Az újkor első anarchistái: a férfi boszorkányok

„Ha a boszorkányok kifejezést halljuk, mindig a nőkre asszociálunk, talán mert a mesékben és a mitológiában is sokkal gyakoribbak a női boszorkák, a Macbeth, Roald Dahl vagy a Harry Potter boszorkányfigurái is mind nők. Pedig a 17. századi Normandiában, Burgundiában, Oroszországban és Izlandon több férfit vádoltak boszorkánysággal, mint nőt, és közülük sok ezret ki is végeztek.

 

Heinrich Kramer és Jacob Sprenger hírhedten nőgyűlölő boszorkányüldözési kézikönyve, az 1486-os Malleus Maleficarum is elismeri a férfi boszorkányok létezését. Bár ők úgy gondolták,

a törékeny női nem körében több boszorkány található, mint a férfiak között,

mégis egy teljes részt szentelnek a férfiak által gyakorolt boszorkányság három típusának, amelyek közül a legfontosabb a mágikus íjászat, vagyis a feszületre lövés.

Végtelen izlandi selyemsutty

Izlandon 1625 és 1685 között a boszorkányság miatt perbe fogottak 92 százaléka férfi volt, a leghírhedtebb eset Jón Jónsson és fia tárgyalása 1655-ben, amikor a tiszteletes vádolta meg ördögi tevékenységekkel Jónssonékat. Apa és fia börtönbe került, a tárgyaláson pedig bevallották, hogy

álmában kínozták a tiszteletest, mágikus könyvet vezettek, és – most jön a legrosszabb – kódolt átokrúnákat találtak ki, hogy folyamatos szellentésre késztessék a lelkészt.

Súlyos vádak, úgyhogy mindkettőjüket máglyán égették el.

1564 és 1660 között a normandiai boszorkányperek vádlottainak 70 százaléka férfi volt, jellemzően pásztor, akiket leginkább templomrongálásért és lopásért (például szentelt víz) fogtak perbe. Miért a pásztorok? Mert nekik nagyszerű lehetőségük nyílt, hogy szövetkezzenek a nyájra vadászó ördöngös farkasokkal, és a vadonban töltött hosszú éjszakák is jó alkalmat adtak a sötét erőkkel való konspirációkra.

Milyen az oro(s)sz boszorkány?

Oroszországban a boszorkánysággal vádoltak körülbelül 75 százaléka férfi volt, aminek magyarázata az ortodox kereszténység boszorkányságértelmezésében és a viking gyarmatosítás hatásában keresendő. Az orosz boszorkányok a vándorok közül kerültek ki: szolgák, szerzetesek, idénymunkások, házalók, felszabadított rabszolgák – inkább férfiak, mint nők.  

Az oroszok boszorkányságba vetett hitéről többféle dokumentum is ránk maradt a 12. és 18. század közötti időszakból – prédikációk, törvények és rendeletek, gyógyítási és varázsló kézikönyvek, bírósági jegyzőkönyvek –, amikből kiderül, hogy a perig fajuló esetek nagy részében házastársak vagy alkalmazott és ura közötti bántalmazó kapcsolatról volt szó.

Míg a nyugat-európai boszorkányperekben sátánian gonosz, horrorisztikus akciókkal vádolták a boszorkányokat (meztelenül repkedtek seprűjükön az emberevő lakomákra és ördögi orgiákra), addig az orosz boszorkányokról praktikusabb gonoszságokat feltételeztek. A jó szipirtyók betegeken, szerelmeseken segítettek, elveszett embereket és tárgyakat kutattak fel. A sötétebb motivációjú banyák specialitása az átkozódás, a betegség-előidézés vagy a gyilkosság volt.

A varázsitalok gyógynövényekből és gyökerekből készültek, alkalmanként bedobtak egy-egy sasszárnyat, élő csirkéből kitépett szemet vagy sírból kikapart földet is. Egyes varázslatok megidézték Jézust, Máriát, a sátánt, de természeti szellemeket és orosz mitikus alakokat is.

Szerelem és anarchia

A legjellemzőbb varázslatok a szerelmi jellegűek: a férfiaknál erős szexuális színezettel, a nőknél a férj haragjának csillapítására irányulóan. 

Ezeken túl gyakori volt még a „hatalmi varázslat”, ami a társadalmi rend ellen irányult. Sok, boszorkánysággal vádolt férfi azért gyakorolta ezt, hogy jobb pozícióra tegyen szert.

Ebben az erősen hierarchikus társadalomban a cár alatt mindenki valakinek az abszolút és önkényes fennhatósága alatt állt. A mágiába vetett hit védelmet nyújtott, és módot arra, hogy egy kis hatalmat gyakorolhassanak. Az elit és a köznép egyaránt látta a lehetőségeit és veszélyeit, és kétségtelenül volt némi anarchista színezete: hatalmat adhatott az alattvalóknak, felforgathatta az elfogadott társadalmi rendet.