Márciuska, a tavasz, az éledés - a martisor ünnepe

Ha március elseje, akkor mintha egy led gyulladna ki a fejekben, új kezdet, kikelet, itt a tavasz… rendszerint még ilyenkor, mint most is, azért hűvöske az idő, kis szerencsével süt pár órát a nap, eltántoríthatatlanul hinni kezdjük, hogy valaki, valami végre elviszi, eltünteti a sok hónapos zimankót, didergést.

Egyes népek – jellemzően a szláv nyelvterületen, de még a szomszédos Romániában is – megünneplik ezt, ezzel együtt a hölgyeket is megajándékozzák a tavasz reményével, mintegy feldekorálják szépségeiket a férfiak, de illik tavaszhirdető kitűzőt adni idegen hölgyeknek is. A márciuskáról van szó, románul mărțișor (ejtsd marcisor). 

A március elseje megünneplése az ősi, római korból eredeztethető, ezen a napon tartották a jólét, a születés, a gyermekáldás ünnepet, az úgynevezett Matronáliát, amikor is a birodalom matrónái, az arisztokrácia úrnői nemritkán áldozatot mutattak be a boldog házasságért, de például megvendégelték a rabszolgáikat, ágyasokat is ajándékozva némely nőnek... Vélek felfedezni ebben kis önös érdeket, a gyerekes rabszolga egyértelmű utánpótlást, kontinuitást jelentett az uraság hosszú távú kiszolgálásában. 

Ezen a napon a politeista Rómában Mars istennőt is megünnepelték, aki eredetileg növényi termékenységisten, a mezők, erdők, a termés és a tavasz védnöke volt. 

A március elseje minden természetközeli vallást, népet, így a keltákat, germánokat is izgatta, leírások szerint ehhez a naphoz fűződik a Zöld istennő ünnepe, a Zölderdő urát is ünneplik ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti a Zölderdő urát mély álmából, az istenség pedig segít felnevelni, érlelni a termést. Ő járja ilyenkor a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében. 

Szláv és dák legendák is őrzik a tavasz első napjának ünnepét. Az egyik dák dajkamese úgy jegyzi, hogy egy sárkány ellopta a napot három évszakkal együtt, a nyarat, tavaszt, az őszt bekebelezte, és így a világra örök sötétség és farkasordító hideg szakadt. Ezt aztán még maga a tél is megelégelte, és az embereket megszánta, a hideg ura nekiment a gonosz pikkelyesnek, és visszaszerezte az évszakokat meg a napot, ám az ősgyíkkal való küzdelemben a tél halálosan megsérült és a vére a hóra hullott, ott, a cseppek nyomában azonban hóvirágok bújtak elő, így ők lettek a tavasz hírnökei. 

Ezt a szimbolikát, színvilágot látszik éltetni az a fentebb említett szokás is, amely szerint, ki tudja már, mióta, de Vlagyivosztoktól Bukaresten át, a bolgárokig és nem bezárólag, a férfiak piros/fehér szalagos vagy sodort cérnás szerencsehozó lóherés, vagy hóvirágot mintázó kitűzőt ajándékoznak a hölgyeknek március elsején. A Romániában martisornak nevezett márciuskát a gyerekek ajándékozták tanító néniknek, anyukáknak, nővérnek, az illedelmesebb férfiak nemcsak saját asszonyaikat, hanem munkatársaikat is meglepték a tavasz hírnökével, így nem ritka, hogy mint egy kibomló jókora piros, csüngő pamacs díszítette a női kebleket. E népszokás annyira elterjedt és átvett lett Erdélyben, Székelyföldön is, hogy a hölgyeknek szinte szégyen volt úgy piacozni, korzózni aznap, hogy ne lett volna legalább egy kitűzőjük. 

A románok úgy tartják, hogy a márciuska a szerencse, az öröm, a szeretet vagy a szerelem szimbóluma, virítson hát a szépségeinken a hírnök. A piros zsinór a tavaszt, a fehér a telet jelképezi. Szokás még – védettségük ellenére – ibolyát és hóvirágot ajándékozni a szomszédoknál. 

Viszont érdekes, ahogyan ez a hagyomány Moldvában alakult. Ott épp ellenkezőleg, ott a lányok adnak márciuskát a fiúknak, hadd páváskodjanak a legények a kitűzőkkel. 

A tavasz és annak első napja így vagy úgy a megújulás, az újrakezdés ünnepe szerte a világon, itthon számos, a természetből vett név viselőjének, mint a Gyopár, Gyopárka, Albin, Albina, Cseperke, Csepke, Csiperke, Zulejka nevűek ünnepnapja is.