Ezért szeretjük a benzinszagot, pedig nem kellene

Normális esetben semmi érzéki élvezni valót nem szabadna találnunk egy olajfinomítóban készült, paraffinokból álló szénhidrogénelegyben, egy több száz szerves vegyületből álló, fokozottan robbanásveszélyes folyadékban. Mégis, a legtöbben kénytelenek vagyunk beismerni, hogy ha csak nem kipufogógáz-felhőben állunk, kellemesnek találjuk a tankoláskor kifröccsenő pár csepp üzemanyag azonnal megcsapó, jellegzetesen édeskés-csípős illatát. 

A szokatlan vonzalmat a kémiai koktél vegyületseregletének egyik szerény molekulája, egy színtelen szerves oldószer, a benzol okozza. Nevére esetleg, talán homályosan emlékezhetnek páran a kémiaórákról, még ha más nem is rémlik, mint hogy ez a legegyszerűbb aromás szénhidrogén, amely ráadásul gyűrű alakú molekulákból áll (benzolgyűrű). Szaga semmi mással sem összetéveszthető csípős, szúrós aroma, és ha egyszer megéreztük, egy életre azonosítani fogjuk harsány bukéját. 

Jellegzetes odora annyira átütő, hogy még a híresen gyatra emberi orr is megérzi belőle a legkisebb mennyiséget is (vajon milyen szagcunamit érezhetnek a több tízezerszer annyi szaglóreceptorral szimatoló kutyák a benzinkutakon?).

A jó szagú gyilkos…

Végül is úgy is mondhatjuk, hogy a benzinszag leginkább benzolszag, annak ellenére, hogy még egy százalékát sem teszi ki az összetevőknek. Nevük hasonlósága sem véletlen, mert a benzin szó a benzolból ered. De mit keres a benzinben? Mert nyilván nem az olajipar kedveskedik az autós társadalomnak egy közérzetjavító illatszolgáltatással. A válasz prózai: ezzel az aromás szénhidrogénnel növelik az üzemanyag oktánszámát (öngyulladását jelző mérőszámát), azzal pedig a motort teljesítményét.

Az viszont már egyáltalán nem prózai, hogy a benzol erősen mérgező anyag, nagyobb mennyiségben belélegezve eszméletvesztést, de akár halált is okozhat. Mindemellett rákkeltő hatású és genotoxikus, azaz génmutációkat is okoz, és növeli a leukémia és a csontvelőbetegségek kockázatát.

...nem lehetne illatos

Egy fekete öves agresszor tehát (a vegyipar azonban odáig van érte), éppen ezért érthetetlen, hogy miért kedvelik sokan az illatát. A rohadó tetemek, mérgező-rothadó növények, vagy éppen az ihatatlan víz émelyítő bűze a veszélyre figyelmeztette a Homo sapienst, legalábbis az evolúció logikája szerint így kellene lennie. (A rothadó hús orrfacsaró szagát megidéző tradicionális magyar sajtot, a pálpusztait „jellegzetesen pikánsnak” tartó fanatikus „ínyencek” történetesen nem egy halálos fertőzés, hanem a szociális kirekesztés valós veszélyével néznek farkasszemet.) Ezért azoknak az embereknek a génjei öröklődtek tovább, akik vették a szagok üzenetét.

Tudósok is értetlenül állnak a különös jelenség előtt, és két elmélettel is magyarázzák, hogy miért tartják tömegek kellemesnek egy hétpróbás méregzsák szagát.

Nosztalgiát okoz?

Az egyik egy romantikus-nosztalgikus megközelítés, és azt állítja, hogy a benzinszag kedves emlékeket vált ki bennünk. Például a gyerekkort, amikor a család autóval kirándult, vagy az első autó emlékét, vagy a kerti fűnyírásét motoros fűnyíróval. A jelenséget pedig

Marcel Proust francia író után, aki Az eltűnt idő nyomában című hétkötetes, irodalomtörténeti jelentőségű regényciklusában írt ékesszólóan a gyermekkorrát megidéző teába mártott madeleine keksz illatáról. És ahogyan a keksz, úgy a vanília, a citrom, vagy a szegfűszeg és a fenyőillat is előhozhatja az anya/nagymama süteményeinek emlékét, vagy a karácsony hangulatát.

