Meg lehet-e barkácsolni a földi éghajlatot?

Tudományos közmegegyezés szerint ha holnaptól elfelejtenénk a kőolajat, szenet, földgázt, és teljesen megújuló energiákra térnénk át, az emberi eredetű plusz légköri szén-dioxid akkor is még sok évtizeden keresztül kifejtené üvegházhatását. Ez a gáz ugyanis sokáig a levegőben marad, mire elnyelődik. Azaz a melegedés akkor is tovább folytatódna. Ezért a sikerhez valamilyen formában ki is kellene vonni a levegőből egy részét. Sőt, ha lehetséges, mesterségesen le is kellene hűteni a klímát.

Mindez eléggé meredeken hangzik.

Ha jobban belegondolunk, már az is fantasztikus történet, hogy az ipari forradalmat (és a vele érkező páratlan fejlődést és életszínvonalat) lehetővé tevő nagy energiasűrűségű fosszilis források elégetésével globális felmelegedést okozhatunk. Régóta úgy gondoljuk, hogy az ember sokra képes, de százötven éve Jules Vernén kívül senki sem hitte volna el, hogy még a Föld éghajlatába is bele tudunk piszkálni.

De az ember nem éri be ennyivel. Meg is akarja szerelni a klímát. Amit szerinte "elrontott". Már neve is van ennek a buzgalomnak: geoengineering, azaz geomérnökösködés.  

A brit Királyi Társaság 2009-ben adott definíciója szerint ez a klíma nagyszabású technológiai manipulációját jelenti. 

Mi lenne, ha szulfát alapú aeroszolokkal szórnánk tele az atmoszférát? A kén-dioxid, és más szulfát alapú részecskék hatásosan visszaverik a beeső napfény részét, ezért hűtenek. Hasonlóan, mint a nagyobb vulkánkitöréseknél. 1991-ben a fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán annyi kén-dioxidot juttatott a levegőbe, hogy ideiglenesen 10 százalékkal csökkent a Földre érkező napsugarak ereje, és a következő másfél évben a globális hőmérséklet átlagosan fél Celsius-fokkal csökkent.

Ami a csövön kifér

A Microsoft egykori guruja, Nathan Myhrvold 25 kilométer hosszú, mindössze 30 centiméter átmérőjű csövön juttatna kén-dioxidot a sztratoszférába, hogy ott szétterjedve tompítsa a napsugarak erejét. Ily módon egymillió dollárból megoldanák az egész északi félteke felmelegedésének kérdését.

Jó lesz a sav is

Paul Crutzen Nobel-díjas kémikus híres tanulmányban mérlegelte e megoldás esélyeit és hátrányait, mondván: sok minden nem tudunk még a kén-dioxid viselkedéséről és hatásáról, de jelenleg úgy tűnik, szükség lehet erre a módszerre. A kén-dioxidot annyira hatásosnak tekintik a tudósok, hogy az 1970-es években pont miatta jósoltak globális lehűlést. Igaz, az ipar akkor még szennyezőbb, a kén-dioxid okozta „savas eső” pedig mindennapos volt.

Tükröket az égre, vasreszeléket a vízbe

Vagy hatalmas tükröket vagy ernyőket lehetne az űrbe tenni, hogy visszaverjék a napsugarakat. A sztár csillagász, Roger Angel pillekönnyű, hatvan centiméter széles lencsék millióit helyezné fel a sztratoszférába, így mérsékelné a globális felmelgedést.

Ez elősegíti a fotoszintetizáló planktonok, algák elszaporodását, végső soron pedig a légköri szén-dioxid mennyiségét. Amikor elpusztulnak, lesüllyednek az óceán fenekére, kapásból megoldva a széndioxid tárolását is. Kár, hogy a planktonok lassan dolgoznak, és, ha túl sok van belőlük, veszélyeztetik a tengeri életet, a halak megfulladhatnak. Ráadásul némileg savasabbá teszik az óceánok vizét is.

Na és a felhőfehérítés?

A tengerek fölötti levegőt apró só molekulákkal telítenénk, amely magához vonzaná a vízpárát, így sűrűbb és fehérebb felhők alakulnának ki, amelyek erősebben visszavernék a napsugarakat. A University of Edinburgh a molekulák széthintéséhez egy távirányításos katamarán flotta tervrajzait is elkészítette már.

Mekk Mester szelleme lebeg 

Ha úgy vesszük, akkor a globális felmelegedés is egy mesterséges geomérnökösködés eredménye. Megváltoztattuk a légköri szén-dioxid mennyiségét, és jelenlegi tudásunk szerint ennek beláthatatlan következményei lehetnek. De egészen pontosan nem látunk előre, mert rengeteg természeti folyamatot nem ismerünk még kellőképpen. Ezért nem kellene belepiszkálni drasztikusan, még ha saját hibáinkat is akarjuk orvosolni. Könnyen úgy járhatunk, mint a Kétbalékezesek.