Mindenki összeesküdött ellenem, hogy boldoggá tegyen

Uramisten, ha van egyáltalán valami orvosi neve az én esetemnek, hát talán fordított paranoia lehetne. Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni

– J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok (ford.: Lengyel Péter)

Aki ismeri Salinger munkásságát, tudja, hogy mennyire otthonosan mozog látszólag szokatlan lélektani állapotok és érzések leírásában. Ezzel a képességével nemcsak az irodalmi kánonban lehetett élenjáró: 1955-ös hosszú novellájával három évtizeddel előzte meg a modern pszichológiát a fordított paranoia, a pronoia leírásában.

A pronoia ugyanis létező jelenség, a paranoia ellentéte. Míg a paranoiás attól tart, hogy mindenki összeesküdött ellene, és a vesztére törnek, a pronoiásak az ellenkezőjében hisznek: abban, hogy az univerzumban minden azért történik és mindenki azon dolgozik, hogy szebb legyen az élete.

A görög-latin eredetű szó a Kelet-Római Birodalom végnapjainak idejéből ered. Akkor azokra a juttatásokra használták, amiket a birodalom adott egyes intézményeknek és személyeknek, körülbelül úgy, mint ma a magyar állam az egyházaknak az adónk 1 százalékát. A szót a társadalomtudós Fred H. Goldner használta először egy tévképzet definíciójaként. 1982-es tanulmányában úgy fogalmazott, hogy

a pronoia a paranoia pozitív ellenpárja; az a téveszme, amikor azt hisszük, hogy valaki csupa jót gondol rólunk, és mindenki a javunkat akarja.

A pronoiások közeli barátnak hiszik a futó ismertségeket, és a mély barátság jelének tekintik a puszta udvariasságot. A pronoia a társadalmi normák és a kulturális környezet kétértelműségéből táplálkozik, mivel manapság egyre nagyobb szerepet tulajdonítunk mások bizonytalan alapokon nyugvó véleményének. De ezek a vélemények nem befolyásolják a pronoiások világlátását: ők hisznek benne, hogy a legrosszabb helyzeteknek is lehet pozitív kimenetele. A pronoiások boldogok, hiszenk benne, hogy az élet szép, és hogy ez nem a külső körülmények függvénye.

A hasonló tudatállapotok többnyire nagyobb tömegmozgalmakhoz köthetők. Ilyen volt az, amikor a hatvanas évek Amerikájában tömegek fedezték fel az LSD-t, vagy a nyolcvanas évek végén a britek rákaptak az ecstasyra. A két kultúrkör összeegyeztetéséből született meg a zippy-mozgalom, amit a kilencvenes évekbeli techno-rajongók a magukévá is tettek: tőlük ered a PLUR (Peace, Love, Unity, Respect) akronim is.

A zippyk filozófiájukká tették a pronoiát: 1994-ben külön honlapot is szenteltek neki, és ugyanebben az évben a Wired is cikket írt a mozgalmukról. Hogy drogok és hangos zene nélkül elérhető-e a pronoia, az nem világos; felnőtt embereknél kevésbé valószínű, de a tökjózan kisgyerekeknél többnyire ez a természetes lelkiállapot.

Bár látszólag veszélytelen, a pronoia mégsem kockázatmentes. Az optimista világlátás és a boldogságrohamok persze nem ártanak, de ez hosszú távon legalább olyan veszélyes és irracionális gondolkodáshoz vezethet, mint a paranoia. És aki paranoiás, az mindig sokkal elővigyázatosabb lesz, mint aki azt gondolja, hogy úgysem történhet vele semmi rossz, mert az univerzum vagy az emberek úgyis gondoskodni fognak róla.

(Pronoia.net | Le Parisien | Psychology Today)