Az illatok és a memória közötti szoros kapcsolat azonban több mint egy széplelkű irodalmi elgondolás, ma már ismerjük neurobiológiáját is. A szaglás ugyanis az egyetlen érzékelésünk, amelynek ingerületei nem haladnak át a talamuson, az agy diszpécserközpontján, kapcsolótábláján, hanem egyszerűen megkerülik azt. Amíg a szemből, fülből, nyelvünk ízlelőbimbóiról vagy a bőrünkről érkező információkat a talamusz delegálja az agy megfelelő részeihez, addig a szagingerek „királyi úton”, közvetlenül érkeznek a homloklebenynél elhelyezkedő szaglóhagymába (bulbus olfactorius). Az illatmolekulákat észlelő idegkötegek pedig

Ez az oka annak, hogy miért reagálunk olyan erős, érzelmekkel átitatott emlékekkel, akár nosztalgiával is a szagokra, ráadásul mindezt tudattalanul tesszük. Az eső illata, vagy egy vonzó illat egy randevún, vagy egy dohos ház, egy romlott hal förtelmes szaga szinte kitörölhetetlen emlékeket égetnek belénk, amelyek aztán bármikor vulkánszerűen előtörhetnek, amikor újra érezzük azt az illatot vagy szagot. Hiába számít gyengécskének a többi érzékszervünkhöz képest a szaglásunk, az illat és a memória nagyon intenzív párost alkotnak.

Vagy eufóriát?

Kissé ijesztőbb a másik elmélet a benzinszagrajongásunkról, amely szerint azért érezzük kellemesnek az üzemanyag bukéját, mert a benzol (más szénhidrogénekkel együtt) lenyugtatja és elzsibbasztja az idegrendszerünket, és átmeneti eufóriát okoz. Aktiválja ugyanis az agy „jutalomútjának” is nevezett mezolimbikus útvonalat,

A jutalmazásért felelős, kellemes érzéseket keltő mezolimbikus pálya kulcsszerepet játszik a függőség neurobiológiájában. Legyen szó szexről, videójátékokról, szerencsejátékokról, alkoholról, drogokról vagy éppen motorbenzinről, ez az agyi pálya egy önerősítő folyamatot indít be, mintha az agyunk azt mondaná, hogy „Igen, ez nagyon jó, folytasd csak tovább, csinálj még többet ebből!”

Nem csak a benzin

Az eufóriateóriát erősíti, hogy azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy kedvelik a benzinillatot, más szerves oldószerek, hígítók, festékek vagy körömlakkok és azok lemosói szagától sem szándékoznak kiszaladni a világból. De a piros tubusos Technokol Rapid univerzális ragasztó illatától sem, amely pár évtizede még elterjedt volt az általános iskolákban, és alsó tagozatosok tízezrei használták vidáman, felszabadultan a kreatív foglalkozásokon. Szagát soha nem lehet elfelejteni.

Ha megérezzük a szagukat, a ragasztó vagy a körömlakk még talán-talán felébreszthet valamilyen kedves nosztalgiát, a nitrohígítóhoz, zománcfestékhez vagy a csavarlazítóhoz azonban csak bajosan lehet bármilyen bájos gyerekkori élményt kötni.

Ezek szerint a benzol (és más szerves oldószer) nemcsak politoxikus, de könnyen függőséget is okozhat.

Ahogyan azt a szerves oldószert belélegző szipuzók létezése is mutatja: benzin, hígító, csavarlazítók gázainak szándékos belélegzése azonnali kábulatot, gyors függőséget és gyors leépülést okoz.

Egyszerűen ellenállhatatlan

Az eufóriaelméletet erősíti az is, hogy már akkor megvesztek a benzol illatáért, amikor még el sem terjedtek a robbanómotorok. Már az 1800-as évek második felében – és még az 1900-as évek elején is – ezt a végzetes aromát keverték a borotválkozás utáni szerekhez vagy éppen a ruhaöblítőkhöz. Parfümalapanyagként gondoltak rá: jázmin, levendula és az ellenállhatatlan benzol. De még oldószerként is használták a kávé koffeinmentesítésére. A benzol önfeledt illatreneszánsza azonban nem tartott sokáig, hamar kiderült mérgező és rákkeltő mivolta. 

Mindennek dacára, ha szereti, tankoláskor élvezze nyugodtan a kicsöppenő benzin illatát, de ne időzzön a benzolmolekulák között sokáig. És főleg ne a szívja be a kipufogógázokat, kiváltképpen ne a nők.