A világ legszerencsétlenebb embere jól tudta, mi a szerencse

A világ egyik legszerencsétlenebb (vagy legszerencsésebb?) emberének Frano Selak horvát zenetanárt tartják, akinek pechsorozata 1962 januárjában (33 évesen) kezdődött, amikor Szarajevóból vonatozott Dubrovnikba, ám a szerelvény kisiklott a hideg, esős időben, és belezuhant egy jeges folyóba. Tizenhét utastársa nem élte túl a balesetet, őt viszont (szerencsésen) ki tudták menteni szorult helyzetből.

Egy évvel később megbetegedett édesanyjához igyekezett, és életében először repülőre kellett szállnia, méghozzá egy Zágrábból Fiumébe tartó járatra. Nyilván ő is tartott a repüléstől, mint minden újdondász, az ő szorongásai azonban nem voltak alaptalanok, a röpke út alatt ugyanis, a leszállás előtt nem sokkal, váratlanul kinyílt a gép ajtaja, ő pedig a többekkel együtt egyszerűen kirepült belőle. Tíz utas (köztük 19 éves ismerőse) és a pilóták életüket vesztették, ahogyan a mellette ülő a légiutas-kísérő is, akivel együtt repítette ki az erős huzat a légkörbe, de Selak csodálatos módon egy szénabálán landolt, és megúszta a zuhanást.

„Az egyik percben még teát szürcsöltünk, a másikban pedig már zuhantunk” – mesélt erről a szerencsétlenségéről (szerencséjéről?) negyven évvel később a The Telegraphnak. 

Innentől fogva már-már megszokottá váltak a körülötte zajló rendkívüli események. Többször kigyulladt például az autója, elütötte egy autóbusz, 1996-ban pedig kocsijával áttörte az autópálya korlátját, és a kocsi a mélybe zuhant, de még időben ki tudott ugrani belőle, és egy fenyőfán élte túl a drámát.

Ekkoriban már az ismerősei is gyanakodni kezdtek arra, hogy kedves barátjuk körül nincs minden rendben, furcsa, rossz energiák gomolyognak körülötte, és nem kizárt, hogy veleszületett karmája okozza ezt a szűnni nem akaró bajcunamit.

Karmája!?

Ó, szerencse, ne hagyj el!

Amióta világ a világ, szinte minden kultúrában megjelenik a szerencse képzete, egyfajta pozitív energiaburoknak elképzelt, sorsot irányító rendezőerőként, amelynek szeszélyes viselkedése fatális és többnyire független tőlünk, akár egy természetfölötti együttállás, amire nincs igazából senkinek ráhatása, mert rajtunk kívül álló erők döntik el, minden pillanatban, hogy mi hogyan alakul körülöttünk. Az ókori Rómában Fortuna istennő egyenesen a főisten, Jupiter elsőszülött lány volt, és igencsak sokat imádkoztak hozzá ezer éven keresztül. A szerencse egy fátum lenne, egy végzet, és az események – akármit is teszünk – előre meghatározott menetben követik egymást?

Többek szerint nem egészen. Például a statisztika világhírű brit professzora, David J. Hand, aki a The Improbability Principle: Why Coincidences, Miracles, and Rare Events Happen Every Day(A valószínűtlenségi elv: Miért történnek mindennap véletlenek, csodák és ritka események?) című világhírű könyvében felteszi az alapkérdést a fogas dilemmához: 

Azért tartod magad szerencsésnek, mert kedvező események történtek veled, vagy azért történnek kedvező események, mert szerencsésnek tartod magad?

A tudomány, ahogyan mindig is tenni szokta a maga módján, pragmatikus eszközökkel próbálja megragadni a képlékeny szerencse fogalmat is, és határozottan állítja, hogy igenis befolyásolhatjuk, hogy számunkra kedvezően alakuljanak körülöttünk a történések, pontosabban azt mondja, hogy igenis

Hinni kell benne, és akkor elillannak szorongásaink, és magabiztosságunk csakis kedvező fordulatokat eredményezhet – hangzik a rémegyszerű pozitív szentencia, de Frano Selak vesszőfutása azért hagy némi kétséget. 

