Lesanyizta magát a részeg egri képviselő

A szélső balon nagy ember vagy, ha írni és olvasni tudsz és nyilvános helyen le nem sanyizod magad

– gúnyolódott 150 éve a Borsszem Jankó, és idéztük mi az élclap képzeletbeli születésnapján. Arról, hogy a Borsszem miért lehet érdekes politikai humor és sajtótörténet szempontjából még mindig, részletesebben írtunk a cikkben, és azt is érintettük, hogy a „szélbal” mennyire mást jelentett akkoriban: radikális protomarxisták helyett inkább buzgó hazafiakra érdemes gondolni, olyanokra, akik csak azért sem engednek a negyvennyolcból.

A Deák-párti Borsszem Jankó fő ellenségei éppen ezek a megátalkodott függetlenségiek voltak, azok a 48-asok, akik legradikálisabban utasították el a kiegyezést, és magukat a Kossuth-emigráció hazai képviselőinek állították be. A 48-as keménymagba tartozott az a két honatya is, akik éveken át a vicclap minden lapszámában feltűntek. Az egri Csiky Sándor és cimborája, a debreceni Patay István, mint a duhaj, nagyhangú, rebellis kuruckodók mintapéldányai jelentek meg, annyira, hogy az újság visszatérő karakterei közül kettő kifejezetten utánuk született. Están és Sanyi afféle kurucos Hacsek és Sajó párosként külön rovatot kapott az újságban, legszívesebben kancsótesttel rajzolták le őket, utalva rá, hogy egyikük sem vetette meg az italt.

Ez persze politikai ellenpropaganda volt, de hogy nem feltétlenül volt teljesen megalapozatlan, az már csak Csiky képviselő nekrológjából is következtethető. Mielőtt az Egerben megbecsült (ma utca őrzi a nevét) politikus végelgyengülésben elhalálozott, „a boldogult még pár nap előtt is szokott kedélyességével vett részt a kaszinó esti társalgásában” – írták róla.

Csikyt mindig nagyhangú, erélyes, szívesen mulató embernek ismerték, jól passzolt Heves megye balhés politikai életébe, ahol a követválasztások egyébként is könnyen tömegverekedésekké fajultak. Az az 1833-as reformkori választás, ahol az ő karrierje is beindult, a szokásosnál is véresebb volt: valaki meg is halt, amikor az Oroszlán vendégfogadóban gyülekező egyik tábor megostromolta az ellenfél főhadiszállásaként funkcionáló Ó-Kávéház nevű vendégfogadót. A botrány miatt a választás eredményét megsemmisítették, de Csiky évtizedekig kirobbanthatatlan volt a magyar politikából – már ha eltekintünk a Bach-korszaktól, amikor pár évig ő is Kufstein várában raboskodott.

Egyik legemlékezetesebb tette egy cinkotai kocsmázás volt. A kiegyezés ellen tiltakozva nem volt hajlandó részt venni Ferenc József 1867-es megkoronázásán, inkább hat párttársával kocsit fogadtak, és afféle punk gesztusként kimentek inni a faluba, nehogy már egy városban tartózkodjanak „a trónbitorló Habsburggal”.

Csiky jó becsületes, nagy szavakkal élő, sokat beszélő, zavart fejű ember

– mondta róla egyik ellenfele, Pálffy János. „Izgékony, eleven ember, akiben a kuruc-hagyomány a legteljesebb elevenséggel élt, és visszautasított mindent, ami az »elvfeladás« színét viselte. A történész jellemzése szerint: „A 48-as Függetlenségi Párt alapító „hét vezérje" közül talán intellektuálisan nem a legkiválóbb volt, de a legtemperamentumosabb valamennyi között”.

A Borsszem Jankó indulása után szinte azonnal fő karakterré tette barátjával, Patay urammal együtt.

Itt például a függetlenségiek törökszimpátiája tollhegyre tűzve, az örök toposz alkohollal együtt:

Az amerikai alkoholellenes női megmozdulások apropóján, ezúttal még kalapács nélkül:

A modern tudományosság nagyszerűsége által megihletve:

Az Están- és Sanyi-képeszmék legsűrűbben fordulnak elé. Csakhogy többnyire egyforma helyzetben, kulacscsal és a hires pélpával. E két férfi nagyon népszerűvé lett s különös, hogy Patay úrral inkább rokonszenvez a közönség mint Csiky úrral

– írta az élclap.

