Előd
9 °C
17 °C

Békés napfordulórekord a Stonehenge-nél

2009.06.21. 13:51 Módosítva: 2009.06.21. 15:03
Vasárnapra virradóra az idei nyári napfordulón a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél soha nem látott tömeg ünnepelte békésen az északi félteke legrövidebb éjszakájának végét.

A Nap helyi idő szerint 4 óra 58 perckor kelt fel, ebből azonban a rendőrség által 36500 fősre becsült tömeg a felhős, hűvös angol csillagászati nyárkezdeten nem sokat látott. A hangulat ennek ellenére szinte karneváli volt, a nagy erőkkel kivonult rendőröknek – akik előre figyelmeztették a látogatókat, hogy zéró toleranciára számítsanak bármiféle rendbontás esetén – nem akadt jelentősebb tennivalójuk.

A legalább négyezer évesnek gondolt, de sokak által kétszer ilyen idősnek tartott, 20-30 tonnás kőtömbökből épített világhírű emlékmű az utóbbi harminc évben vált népszerű gyülekezőhellyé június 21-ének hajnalán. Akik itt évről évre összegyűlnek, azt abban a meggyőződésben teszik, hogy a koncentrikus sziklaköröket egy ősi napimádó szekta építette a nyári napforduló tiszteletére. A szakértők ezt a lehetőséget sem zárják ki, de az utóbbi évek kutatásai feltárták, hogy Stonehenge valószínűleg nem egyszeri építkezés eredménye, hanem évszázadokon át folyamatosan bővítették, és biztos, hogy hosszú időn át temetkezési helyszínül is szolgált.

K EPA20090621030

A Stonehenge-nél évről évre összegyűlő tízezrek kultikus fesztiválokkal, tábortüzekkel, pogány szertartásokkal ünneplik a napfordulót. Az események központi figurája az idén is „Artúr Pendragon király”, az önjelölt újkori druida törzsfőnök, polgári nevén John Rothwell volt, aki vasárnap a BBC-nek elmondta: nagyon jó hangulatban telt az idei ünnepség, a rendőrök és a biztonságiak is kellemes napfordulót kívántak mindenkinek.

A Stonehenge melletti napforduló-köszöntés nem volt mindig olyan békés piknik, mint most. A nyolcvanas években rendszeresen zavargások robbantak ki a jeles éjszakán a tömeg és rendőrök között. A legsúlyosabb összecsapás 1985-ben volt, amikor tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket a csatában. A hatóságok akkor 15 évre teljesen betiltották a júniusi napfordulós szertartásokat, és 6,5 kilométeres tilalmi övezetet vontak minden év június 21-én az emlékmű köré. Az intézkedést csak 2000-ben vonták vissza. Idén a rendőröknek csak kisebb drogvétségek és ittasság miatt kellett közbelépniük, a vasárnapi összesítés szerint 37 személyt állítottak elő.