Gyöngyi
6 °C
13 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Fejbe lőtték a cárt, aztán elszabadult a pokol

GettyImages-629453521
2018.07.16. 23:54
II. Miklós cár nem alakította a történelmet, hanem tehetetlenül nézte, ahogy az magával sodorja, majd bevágja egy húsdarálóba a családjával együtt. A háromszáz éves Romanov-dinasztia dicstelen véget ért: egy jekatyerinburgi pincében, legalább száz lövéssel ölték meg az uralkodót, a feleségét és öt gyereküket.

Amikor a harang háromszor megkondul majd, felséged tudni fogja, hogy engem meggyilkoltak. Ha egy közember keze által fogok elpusztulni, utódaiddal egyetemben még hosszú évszázadokig fogsz uralkodni Oroszországban; de ha gyilkosaim a te fajtádból kerülnek ki, családoddal együtt Oroszország népének áldozatává leszel!

– áll Raszputyin, a szerzetes utolsó levelében, amit 1916 decemberében írt Miklós cárnak. Az orosz nép és az arisztokrácia által egyaránt megvetett Raszputyint, a cárné legközelebbi bizalmasát egy összeesküvésben hamarosan meggyilkolták. Jóslatához híven, bő másfél évvel később a Romanov-család összes tagja halott volt.

Nem érezte a korszellemet

Miklós cár alkalmatlan volt uralkodónak. Udvarias, de határozatlan ember volt, akit inkább a barkácsolás érdekelt, mint a minisztertanács ülései. Jó apa volt, imádta hemofíliás (vérzékeny) fiát, Alekszejt, és négy lányát, Olgát, Tatjánát, Mariját és Anasztáziát. Csakhogy ha valaki a brit királyi család tagja (Miklós anyjának nővére, Alexandra angol királyné volt, maga Miklós pedig Alix hesseni hercegnőt vette feleségül), és az Oroszországban háromszáz éve uralkodó Romanov-dinasztia trónörököse, nem árt, ha van affinitása az aktuálpolitikához. XVI. Lajos is szeretett a lakatosműhelyében szöszmötölni, csak közben kitört a forradalom, vérbe borítva Franciaországot.

A párhuzamot nem véletlenül említjük. A békés természetű Miklósnak már a koronázása is katasztrófába torkollott: az ingyen sör és mézeskalács ígérete miatt a vártnál jóval nagyobb tömeg gyűlt össze a Hodinka-mezőn. Amikor megrohamozták a svédasztalokat, legalább 1300 embert tapostak halálra, és több ezren sebesültek meg. A történtek miatt a cárra rövidesen ráragadt a Véres Miklós gúnynév.

II. Vilmos német császár tanácsára Miklós kelet felé kezdett terjeszkedni. Az 1890-es években az orosz csapatok behatoltak Mandzsúriába és a Liaotung-félszigetre, és Koreára is szemet vetettek. Ez nem tetszett Japánnak, akik Mandzsúria megosztását kérték a cártól. Mivel egy elmebeteg japán közlekedési rendőr korábban megpróbálta megölni, Miklós gyűlölte a japánokat, így elutasította az ajánlatukat. 1904 februárjában a japánok megtámadták a csendes-óceáni orosz flottát; kitört a háború. A másfél éves vérengzés orosz megadással zárult.

A háború megtépázta Oroszországot. A gazdaság helyzete romlott, a munkanélküliség és az elégedetlenség nőtt. 1905 januárjában a munkások békés tüntetést tartottak a Téli Palota előtt. A rendőrök és a katonák a tömegbe lőttek, több száz fegyvertelen emberrel végezve. Hiába, hogy Miklós ekkor nem volt a palotában, a tömeg egyértelműen őt tette felelőssé a történtekért.

A határozatlan és tehetetlen Miklós elutasított minden reformot és megegyezést. Közölte, hogy szó sem lehet megegyezésről: Oroszországot továbbra is autokratikus monarchiaként képzeli el. A változást követelőket erővel akarta elhallgattatni. A sztrájkok és mozgalmak viszont meghátrálásra késztették; a duma 1906-ban új alkotmányt fogadott el. Ez viszont nem korlátozta a cár hatalmát.

A törést az első világháború hozta el. A britekkel és franciákkal szövetséges Oroszország sorozatos vereségeket szenvedett, és az ezzel járó nélkülözés és nyomor, valamint a hadsereg veszteségei felbőszítették a népet. Árulással vádolták a cárnét és kegyencét, Raszputyint, a Romanovok bizalmas tanácsadóját. A lakosság sztrájkokat és tüntetéseket rendezett.

Így ment ez 1917 márciusáig, amikor kitört a forradalom. A cárt március 15-én lemondatták. a Romanovok háromszáz éves országlása véget ért.

Az ideiglenes kormány megpróbálta rávenni V. György brit királyt, hogy fogadja be a cári családot. Joggal számíthattak rájuk, hiszen György Miklós unokatestvére volt, de a királyi család végül elutasította a kérésüket. Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij, attól tartva, hogy a lázadó bolsevikok megölhetik, a monarchisták pedig ismét trónra juttathatják a cárt, 1917 augusztusában a szibériai Tobolszkba költöztette a családot.

Novemberben a bolsevikok átvették a hatalmat. Béketárgyalásokat kezdtek Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával. 1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békeszerződést.

A cári család sorsa ezután Lenin kezébe került.