A parkolni vágyóknak is van szerencsecsillaguk

Alan Kirman, az Aix-Marseille Egyetem közgazdászprofesszora munkatársaival publikált, Born Under a Lucky Star? (Szerencsés csillagzat alatt születni?) című tanulmányában magabiztosan kijelenti:

Ha valaki például kedvezőtlen helyzetekben összeszedi, felspannolja magát, akkor olyan döntések meghozatalára lehet képes, amelyek többnyire „szerencsésebb” fordulatokhoz vezethetnek. Mint mondja, a szerencsések nem „szerencsés csillagzat alatt születtek", hanem megtanultak szerencsésnek lenni. A szerencse ugyanis, a legtöbb esetben, nem egy külső tényező, hanem saját cselekvéseink következménye.  

Híres példája a reménytelennek látszó parkolás esete, amikor az örökké „mázlista” kolléga mindig jó helyet talál magának, míg más csak rezignáltan körözget eredménytelenül.  

A megoldás szerinte kristálytiszta:

hanem célirányosan és rámenősen keresnek. Ha viszont nem sikerül jó helyet szerezni, akkor a kudarc egyre hosszabb cirkálásokra sarkall, mivel legfeljebb egy távolabbi helyben lehet reménykedni. Azoknak kedvez a „szerencse”, akik mindig bíznak benne, hogy közeli parkolóhelyet találnak, ezért aztán a közelieket nézik meg először, hozzáállásuk pedig sokszor eredményre is vezet. A magukat szerencsétlennek gondolók azonban elfogadják és megszokják, hogy úgyis csak messzebb tudnak leparkolni, ezért kapásból távoli helyeken kezdenek keresni. Ezzel a lemondó attitűdjükkel pedig meghagyják a „szerencsés” embereknek a legjobb helyeket, és már be is indult egy önmagát erősítő spirál.

Büszkeség és balítélet

Richard Wiseman, a Hertfordshire-i Egyetem pszichológiaprofesszora, a magyarul is megjelent Szerencseiskola – Hogyan válhatsz szerencséssé? könyv szerzője több száz, kifejezetten szerencsésnek és  balszerencsésnek mondható embert vizsgált, és arra a következtetésre jutott, hogy a szerencse egyáltalán nem a véletlen műve, hanem egy könnyen és gyorsan megtanulható, öntudatos képesség.

Légy pozitív! Vagy ne!

Szép gondolatok, nem lehet beléjük kötni. Kár, hogy  a valóságban nem sok mindent lehet kezdeni ezekkel a nesze semmi, fogd meg jól! szentenciákkal. A Mindig légy pozitív! és hasonló fellengzős bölcsességek létjogosultságát sokan meg is kérdőjelezik. A világ egyik legszerencsétlenebb embere viszont valószínűleg nem világmegváltó önképző tréningkönyvekbe és ezoterikus tanokba temetkezett, mégis ráköszönt Fortuna. 

Vélhetően a sorscsapások miatt az akkor már ötödik feleségével, Katarinával élő balsorsú szerencsés, Frano Selak vett két szép házat és egy hajót, és élvezte az életet. 2010-ben azonban váratlanul elege lett a procc létezésből, és szakított a luxussal: eladta minden kihívó vagyontárgyát, a pénzét pedig szétosztotta családtagjai és barátai között, majd szülővároskájában, Petrinjában épített Szűz Máriának egy oltárt, hogy megköszönhesse neki, amiért oly sokszor segítette őt. 2015-ben halt meg szerény körülmények között.

Nem ismerte, de nem is osztotta a  „pozitív” szerencsetudósok véleményét. Interjúiban mindig elmondta, hogy sorjázó baleseteit balszerencseként élte meg, és egész életében nem sikerült rájönnie, miért  éppen ő keveredett ilyen  viszontagságos helyzetekbe. Sokszoros túlélőként akár a szerencse fiaként is gondolhatott volna magára, de nem így látta a helyzetét. Hozzáállása ellenére mégiscsak óriási szerencse érte. Úgy látszik, hogy a szerencsetudománynak van még kutatnivalója bőven.