Miért létezik göndör haj? És egyenes?

Az emberi evolúció egyik nagy rejtélye, hogy miért van hajunk, amikor a testszőrzetünket már régen elveszítettük, és az is, hogy a főemlősök között miért csak nekünk. És ha már (jó esetben) szőrkorona díszeleg a fejünkön, miért göndör az egyik ember haja, míg másoké egyenes? A különböző színekről nem is beszélve.

Ha úgy vesszük, túlélés szempontjából kifejezetten előnytelen, hogy semmi nem védi testünket a hidegtől, és az evolúció rákényszerített minket az öltözködésre. Színes és izgalmas világgá alakítottuk ugyan évezredek alatt a ruházkodást, de a divatnak legfeljebb kulturális funkciója van, a közvetlen evolúciós hasznát nehéz lenne megnevezni.

Már a dinoszauruszok idején, a legősibb emlősöknek is volt szőrzetük, valószínűleg a hüllők pikkelyeiből fejlődött ki körülbelül kétszázmillió évvel ezelőtt. Annyira bevált, hogy az emlősöknek a tejtermelésen kívül (pár kivételtől eltekintve) éppen a szőrösség az egyik alapjellemzőjük, ahogy a főemlősök és az emberősök is tetőtől talpig szőrösek. Egyelőre azonban a tudósok nem tudnak jobb magyarázatot adni szemérmetlen csupaszságunkra, mint hogy így alkalmazkodtunk a megváltozott éghajlathoz.

Persze hogy a klímaváltozás miatt

A klímaváltozás egy igazi jolly joker, bármikor bevethető. Szőrzetügyben úgy, hogy a kutatók egy hárommillió évvel ezelőtti, hidegebb és szárazabb periódusra gyanakszanak, amikor az őserdős területek egyre inkább ritkás ligetekkel tarkított füves szavannákká fogytak. Számos bizonyíték utal arra, hogy az erdős élőhelyeket kedvelő emberszabásúaknak fel kellett adniuk addigi életformájukat. A szűkösebb természeti források miatt egyre többet kellett menniük (sőt a nyílt területeken, búvóhely híján, futniuk) az elegendő élelemért és az életükért (a két lábra állást is ennek tudják be). A nagy lótás-futásban pedig könnyen túl lehetett hevülni, és azok élték túl a stresszesebbé váló mindennapokat, akik képesek voltak hevesen izzadni.

Nem egészen így vélik a sokat vitatott vízimajom-elmélet hívei. Szerintük a törzsfejlődés során egy-kétmillió éven keresztül egy vízzel körülvett szigeten élt távoli őseink egy domináns csoportja, és a tengerparti és vízi élethez felesleges volt a szőr. De nem csak csupaszságunk ered ebből az időből – állítják –, hanem például olyan tulajdonságaink is, hogy máig szeretjük a vizet, lefelé néz az orrnyílásunk, sós a könnyünk, és könnyedén tudjuk szabályozni a légzésünket.

Merész elmélet, de a kérdés még mindig az, hogy mi szükségünk van hajra. Nyilván nem esztétikai okokból hagyta meg a természet a loboncunkat, csak azért, hogy heroikusan lobogjon a szélben, és életre hívja a fodrász szakmát.

Vagy egymás haját téptük egykoron?

A vízimajom-elmélet persze erre is tud egy frappáns választ, méghozzá nem is akármilyet: amikor a tengerben úsztunk, amire sokszor rákényszerültünk, a kölykök a hosszú hajánál fogva tartották a kapcsolatot az anyjukkal. Azaz szerintük fontos evolúciós nyeresége volt a jól fejlett hajzuhatagnak, nélküle nehezen vészeltük volna át a kényszerű vízközeli életet. Ha így volt, akkor ma már nincs semmiféle funkciója a hajunknak, egyszerűen csak a fejünkön maradt, mint valami céltalan dísz, és jobb híján kreativitásunkat éljük ki rajta.

méghozzá azt, hogy azért nőtt hajzatunk, hogy megvédjen a túlzott felmelegedéstől. Megvédjen a túlhevüléstől? De hiszen a testszőrzet elvesztését éppen azzal indokolják, hogy gátolta az izzadást. A dús hajzat pedig segíti?

Bármilyen meglepő, igen, a szavannahipotézis szerint a napsütés melegét jórészt hajkoronánk nyeli el, ezért megmenthet a hőgutától. Ehhez pedig a göndör haj a legmegfelelőbb. A bodros tincsek ugyanis kellően vastag légréteget hoznak létre a hajfelszín és a fejbőr között, hogy a fejbőr izzadságcseppjei elpárologhassanak, ezzel kellően lehűtsék az agyat. Szinte biztosra veszik, hogy

és azt is, hogy a többi hajtípus csak az afrikai kivándorlás után (a legutolsót körülbelül 65 ezer évvel ezelőttre teszik) alakult ki. A változatos és sokszor szélsőséges éghajlatokhoz pedig – mutációk és szelekciók révén pár tízezer év alatt – a hajzatunkkal is alkalmazkodtunk, és például Kelet-Ázsiában egyenes, Európában az enyhén hullámos frizura vált általánosabbá, amit azzal magyaráznak, hogy a hidegebb klímában az egyenes haj jobban a fejbőrhöz lapul, ezért hőszigetel.

mostani elképzeléseink szerint legalábbis. Habár kissé zavaró, hogy a határok elmosódnak, ugyanis az egyenesre szárított, akár csak enyhén hullámos haj is makacsul újrahullámosodik, elég egy kis szemerkélő eső, párásabb levegő vagy izzadás, és máris oda a frizura. Az emberi hajnak erre a kellemetlen (vagy kellemes?) tulajdonságára már 250 éve felfigyeltek, és elkészítették a még ma is megfelelő pontosságúnak mondható emberi hajszálas higrométert a levegő relatív páratartalmának mérésére. A hullámok, csigák, fodrok soha nem adják meg magukat.

Már a göndörség génjét is megtalálták, és az sem titok, hogy genetikailag a göndör hajtípus a domináns, azaz ha az egyik szülő a göndör haj génjét adja, akkor hiába adja a másik az egyenes hajét, valószínűbb, hogy utódjuk csavaros, de legalábbis hullámos hajú lesz. A különböző hajszínek evolúciós okai azonban még távolról sem világosak. A fekete bőrszínről (amelyet a melanin nevű pigment okoz) tudjuk, hogy hatékonyan véd az UV-sugárzással szemben. Na de az, hogy miért fekete hajúak az emberek forró égtájakon, és miért nem mondjuk (a napsugarakat jobban visszaverő) szőkék, máig boglyas kérdés a kutatók számára, akik egyelőre csak kócos hipotézisekkel tudnak előállni, és a hajukat tépik, amiért nem találják a megnyugtató választ.