A Csiky és Patay (az ő intellektuális gazdagságán így ironizált a Borsszem Jankó: Patay István, válogatott munkái: „hunezut a német“ és ennek bővített kiadása: „mégis csak hunezut a német!”) figuráján alapuló heti Están és Sanyi szösszenetek nélkül az első években elképzelhetetlen volt a Borsszem Jankó, többet jelentett ez a vicclapnak, mint Torgyán doktor felszólalásai a kései utódoknak. Féltek is, nehogy kiessen a padsorokból:

„Rémülettel értesülünk arról, hogy Egerben Csiky Sándor ur ingadozik. Az ég irgalmának minden szeretetére kérjük, követjük az egri választókat: ne fosszanak meg bennünket leghasznavehetöbb munkatársunktól, válasszák meg. Ennél csak egy szerencsétlenség érhetne bennünket súlyosabban: az, ha Están Bátyánk találna kívül maradni a küszöbön, et quod Deus digne avertat.”

És a lesanyizás?

Ezzel kapcsolatban Buzinkay Géza sajtótörténész erősítette meg a feltételezésünket. A korabeli politikai élclapokról könyvet is író kutató ezt írta nekünk a cikkünk megjelenése után:

„A „lesanyizás” itt bizony arra utal, hogy valaki részegen összehányja magát. Eger városának a kiegyezés után „szélbali” képviselője volt, Csiky Sándor. Őróla és Patay Istvánról, Debrecen szintén szélbali képviselőjéről mintázta Ágai „Están és Sanyi” állandó vicclapi párosát: karikírozott fejük alatt kulacs képezte a testüket, és kizárólag részeges politizálást űztek.”

Alkoholmány!

Állandó kifigurázása miatt 1869-ben kezdett Csiky képviselő tiltakozni. „Azoktól, kiknek ideje és hajlama megengedi hogy a „Borsszem Jankó” nevezetű gunyoros magyar lapnak sületlen elmeficzamolásait is olvassák, több ízben hallottam, hogy engemet a „Borsszem Jankó" nevű bérenczlapnak szerkesztője, mint iszákos, részeges embert szokott olvasói előtt a nyilvánosság terén bemutatni, jelvényemül egy nagy kulacsot választván. Ezen idétlen és nyomorult élczek czáfolatába bocsátkozni sem időm, sem akaratom sem azok előtt, kik engem közelebbről ismernek szükségem se levén, mindaddig vállvonitva s nevetve hallgattam.”

Aztán a közérdekre hivatkozva persze mégsem hallgatott. „Egyszer mindenkorra kijelentem, miként azon élő embernek, a ki engem tökélletes korom elérése és így mintegy 40 évektől óta, bátor a barátságos társalgásnak mindenkori kedvellője, e közbe pedig a boritalának mértékletes élvezője valék is, vagyok is, bármely mulatságban, akár időtöltés közepette, a bor, vagy bármely szeszes nedvek itala miatt részegnek lenni látott és ezt hitelt érdemlőleg bebizonyítani is képes, teljes hatalmat engedek nemcsak, de sőt ezennel fel is hívom arra, hogy ellenem e miatt a nagy közönség előtt s a nyilvánosság terén vádlolólag felléphessen.”

A rivális lapban megeresztett tiltakozáson kapva kaptak a Borsszem Jankó szerkesztői, és külön oldalt szenteltek az ügynek vicces kamukommentárokkal, mint például ezt Patay tollából:

Bizonyítvány. Sanyi barátom nyilatkozatának támogatására szükségesnek látom kinyilatkoztatni, hogy őt részegnek lenni már azért sem láthatta senki, mert tudomásom szerint ő nékie a szeszes italok megiható mennyisége meg nem árt. Az egész tehát nem más mint alkoholmány. Están s. k.

Mámorító fejlődés

A lap végül mégis kénytelen volt engedni. Mint Buzinkay Géza írja, „a két alak lejáratása miatt elég sok támadást kapott Ágai Adolf (a lap alapító-szerkesztője), ezért abbahagyta szerepeltetésüket, viszont Csiky Sanyi alakját átmentette az ezután megteremtett, egyik legnépszerűbb figurájába, Mokány Bercibe, a részeges, duhaj, ápolatlan dzsentribe”.

A konkrét alakok változtak, de a karakter maradt. Szerencsére a magyar parlament nem ragadt bent a régiben, a nagyszerű fejlődést – pedig hol volt még az Országgyűlés ablakában imbolyogva közrendet helyreállító Horváth Balázs, nem beszélve Hornról vagy az érzékszervi vizsgálatra elegendőnek nyilvánított Pálffy Istvánról – Mikszáth is megörökítette karcolataiban. „A büféhez még egy mellékterem lesz. Ha valamelyik képviselő feje megnehezül az italoktól vagy egyébtül, tudjon  szobára menni, hazafias mámorát kialudni.”