvenes évek végén sem volt teljesen kész a betűrendbe rendezés, enélkül pedig használhatatlan egy ilyen anyag. Ezt az öt-hatmilliós számot is csak saccolni tudjuk. Ezerkétszáz doboz, és egy centi, az száz cédula, így. Tehát csak a cédulák rendezése folyt évtizedeken keresztül, de semmiféle szótárírói, lexikográfiai munka.

A nyolcvanas évek közepén, Herman József igazgatósága alatt újra előkerült a Nagyszótár ügye, de úgy, hogy ez a forma már elavult, cédulákkal nem foglalkozunk. Most már elektronikusan kell szótárt csinálni, és elektronikusan kell korpuszt létrehozni. És elkezdték egy darab Commodore számítógépen, egy darab adatrögzítővel. Ez a mi huszonhét-nyolc milliós Magyar történeti szövegtárunk kézzel bepötyögve készült. Nem szkennerrel, akkor nem is volt még szkennelés. Sajnos, nagyon változó minőségben. Voltak nagyon jó adatrögzítők, voltak kevésbé jók, voltak jó ellenőrök, voltak kevésbé jók. Filológiailag kicsit átgondolatlanul folyt a munka, ezért meglehetősen nagy mennyiségű filológiai jellegű hibát kellett javítanunk az első kötet megjelenéséig.

Valójában ahhoz, hogy jó legyen a korpusz, az az adatbázis, amiből dolgozunk, tudni kell, hogy milyen szótárt akarunk csinálni. De ha nincs szótári koncepció, és elkezdenek anyagot gyűjteni – mint ahogy történt –, az borzasztó veszélyes, mert azt se tudják, hogy milyen adatokat rögzítsenek, hogyan rögzítsék, milyen formában.

Visszatérve a szótár történetéhez: 97-98 tájékán kapott a szótár bizonyos pénzforrásokat – pályázatokból, meg az Akadémia Glatz Ferenc elnöksége idején fölkarolta egy kicsit a Nagyszótár ügyét –, így fel tudtunk venni néhány teljesen kezdő lexikográfust, szótárírót. Egészen addig itt a nyolcvanas-kilencvenes évek során egyetlenegy lexikográfus írt egy nagyon kezdetleges szabályzat alapján, félig-meddig kiforratlan koncepcióval szócikkeket, tehát úgynevezett próbaszócikkírás folyt.

2000-re csináltam meg én a részletes szerkesztési szabályzat első változatát. Tudtam, szótári tapasztalatból tudtam, hogy koncepció nélkül, szabályzat nélkül nem lehet szótárt írni. Meg kell csinálni, ez az alap, e nélkül nincs semmi. Közben azt mondták, hogy csökkenteni kell a szótár eredetileg elképzelt terjedelmét, egy kicsit sűríteni kell a koncepción is, egyszerűsíteni, visszametszeni bizonyos pontokon – így hagytuk el például a szólásokat, közmondásokat, csak az értelmezett szókapcsolatok feldolgozását hagytuk meg. Csökkenteni kellett a címszószámot is, át kellett dolgozni a szócikkstruktúrát. 98-ban például még az volt a elképzelés, hogy olyan sorrendben vesszük fel a jelentéseket, ahogy az első adatuk időrendbe rendezi őket.

Ez miért nem jó? Elég logikusnak hangzik.

Mondjuk, az agy szónak 'koponya' volt az eredeti jelentése, és akkor az valahol ott lifegett az 'agy működése' jelentés és a 'fej' meg a 'valaminek az irányítója, centruma' – amit agytrösztnek is mondunk – jelentések között, mert az első adata éppen oda dobta. Tehát hogy világosan kiderüljön, mennyire esetleges a jelentések első adatok szerinti elrendezése, én eleinte minden szócikket két változatban készítettem: az első példamondatok időrendje szerint és a jelentések logikai rendje szerint.

2000 körülre alakult ki a koncepció: hogy milyen szavak lehetnek címszavak, mit csinálunk az első adatokkal, hogyan értelmezünk és adatolunk, hogyan dolgozzuk fel az értelmezett szókapcsolatokat, stb. Igazából a szabályzat 2001-2 tájékán lett meg. A tényleges szótárírói munka – mennyiségileg mérhető módon – tehát csak a kétezres években indult meg

A nyelvi lektoraink már csináltak szótárt, de ha azt tekintjük, hogy ebből a nem tudom hány névből – meg lehet nézni a második kötetben –, akik szócikkíróként vagy szerkesztőként dolgoznak a szótárban, öten vagyunk összesen olyanok, akik korábban szótárt írtunk, akkor azért látszik, hogy ez a munka most valóban beindult és működőképes.

De a szótárírás nagyon lassú dolog. Nagyon, nagyon aprólékos, időigényes munka. Ha több pénz lenne, több ember lenne – de hát azokat is be kellene tanítani – talán egy kicsit gyorsítani lehetne a munkát.