Miért nem vagyunk boldogok, vagy maga talán az?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Tavaly év elején látott napvilágot az a nemzetközi felmérés, ami a globális boldogság-boldogtalanság helyzetet vizsgálta. Akkor szomorúan konstatálhattuk, hogy Magyarországon minden második ember boldogtalannak vallja magát, ami egy rémes adat, és aki ezt elolvassa, egyértelmű, hogy még boldogtalanabb lesz. Miért olyan nehéz a boldogság? Talán mert azt sem tudjuk, mi az.
Boldogság, gyere haza
Cserháti Zsuzsa végtelenül szomorú dala volt ez, ami úgy folytatódott: „honnan jössz, nem érdekel”, mert igenis bizonytalanság övezte mindig a boldogságot. Talán mert embere, vagyis filozófusa válogatja, mi is a definíció.
Szókratész szerint az erkölcsileg helyes magatartás egyenlő a boldogsággal, Arisztotelész úgy vélte, a boldogságot az ember a jóban találja meg, a rómaiak közül sokan úgy gondolták, az érzéki örömök jelentik, mások épp a lemondásban látták. A sztoikus irányzat szerint a szenvedélyek és indulatok megfékezése vezet a boldogsághoz. Plótinosz, az újplatonizmus megalapítója úgy vélekedett, a bölcs ember az, aki boldog lehet, mert tudja, hogy nincs szükség semmire a boldogság eléréséhez, csak önmagára.
A középkort átható vallásosság persze a túlvilágra gyúrt, ha a boldogságot kereste. A reneszánsz szellemi irányzata, a humanizmus a tudásban látta a boldogságot, az újkoriak közül Kant úgy vélte, ahány ember, annyi boldogság, de a tiszta ész és a szabadság bárkit boldoggá tehet. A boldogságról Einsteinnek is volt pár gondolata:
A nyugodt és szerény élet sokkal több boldogságot hoz, mint a siker folyamatos hajszolása, ami állandó nyugtalansággal jár együtt.
De vajon mit mondott a boldogságról Bertrand Russell, a 20. század egyik legnagyobb hatású filozófusa, aki nem mellesleg az irodalmi Nobel-díjat is megkapta „elismerésül sokrétű és figyelemre méltó írásaiért, amelyekben humanitárius törekvéseket és a gondolati szabadság eszméjét pártolja”. Minden téma közel állt hozzá, csak a fikciós irodalmat kerülte ki, a boldogságot viszont nem.
A korán árvaságra jutott nemesi sarj, Russell gyermekkora boldogtalanul telt, a tanulásba menekült, és korai éveit az önutálat, az unalom és a rengeteg elmélkedés jellemezte. Mégis a boldogság egyik legnagyobb filozófusa lett. Ahogy idősödött, egyre többet töprengett a boldogságon, amiből fiatal korában nem sok jutott neki.
Boldog sokszínűség
Russellt szinte minden érdekelte a vallástól kezdve a sakkon, a kertészkedésen, a kiránduláson és a politikán át a jótékonykodásig. Hitvallásának is azt tartotta, minél több dolog foglalkoztatja az embert, annál több lehetősége van a boldogságra, és annál kevésbé van kiszolgáltatva a sorsnak, mert ha egy dolgot elveszít, ott van helyette egy másik.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy minden érdekeljen, de jó, ha annyi dolog érdekel, amennyi a napjaink kitöltéséhez szükséges.
Minél több érdeklődési köröd van, annál több lehetőséged is a csodák megtapasztalására, és minél jobban odafigyelünk a világra, a barátokra, a családra, a hobbikra, a szenvedélyekre, annál nagyobb az esélyünk a boldogságra. Szerinte a tipikusan boldogtalan ember az, aki beszűkül egy dologra, amit irreálisan fontosnak tart, és ez mindent felülír az életében.
Russell az ember és a külvilág helyzetét is vizsgálta, és arra jutott, a boldogság egyik nagy gátja az egymással való versengés félelme, az ebből eredő szorongás, az irigység, a féltékenység. A másik az unalomtól való rettegés, ami szintén boldogtalanságot eredményez. Szerinte nagy baj, hogy állandóan mozgalmassá akarjuk tenni az életet, így a túlzások csapdájába esünk, és nem vesszük észre az egyszerű örömöket.
