Nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenni!

A spanyol polgárháborúban asszisztáló külföldi tudósítók és spanyol újságírók munkái már-már ideológiai töltetű fényképek és riportok, súrolták a propaganda határát, de igazi szenzációnak és újdonságnak számítottak. Egészen új megközelítés volt, hogy a civilek váltak a képek, írások főszereplőivé és a mindennapi élet is a tudósítások fókuszába került. 

Robert Capa, a magyar származású, Friedmann Endre néven, Budapesten született fotós, aki a címbeli csodás mondat szülőatyja is, épp 70 éve halt meg Vietnámban, mikor a függetlenségi háborúban dolgozva taposóaknára lépett. Bár csak 41 évet élt, a 20. század egyik legfontosabb fotográfusa volt, főleg haditudósításai és dokumentumképei miatt. A Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway mellett a spanyol polgárháború eseményeinek leghitelesebb közvetítője.

Az 1936-tól 1939-ig tartó spanyol polgárháború komoly árkokat ásott a spanyolok között, családok, szomszédok, barátok vesztek össze azon, hogy a monarchista-nacionalista felkelők oldalán kell-e állni a náci Németország és a fasiszta Olaszország támogatását élvezve, vagy a köztársaságpártiak mellett a Szovjetunió hátszelével. A véres konfliktusnak 600-800 ezer áldozata volt, ezért sokszor a második világháború „főpróbájának” is nevezik. Sok művész is állást foglalt egyik vagy másik oldal mellett, az alkotókra jellemző baloldaliság miatt inkább a köztársaságpárt oldalán, a leghíresebbek közülük is a fotós Capa, és az író Hemingway. De persze Picasso Guernica című festményéről se feledkezzünk meg, ami szintén a háború elleni jajkiáltásból született. 

Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel

Ezt mondta Capa, és be is tartotta saját szabályát, testi épségével sosem törődve ment az éles helyzetekbe, ez hozta meg számára a hírnevet. Ernest Hemingway azonban már ismert író volt, mikor elhatározta, hogy újra újságírónak áll, hogy az Észak-Amerikai Újságszövetség (NANA) számára tudósítson a spanyol konfliktusról. 30 tudósítást adott le amerikai újságoknak, és egyet a szovjet Pravdának is. De nem csak a háborúról írt, hanem a spanyol mindennapokról, a társadalomról, amikre a harcok rányomták bélyegüket. Bátor volt, Capához hasonlóan már vakmerő is, de meglett a jutalma,

A spanyol élményekből született a tudósításokkal párhuzamosan írt és1940-ben megjelent Akiért a harang szól című regénye, aminek főszereplője a fiatal amerikai, Robert Jordan a köztársaságaik oldalán harcol, szerelmes lesz, veszélyes feladatot kap, és végzetesen megsérül. A megrázó regényt Hemingway a saját tapasztalatai alapján írta, feltehetőleg azzal a céllal is, hogy közvetítse a köztársasági ügy fontosságát és a spanyol nép mindennapjait. A könyvből készült film Gary Cooper és Ingrid Bergman főszereplésével kilenc Oscar-jelölést kapott.

Robert Capa képei csodálatosan megörökítették azt, amit kortársa, a francia fotós zseni, Henri Cartier-Bresson „döntő pillanatnak” nevezett: a lencsevégre kapott esemény csúcspontját. Fényképein a középső rész a domináns, nem a nagy panorámaképek vagy a kis részletek megragadása a jellemző. Fekete-fehér fotóin szemcsésen, igazi dokumentarista stílusban láthatjuk a megdöbbentő eseményeket.

De Capa nem csak a spanyol polgárháború konfliktusait örökítette meg, ott volt a normandiai partraszállásnál is, tudósítóként a legközelebb, már megint életét kockáztatva az események sűrűjében. Nem véletlen, hogy Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmjét is az ő képei ihlették.

A Robert Capa nevet 1936-ban vette fel, de ezen az álnéven tette közzé fotóit szerelme, Gerda Taro is, aki 1937-ben szintén a fronton halt meg, és néha David Seymour (Chim) is Capa néven publikálta képeit.

Capa a Vu magazinban kezdte közzé tenni első riportjait, majd képei megjelentek a Regards, a Ce Soir és a brit Picture Post magazinban is. Leghíresebb fotója, A milicista halála hozta meg számára a nemzetközi hírnevet 1937-ben.

Sok támadás érte a fotóst, de hivatalos életrajzírója, Richard Whelan 1999 januárjában azt mondta, kiderült a fényképen látható férfi személyazonossága: Federico Borrell García, akit 1936. szeptember 5-én öltek meg Cerro Murianóban, Córdobától 12 kilométerre északra. Vagyis a kép autentikus.

José Manuel Susperregui professzor egyik vizsgálata azonban megint felszította a kép körüli vitákat 2016-ban. Állítása szerint Cerro Muriano helyett Cerro del Cucóban rögzítették a képet, és úgy vélekedik, ezek a helyszínre vonatkozó új információk teljesen megváltoztatják a fotó értelmezését. Talán az igazi alkotó nem is Capa volt, hanem Gerda Taro?

Hitelességétől függetlenül a kép értéke vitathatatlan, és ha maradunk annál, hogy Capának tulajdonítjuk, akkor nemcsak az egyik legjobb képe, hanem a spanyol polgárháború legismertebb fotója és az egyik leghíresebb háborús fotó is. Óriási újítást hozott a spontán, a háborús, és az akcióban rögzített fotók területén is.