Majdnem gigantikus kád épült az ország legszebb kilátóhelyére
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Az ország egyik legszebb kilátóhelyének tartják a Duna-kanyar feletti Prédikálószéket, aminek 639 méter magas csúcsára most egy 12 méter magas, faszerkezetű kilátót építenek. A különleges adottságú helyet az elmúlt 35 évben többször is az a veszély fenyegette, hogy a tetejét legyalulják, és két gigantikus méretű lavórt építenek rá.
A hegy tetejére tervezett két, összesen 2,8 millió köbméteres víztározót éjjelente az olcsó éjszakai árammal telepumpálták volna a Duna vizéből, hogy aztán nappal a 3,6 méter átmérőjű csöveken visszazúduló vízzel egy 600 megawattos erőművet hajtsanak meg. A létesítmény nem ismeretlen: szivattyús energiatározónak hívják és ipari méretekben a leghatékonyabb akkumulátornak tartják.
Először a hetvenes években, a Bős-Nagymaros erőmű tervezésekor merült fel komolyan az ötlet, hogy szivattyús energiatározót építsenek. Sok helyszínt megvizsgáltak, ezekből kettő maradt versenyben: a 482 méter magas Hegyes-tető, amit a Duna-kanyar ölel körbe, valamint vele átellenben a Prédikálószék. A vizet ugyanis a Duna ingyen biztosítja. Hamar rájöttek azonban arra, hogy a Hegyes-tetőn sem gazdaságos az energiatározó megépítése, így maradt egyedül a Prédikálószék.
A nagyközönség először 1980-ben találkozhatott az elképzeléssel, Hazslinszky Tamás mérnök büszkén mutatta be a terveket a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozatban. A mérnök kezében tartott szaklap cikkéből ma is kisilabizálható, hogy a csúcstól délre két, egyenként 1,4 millió köbméteres tározót akartak építeni, úgy, hogy a hegyhátat vízszintesen levágják, és az így kialakult sík területet körgáttal zárják körül. A mesterséges tavak 20 méter mélységűek lettek volna.
A Duna vizét éjféltől kezdve két szivattyú nyomta volna fel a medencékbe, két 3,6 méter átmérőjű csövön, 4 és fél órán keresztül, a dugót pedig délután három óra körül húzták volna ki, hogy az összesen 2,8 millió köbméter víz órákon keresztül csak zubogjon vissza a Dunába, meghajtva egy 600 megawattos erőmű turbináit. Ez azt jelenti, hogy körülbelül két hét alatt a Velencei-tónak megfelelő vízmennyiséget mozgattak volna fel-le a Prédikálószéken keresztül. Ráadásul egy második ütemben megduplázták volna a víztározókat és az erőmű teljesítményét is.
Bár Hazslinszky Tamás hangsúlyozza, hogy az erőmű és a csőalagutak a föld alatt lettek volna, csupán a tározóknak maradt volna nyílt vízfelületük, valamint gondosan mérlegeltek minden környezetvédelmi kockázatot, ezt sokan nem hitték el. Az építkezés szerencsére nem kezdődött el, és a rendszerváltás le is söpörte egy darabig az asztalról a terveket.
Ám a tervek a Horn-kormány ideje alatt újra le lettek porolva, majd szerencsére megint elfelejtették őket. Hogy aztán az Orbán-kormány alatt újra előkerüljenek a Paks2 szerződésekkel kapcsolatban. Sőt valószínűleg a jövőben a szél- és naperőművek terjedésével újra előveszik őket, mert az energiatárolásnak akkor még nagyobb szerepe lesz (nem mindig fogyasztási csúcsidőben fúj a legjobban a szél és süt a nap).
De mire is való a szivattyús energiatározó?
Mint egy korábbi cikkünkben megírtuk, az átlagos áramfogyasztáskor többletünk van, csúcsterheléskor viszont hiányban szenvedünk. Ezt szivattyús energiatározókkal lehetne kiküszöbölni. Mészáros Csaba, a BME docense szerint ugyanis ezek révén víz formájában lehet a villamosenergiát a legjobban és a legkörnyezetkímélőbben tárolni. A tárolás lehetősége híján évi 60-70 milliárd forint többletkiadás terheli a magyar fogyasztókat. Paks2 esetében az atomerőmű első évekbeli túltermelését lehetne így tárolni, és a kiszámíthatatlan szélerőművek alapproblémájára is a legjobb válasz jelenleg a szivattyús energiatározó.
De ami nálunk az egyik legszebb fekvésű hegyünket tenné tönkre, máshol nem kérdés: Ausztriában annyi és olyan magas hegy van, hogy az ország ezeket az adottságokat kihasználva tulajdonképpen Németország gigászi akkumulátorává vált - persze jó pénzért.
A németeknek a központilag felvállalt szélerőmű-program miatt van szükségük energiatározókra, amit Ausztriában megtaláltak. Esténként iszonyú mennyiségű vizet pumpálnak fel a hegyekbe, hogy aztán nappal visszanyerjék az energiát a lezúduló vízből. Így tudják kielégíteni nagyjából a változó energiatermelést és energiaigényeket.
Rovataink a Facebookon