Miért van kihalóban a locsolkodás?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Egyszer már szinte teljesen kihalt nálunk a locsolkodás vérbő hagyománya. Méghozzá tavaly húsvétkor, a karantén idején. Húsvéthétfőn mindenki otthon gubbasztott Müller Cecíliával és Győrfi Pállal, és aggódva hallgatta, mi a fene az a koronavírus egyáltalán.
Jó dolog a locsolkodás, meg a sok kis tojás, de én már öreg vagyok, sms-ben locsolgatok!
Cybergyerek vagyok, interneten locsolkodok. Megadom a számlaszámom, utald a pénzt, kis virágom!
Nem lehetett látni az utcán már kora délelőtt pityókás férfiak diffúz seregét, amint véletlenszerűen, de határozottságot mímelve sietnek a következő virághoz, hogy meglocsolják. És nem tűntek el varázsütésre kora délután, hogy kipihenjék hagyományőrző fáradalmaikat.
Pacsuli szállhat a szélben
Idén viszont újra kölnivizet és pacsulit hordhat a szél. Ha nem verődünk nagyobb társaságba, tíz fő alatt törvényesen újraéleszthetjük a népi szokást. De ilyen ritkán adódik.
Egy felmérés szerint a magyar nők fele 1 és 5 fő gentleman látogatására szokott számítani. Harmaduk viszont nem is reménykedik abban, hogy becsengetnek hozzájuk. Lehetett persze sejteni, de azt is felmérték, hogy a kisebb településeken élők között a legmagasabb a potenciális szabálysértők száma (korlátozások idején), mert vidéken ötnél több ismerős látogatását szokták elvárni.
Az elidegenedett, dekadens Budapesten pedig a legkevesebbet.
A felnőtt nők jó része például egyáltalán nem vár itt senkit. Talán ebben jócskán benne van a mindenféle zugpiaci olcsó kölnik elviselhetetlen szaga, ami annyira hozzátartozik a húsvéthétfőhöz, mint karácsonyhoz a fenyőillat. A „jaj, köszönöm, ennyi már elég lesz!” felkiáltást, azt hiszem, mindnyájan hallottuk már.
És az is benne lehet, hogy egyre jobban félünk idegeneknek ajtót nyitni. Különben is minek odamenni, amikor bónusz versgenerátor-szolgáltatással online is eleget tehetünk a tradícióknak.
A 18–24 év közötti nők szintén kockázatosak, ugyanis kifejezetten azt szeretnék, ha minél több locsoló látogatná meg őket.
A locsolkodást a kisgyerekek szeretik a legjobban.
Tízből hét lány várja azt a tízből kilenc fiút, akik biztosan el is indulnak a felmérések szerint. Kíséretnek pedig gondos apák verődnek ilyenkor össze, hogy aztán a sokadik osztálytárs meglátogatása után a gyerekseregnél is vidámabban és hangosabban ricsajozzanak együtt a szülőkkel. Jó tudni azért, hogy
a húsvéthétfő korábbi neve: vízbehányó hétfő volt.
Vírus ide, korlátozások oda, azért érezni lehetett évek óta, hogy erősen megcsappant a szokás népszerűsége. Pedig ha az érzelgős Valentin-napot vagy a konzumidióta Black Fridayt nézzük, van benne erő.
Nem is olyan rég a fiatal falusi nők legszebb ruhájukban várták a legényeket, hogy azok rájuk zúdíthassanak egy vödör kútvizet. Kaptak ezért bort és piros tojást. Utóbbi ugyan kakukktojásnak tűnik a kelléktárban (az is), de a szín eredetileg nem Jézus tojásokra cseppenő vérét szimbolizálta a kereszt előtt, hanem, ahogy a víz is, a színtiszta termékenységet, az éretté vált nőt. Az efféle locsolkodás eléggé meggyőző kölcsönös tetszésnyilvánítás lehetett.
Nem feltétlenül mondható ez el a parfümről (de jellemzően inkább valami émelyítő folyadékféleségről), amit diszkréten kérlelve illik felajánlani és csepegtetve elhinteni.
Pont ez az!
A locsolóversnek is két alapvető fajtája van:
- a humorosan elmondott, ám ellentmondást nem tűrő szándékot kinyilvánító,
- illetve a szemérmes engedélykérő rigmus.
Van egy átmenet, amit a szódásszifonos műfaj hordoz. Az ötlet valószínűleg a XX. század szódavizes reneszánsz éveiben (kb. az 1970-es évektől) tűnt fel abból a meggondolásból, hogy nem életszerű minden virágszálhoz felvinni egy vödör vizet a panel valamelyik emeletére, csak azért, hogy tartsuk a jó szokást. A szódásszifon sajnos minden, csak nem elegáns, locsolkodás szempontjából azonban mégis hordoz valamiféle erőt. Ráadásul más célra is fel lehet használni, ha éppen borral kínálnak. Mivel nincs semmiféle kelleme, hagyománya vagy bármi bukolikája, ezért hozzá leginkább
az alpári locsolóversek illenek.
A szifon mára eltűnőben, egy felrázott PET-palackos bubis víz pedig csak korlátozott hatást képes kiváltani. Az alpári rigmusok költőit, úgy tűnik, mindez hidegen hagyja.
Valami azonban megtört. De távolról sem annyira, mint például Norvégiában, ahol ugyan a locsolkodást hírből sem ismerik (azért, mert kifejezetten Kárpát-medencei és magyar szokás ez), de a keresztény hagyománnyal sem lacafacáznak sokat: új népszokást alapítottak, és
a húsvétot évek óta bűncselekményt elkövető tettesek keresésével töltik.
A szent napok ugyanis náluk szép lassan a legújabb krimikönyvek és filmsorozatok bemutatójának ünnepévé avanzsáltak. Szinte az egész ország izgalmas nyomozással tölti ilyenkor a hosszú hétvégét és a húsvéthétfőt is.
Jövőre kiderül, nekünk is valami új folklór után kell-e majd néznünk, vagy megtöltjük a vödreinket.
Rovataink a Facebookon