Bedöglöttek a fegyverek, a propellerrel darálta be az ellenséges repülőt

A második világháború vadászpilótái kétségtelenül egészen elképesztő dolgokon mentek át, elég csak erre a szovjet, vagy erre a brit vadászpilótára gondolni, akik lábak nélkül lettek hősök. Akkora őrültségre ugyanakkor minden bizonnyal kevesen vállalkoztak, mint az az amerikai pilóta, aki egy alkalommal szokatlan módszerrel szedett le egy japán vadászt: szó szerint bedarálta a saját gépének propellerével.

Sárkány ellen sárkányfű

A "szokatlan" jelző kibontásához egészen 1945. május 10-ig kell visszamenni, amikor négy amerikai vadászgép az akkoriban elég veszélyesnek számító Csendes-óceáni légtérben őrjáratozott, durván 4000 méteres magasságban. A csapat vezetője az a Ken Reusser volt, akit azóta is a legsikeresebb tengerészgyalogos pilótaként tartanak számon, de ezúttal nem ő volt a sztori hőse, hanem a kettes számú repülőt irányító Robert "Bob" Klingman.

Klingman a többiekhez hasonlóan éppen az F4U Corsairjének üléséből pásztázta az eget Okinava felett, amikor életre kelt a rádiója: a földi irányítás szólt fel nekik, hogy több mint 3000 méterrel feljebb ellenséges repülőt észleltek, úgyhogy azonnal kezdjék meg a teljes sebességű emelkedést.

Reusseréknek volt elképzelése arról, hogy ki lehet a titokzatos ellenség, azon a héten ugyanis már több szakasz összefutott egy ugyanezen az úton repülő Ki-45-ös japán vadásszal ami a hírszerzők szerint a kamikazéknak gyűjtött információkat amerikai hajókról. Lecsapni ugyanakkor egészen eddig senki nem tudott rá, mert az amerikaiak sem a japán gép magasságát, sem a sebességét nem tudták tartani.

A "Nick" becenéven emlegetett gépnek ezúttal is elég nagy volt az előnye, de az amerikaiak rögtön üldözőbe vették, és Reusser sorozataival sikerült is megfutamítaniuk. Nem is hagyták annyiban a dolgot, üldözőbe vették a gépet, és bár az emelkedést csak Klingman és Reusser gépei bírták, 11 kilométeres magasság fölött végre sikerült lőtávolságba kerülniük.

Ahogy közelebb kerültünk, Reusser elkezdett tüzelni, és hát a japánok is elkezdtek lőni ránk, pár helyen ki is lyuggatták a repülőmet. Az én gépemen teljesen befagytak a fegyverek, és nem is tudtam felmelegíteni őket, de nem akartam futni hagyni az ellenséget, úgyhogy a sebességemet kihasználva próbáltam meg előnybe kerülni.

– mondta később Klingman, aki hamar felismerte, hogy a Ki-45-nek nagyobb a hatótávolsága, ő meg nem tud lőni, úgyhogy itt valami formabontót kell kitalálnia.

Ez aztán sikerült is, Klingman ugyanis a kamikazék ötletét kölcsönvéve egészen konkrétan belerepült az ellenséges gépbe, ami elég nagy őrültségnek hangzik, de végül bejött. Először a gép farkát próbálta meg bedarálni a propellerével, de csak az oldalkormány és a magassági kormány egy részét vagdalta le a, a japán gép pedig továbbra is repült, úgyhogy felkészült a második menetre.

Ezúttal a kormány mellett a hátsó kupola egy részét is sikerült megrongálnia, de a kegyelemdöfést végül harmadik próbálkozásra vitte be, amikor teljesen szétforgácsolta a gép jobb oldalát. Ezzel az akcióval a japán vadász mellett a saját repülőjét is spirálba küldte, de míg ő pár száz méter után visszanyerte az irányítást, az ellenség mindkét szárnyát elveszítve robbant darabjaira pár perccel később.

It's a hell of a way to earn a buck

Az izgalmaknak itt még persze nem volt vége, Klingman gépe ugyanis nem meglepő módon annyira megrongálódott az akció során, hogy teljesen megbolondultak a műszerei. Ezen a ponton már azt se tudta, merre repül, Reussert követve próbált meg visszajutni a bázisra, menet közben azonban nagyjából 3000 méteres magasságon kifogyott az üzemanyagból.

A történtek fényében meglepő lett volna, ha ilyen apróságokkal fel lehetett volna tartani őt: biztos volt benne, hogy így is képes lesz rendesen leszállni, de a kerekek és a fékszárnyak kiengedése majdnem az életébe került, mert ezzel a gépe rengeteget vesztett a magasságából.

Végül aztán így is sikerült leszállnia, a bázison pedig mindenki a japán gép darabjaival beborított, több helyen lyukas, teljesen eldeformálódott propellerű F4U köré gyűlt, amiből Klingman szépen lassan kikászálódott, majd ízes oklahomai akcentusával csak annyit mondott, hogy

Klingman az akcióért egyébként megkapta az amerikai haditengerészet legrangosabb kitüntetését, a Haditengerészeti Keresztet, és a légierő arany csillagos érdemérmét is, később pedig Koreában szolgált légiirányítóként. 1966-ban végül alezredesként vonult vissza a hadseregtől.

Frissítés

A cikk megjelenése után több olvasónk is jelezte, hogy ez a technika csak az amerikaiaknál volt kirívó, a szovjetek olyan gyakran használták, hogy a faltörő kos orosz neve alapján el is nevezték tarannak. A Szovjetunió elleni német támadás kezdetétől 1943 közepéig több százszor vetették be a tarant – egy Borisz Kobzan nevű pilóta például egészen megdöbbentő módon négyszer szedett le így ellenséges repülőt –,  de a német és a japán, sőt, a brit gépek is többször hajtottak végre ilyen akciót.

A szovjetek egyébként a második világháború után sem vetették el az ötletet, a hidegháború alatt is sor került hasonló támadásokra. Talán ennél is érdekesebb, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások során a Washingtonba tartó negyedik gép kiiktatására küldött vadászgépeket nem volt idő felszerelni rakétákkal, így a pilótáknak megmondták, hogy fel kell majd öklelniük a gépet. Erre aztán végül nem volt szükség, mert az utasok által visszafoglalt gép Shanksville mellett a földbe csapódott.

Forrás: Popular Military

(Borítókép:  Robert "Bob" Klingman fogja a F4U Corsairjének sérült propellerét. Fotó: USMC)