A lázadó Szajna jól kiszúrt a párizsiakkal

A párizsi olimpia egyik főszereplője lett volna a 777 kilométer hosszú Szajna, ami nevét a kelta eredetű, Sequana gyógyító istennőről kapta. A főszerepet ugyan elbukta, de azért érdemes felderíteni, miért is olyan fontos a franciák életében.

Sequanának komoly kultusza volt Gallia római meghódítása után, a Krisztus előtti első században, az istennő és a folyó imádatáról a 19. században a folyóban talált fantasztikus leletek árulkodnak. Az 1836-ban kezdődő feltárások során Burgundiában egy gall–római szentély maradványait fedezték fel. A Krisztus előtt 40-ből származó 1500 kő-, bronz- és fa ex-voto, vagyis fogadalmi felajánlás volt, amiket a mocsaras, nedves körülmények jól konzerváltak.

Szajna istennő

A kelták feltehetően áldozatokat hoztak a folyó istennőjének, hogy gyógyulást kérjenek vagy hálát adjanak. A fura, hogy a galloknak sok istene volt, szinte mindenre külön-külön, de nem ábrázolták őket szoborként, mint a rómaiak, Sequana mégis kapott szobrot, egy első századi bronzalkotást, amit 1933-ban találtak meg. Így a kultúrák fúzióját képviselheti és bizonyíték, hogy a rómaiak kultúrájába beszivárgott a gallok vallása. 

A Szajna Le Havre-ban éri el a tengert, ágai és csatornái az évszázadok során beolvadtak a ma ismert kanyargós mederbe, de van, ami mindig változatlan: örökre Párizs szimbóluma. Nem csoda, hogy a város mottója,

A legkorábbi lakott települést is a Szajna partja közelében, Bercynél fedezték fel 1991 és 1992 között. Az árvizek után maradt üledékrétegek most is jó állapotban őrizték meg a leleteket, például egy tölgykenut.

A Szajna kőrakpartjait évszázadokon keresztül építették, a legrégebbieket a 14. században kezdték a csatornázás miatt, az áradások kordában tartására. A 18. század elején a folyón annyira sűrű lett a kereskedelmi hajóforgalom, hogy Napóleon csatornaprojektet kezdeményezett, létrejött a Canal de l'Ourcq, a Saint-Martin és a Canal Saint-Denis. A csatornahálózat elterelte a forgalmat Párizs központjából, és friss ivóvizet hozott a fővárosba a szennyvízzel telített Szajna helyett.

Na, a szennyvízről ma is tudnánk beszélni, hiszen épp emiatt lehetetlen az olimpiai számok megrendezése a nagy folyóban. A szennyezettség miatt 1923 óta tilos úszni a vízben, és ha sok eső esik, a szennyvizek a folyóba ömlenek, ezzel baktériumok, ipari szennyeződések kerülnek a Szajnába. Hiába költöttek az olimpia előtt 1,4 milliárd eurót a megtisztítására, úgy tűnik, nem sikerült, hiszen a folyó, bár a bátor polgármesternő, Anne Hidalgo beleugrott, továbbra is veszélyes az egészségre.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a kevés napsütés, az átlagosnál alacsonyabb szezonális hőmérsékletek és a folyó felső szakaszáról érkező szennyezés a fő gátja a folyó tisztulásának.

Az ellenállás folyója

A Macron és az őrült drága tisztítási projekt ellen tiltakozó párizsiak az olimpia előtt eltökélték, hogy egy tömeges ürítési projekttel csúfolják ki a köztársasági elnök és a polgármester tervezett lubickolását. Ez végül elmaradt, de valljuk be, nem is lett volna túl sikkes.

A Szajna nagy szerepet kapott a reformáció protest mozgalmai alatt is: a 16. században az eszméket könyvek, röpiratok formájában terjesztették a folyóparton, de később is itt árulták az állammal, egyházzal, bármivel szembemenő lázadó dokumentumokat. A folyóparti könyvárulás egyébként ahhoz a legendához kapcsolódik, mi szerint réges-régen egy könyveket szállító hajó léket kapott a Notre-Dame mellett és a matrózok a partra evickélve megpróbálták pénzzé tenni a kimentett könyveket, ők voltak az első Szajna-parti könyvárusok, a bouquinistek, akik hagyományt teremtettek. 

Az egyik leghíresebb Szajna-parti könyvesbolt, a Shakespeare and Company angol nyelvű kiadványokat árul a Notre-Dame-mal szemben, 1951-es megnyitása óta az angol nyelvű írók és olvasók legendás találkozási helye. Ide járt többek között Allen Ginsberg, William Burroughs, Anaïs Nin, William Styron, Julio Cortázar, Henry Miller vagy Lawrence Durrell is. De nem csak az irodalom szereti a Szajnát, bár Gustave Flaubert-nél és Victor Hugo Nyomorultakjaiban is felbukkan. Sőt, a Párizs-rajongó Ady Endre is írt egy szép költeményt A Szajna partján címmel. Ott van Claude Monet vagy Camille Pissarro festményein, ahol a folyón táncoló fények lenyűgözőek, de Auguste Renoir is szerette megfesteni a rakpartokat, vízparti piknikeket.

A kortárs művészeket is megihleti a folyó, Yan Tomaszewski legutóbbi projektjében exvotokat készített: pamutba burkolt, aktív szenet tartalmazó szobrokat merített a folyóba. A faszén felszívja a szennyeződéseket, vagyis gyógyítólag hathat a folyóra. A szennyezéssel telített szenet egy tudományos laborba küldték elemzés céljából. Sajnos ez a kreatív projekt sem volt elég a folyó megtisztítására, de más sem. A Szajna egyelőre nem fogad szót a párizsiaknak.