Még le sem jöttünk a fáról, már elkezdtünk alkoholizálni

Istenek mámorító itala, rituális ajzószer, a természet és a kultúra tökéletes szintézise a bor, amelynek még filozófiája is van. A kezdetek azonban sokkal meglepőbbek voltak. 

Minden a spicces emberszabású főemlősökkel kezdődött, akik már évmilliókkal ezelőtt előszeretettel és rendszeresen ettek megerjedt, alkoholtartalmúvá érlelődött gyümölcsöket, sőt, kifejezetten keresték ezeket a vidám csemegéket. Tudtak élni – mondhatnánk –, mégiscsak kell valamilyen derűforrás a kegyetlen és komor vadonban, ami szebbé teszi a küzdelmes napokat, és segítheti a túlélést.

Ezek szerint mélyen a génjeinkbe van kódolva, hogy szeretjük az etanolt, és evolúciós előnyei vannak az alkoholizálásnak?

Folyton részegeskedtek őseink?

A tudósokat nem igazán elégítette ki egymagában ez a kézenfekvő hedonista magyarázat, nem akarták elfogadni, hogy a legfejlettebb főemlősök és az ember is „gyárilag” kótyagosságra törekszik, és addig kutattak, míg elő nem álltak a „részeg majom” hipotézissel. A teóriát először Robert Dudley amerikai integratív biológus dolgozta ki, aki három okot nevezett meg, miért szeretnek a főemlősök kapatosak lenni.

Az egyik, hogy a túlérett, megerjedt a gyümölcsöt – átható illata miatt – könnyebb volt megtalálni, mint az éretleneket, már messziről ki lehetett őket szagolni, ezért evolúciósan úgy alakult, hogy

Nem tudták persze, miért vannak annyira feldobva, de mi már igen: a megerjedt cukorból előálló alkohol közel kétszer annyi kalóriát tartalmaz, mint a szénhidrátok. Tehát nemcsak felhőtlen percekkel, hanem valóságos energiabombával is megajándékozta a lelkes fogyasztót az anyatermészet. Ráadásul az legérettebb gyümölcsök nemcsak etanolt, hanem egészséges probiotikumokat is tartalmaznak, és mikrobaölő hatásúak is egyben.

Harmadik okként a szalonspicc stressz- és feszültségoldó hatását nevezte meg Robert Dudley, de hozzátette: az alkoholszint alacsony lehetett csak, különben

a becsípve csimpaszkodó-himbálózó vagy vigyorogva eső-kelő majomősök. 

Ha ennyi előnye és jótékony hatása van, miért éppen a főemlősök és az ember kaptak csak rá az alkoholra? Miért nem lazul a dzsungel és a szavanna összes állata túlérett gyümölccsel a szájában? Lehet, hogy csak mi bírjuk ennyire a piát?

Piál a Föld?

Sokáig megválaszolatlanok maradtak ezek a kérdések, de most már tudjuk, hogy egy szerencsés (vagy szerencsétlen?) véletlen miatt voltunk csak képesek ilyen erős vonzalmat kialakítani. Tízmillió évvel ezelőtt ugyanis egy génmutáció sietett a főemlős őseink segítségére, és megalkotta az alkoholbontó ADH4 enzimet. A szupermolekula attól volt különleges, hogy lehetővé tette az etanol hatékony emésztését, méghozzá 40-szer gyorsabban más fajokhoz képest. Elődeink ezért még több túlérett, erjesztett gyümölcsöt élvezhettek anélkül, hogy káros hatásoktól szenvedtek volna.

mivel idén a Kaliforniai Állami Egyetem kutatói Geoffroy-pókmajmokkal végzett kísérletekben igazolták, hogy a főemlősök valóban előszeretettel és szántszándékkal fogyasztanak erjedt gyümölcsöket. Az etanol iránti olthatatlan vágyuk pedig evolúciós előnnyel járt: lehetővé tette, hogy a többi állat előtt hozzájussanak a legérettebb és legtöbb energiával rendelkező gyümölcsökhöz. A biológusok azonban nem győzték hangsúlyozni, hogy nem, a pókmajmok nem részegedtek le a sárga földig, ahogyan azt mosolyogva gondolnánk, mindössze felélénkültek kissé a pluszenergiától.

„This is the beginning of a beautiful friendship”

Kizárólag hozzáállás kérdése, hogy a majomcsapat indokolatlan jókedvét a fokozódó metabolizmus és az endokrin rendszer bonyolult biokémiai összjátékának vagy a mindent elöntő alkoholmámornak tudjuk be, de az biztos, hogy az emberi faj soha nem lanyhuló italozási kedve nem jár semmiféle táplálkozási előnnyel, és inkább veszélyes, mint áldásos.

Amikor körülbelül kétmillió évvel ezelőtt őseink lassan lekecmeregtek a fákról, és elkezdtek felegyenesedni,

és amikor imbolygó léptekkel először kimerészkedtek a kelet-afrikai őshazából, és találkoztak a Vitis vinifera sylvestris nevű eurázsiai kúszónövénnyel, a vadszőlővel, nem volt kérdéses, hogy egy soha nem múló, megbonthatatlan, mély érzelmekkel átszőtt barátság veszi kezdetét. Ahogyan később hálásan üdvözöltek egy másik váratlan felfedezést is, és túlhabzó boldogsággal gurították le az esővízben véletlenül megerjedt árpa üdítő levét.