Nyitottnak kell lennünk a világra és másokra, és a Nobel-díjas szerző szerint elég a kis mindennapi dolgok miatt örvendezni és ezeket értékelni, a családot, az egészséget, a pozitív érzelmeket. Az a boldog ember, aki sok minden iránt érdeklődik, akit szeretnek, és aki szeret. Ezek tudatában már mindjárt könnyebb elérni.
Az oldalról ajánljuk
- Jégkorong
Több mint 40 ezer néző látta a helyszínen a vendégek hokigáláját
Az 1000. meccsét játszó védő két góllal járult csapata sikeréhez.
január 1., 11:59
- Tech-Tudomány
Megkerüli az amerikai korlátozásokat a TikTok anyavállalata
A kérdés már csak az, hogy mit szól ehhez az Egyesült Államok.
január 1., 12:00
- Kultúr
A gyógyfürdő, ahol valóra válnak a rémálmok és szabadon leng a himbilimbi
Horror Egerben.
január 1., 11:03
- Mémeskút
Húsgombóc és a lövészek – ezek 2024 legjobb mémjei
Ezek a dolgok rohasztották egész évben az agyunkat.
január 1., 11:25
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak
Újévi fogadalmairól írt a DK elnöke.
január 1., 10:51
- Belföld
Halálos fejsérülést is hozott 2024 szilveszteri mulatozása
Több mint 5500 szilveszterező szorult mentős vagy orvosi ügyeleti segítségre.
január 1., 12:04
- Tudomány
Megtalálták az 1831-es globális lehűlés okát, amely pusztító éhínséget okozott világszerte
A válaszra Oroszországban bukkantak rá.
január 1., 11:23
- Külföld
Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet
A vonat reggel indult volna Bulgáriából Görögországba.
január 1., 10:34
- Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
január 1., 11:42
- Kézilabda
Elek Gábor bizalmat szavazott neki 16 évesen, azóta hatalmasat fordult a világ
Papp Dorka ma már a legnagyobb sztárokkal edz és néz velük farkasszemet.
7 perce
- Belföld
Vitályos Eszter: Megvédjük Magyarországot a magyarok országának
A kormányszóvivő is újévi beszédet mondott.
január 1., 12:09
- Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor
A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.
január 1., 10:04
- Belföld
Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában
Orbán Viktor és Magyar Péter is jól teljesített, de volt egy meglepetésember.
január 1., 07:57
- Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján
Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.
január 1., 07:57
- Sakk
Maradt a farmer, Carlsen visszaoldalgott a táblához, majd megnyerte a villámsakk-vb-t
Megosztott elsőség Nyepomnyascsijjal, Wembanyama is váltott egy partit az esőben!
január 1., 12:23
- Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái
Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.
január 1., 10:20
- Belföld
Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon
Magyar Levente szerint ez fontos nemzeti elégtétel.
január 1., 10:08
- Belföld
Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján
Lakástüzek, autóbalesetek, balul elsült tűzijátékok adtak rengeteg feladatot a lánglovagoknak.
január 1., 08:59
- Belföld
Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen
Anya-lánya konfliktusból lett gyilkosság.
január 1., 08:23
- FOMO
Katalin hercegné küldetésének tartja, hogy kibékítse Harry herceget és Károly királyt
Vilmos herceg viszont továbbra is igyekszik távol maradni édesapja és testvére viszályától.
január 1., 08:33
- Külföld
Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését
Újévi beszédet mondott a kínai elnök.
január 1., 08:32
- Kultúr
Ez a négy betegség pusztít el mindannyiunkat
Lehetséges, hogy az évek előrehaladtával az állapotunk még javuljon is?
január 1., 08:05
- Belföld
Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász
Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
január 1., 09:22
- Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány
A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.
január 1., 08:47
- Belföld
Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is
A beszéd viszont tényleg elmaradt.
január 1., 08:07
Rovataink a Facebookon