A titkosrendőrség Jekatyerinburgba költöztette a Romanovokat; szénásszekéren, úttalan utakon szállították őket. A körülményeik borzalmasan megromlottak. A kétszintes Ipatyev-házban szállásolták el őket. Az őrök folyamatosan gúnyolták és megalázták a Romanovokat; Pavel Rodzianko ezredes szerint elképzelhető, hogy az őrök megerőszakolhatták a család nőtagjait.

Július elején leváltották az Ipatyev-házat őrző bolsevik parancsnokot, és Jakov Jurovszkijt tették meg helyettesnek. Jurovszkij 1918. július 12-én levelet kapott a moszkvai főhadiszállásról: figyelmeztették, hogy a monarchiához hű hadsereg, a fehérek Jekatyerinburgba tartanak, hogy kiszabadítsák a Romanovokat. Július 16-án a fehérek elérték a városhatárt.

Július 17-én, röviddel azután, hogy a templom lélekharangja éjfélt ütött, Jurovszkij bekopogott az egykori uralkodó ajtaján, és felszólította, hogy öltözzön fel. Ugyanilyen utasítást kapott a cárné, a gyerekek és az őket kiszolgáló személyzet is. Jurovszkij azt mondta Miklósnak, hogy a szibériai hadsereg Kolcsak admirális vezetésével, illetve a korábban foglyul ejtett, újra felfegyverzett csehszlovák csapatokkal megközelítették Jekatyerinburgot, így tűzharcok várhatók. Nem engedhetik meg maguknak, hogy egy eltévedt golyó megölje őket. Megparancsolta Miklósnak, hogy vonuljon a pincébe a családjával, a saját biztonsága érdekében. Miklós ölbe vette Alekszejt, és a Romanovok elindultak az utolsó útjukra.

A túlélőket szuronnyal ölték meg

A pince nagyjából öt és félszer öt méteres, félszuterén helyiség volt; egyetlen, ráccsal megerősített ablaka a ház mögött meghúzódó szűk utcára nézett. Az előtte posztoló őrök a mocskos ablaküveghez tapasztott arccal bámultak be a kivilágított helyiségbe.

Ezen a szélességi körön sosincs igazán sötét éjszakánként, és már éjjel két órakor hajnalodni kezd. Ha a pincébe belépő Romanovok látták is az ablak előtt parkoló járművek sziluettjét a derengő égbolt előtt, és hallották a hangjukat, gyanútlanul azt gondolhatták, hogy azért járatják őket, hogy vészhelyzet esetén azokkal menekülhessenek.

A kivégzőosztagban részt vevő Medvegyev, aki később a hadifogságban vallomást tett a történtekről, úgy emlékszik vissza, hogy Jurovszkij vezette őket: ő nyitotta ki a pince egyetlen ajtaját. Őt követte Medvegyev, mögötte pedig a lett katonákból álló osztag. Mindannyian a fegyverük ravaszára szorították az ujjukat.

Miután a cári család utolsó tagja is besétált a pincehelyiségbe, a kivégzőosztag eltorlaszolta a bejáratot, és felsorakoztak az ajtó előtt, várva a megbeszélt jelre. Miklós, aki még mindig azt hitte, hogy csak biztonságos helyre költöztetik őket, körülnézett, és néhány széket kért, hogy a felesége és a gyerekek leülhessenek.

Az esemény leírásáról szóló vallomások némileg eltérnek, de csupán apró, kronológiai részletekben különböznek. Volt, aki szerint Jurovszkij elvtárs előhúzott egy papírdarabot; kivégzési parancs volt, Véres Miklós cár és egész családja halálos ítélete. Mások szerint Jurovszkij nem olvasta fel az ítéletet, csak közölte Miklóssal, hogy ütött az utolsó órájuk.

– A rokonai megpróbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel. Minket bíztak meg azzal, hogy öljük meg magukat.

– Hogy érti ezt? – kérdezett vissza a megdöbbent Miklós.

– Így értem! – üvöltötte Jurovszkij, majd előrántotta a revolverét, és közvetlen közelről fejbe lőtte a cárt.

Miklós azonnal meghalt. Ő esett túl a leggyorsabban a Romanovok pokoljárásán.

A kivégzőosztag tagjai korábban parancsba kapták, hogy melyik családtagra célozzanak. Tüzet nyitottak a Romanovokra. Az eldördülő lövések fülsüketítően visszhangzottak a zárt pince falai között. A helyiséget lőporfüst maró szaga töltötte be. A lett katonák többször is rálőttek a kijelölt családtagokra, mintha csak a háromszáz éves cári elnyomás iránt érzett gyűlöletet sűrítették volna bele ezekbe a lövésekbe. Alighanem mindannyian kilőtték az automata kézifegyverek teljes tárát, vagyis a Romanovok összesen több mint száz lövést kaphattak.

Medvegyevnek felfordult a gyomra a vérszagtól és a lőporfüsttől. Az ablak előtt állókat kővé dermesztette a nők sikoltozása és a férfiak nyögdécselése. Alekszej, a cárevics halkan sírdogált, és szülei élettelen testét rázogatta; Jurovszkij mögé lépett mögé, hogy fültövön lője a revolverével. A kis spánielkölyök, amit Anasztázia a karjában vitt magával, veszettül arcsarkodva rohangált a csizmák között. A padlót és a falakat vér és húscafatok borították.

Jurovszkij utasításba adta, hogy nyissák ki az ablakokat. Csak ekkor derült ki, hogy Anasztázia, Marija és Olga életben maradtak; a fűzőjükbe varrt nemesfémek és drágakövek felfogták a lövések erejét, így csupán elájultak. A friss levegő hatására azonban magukhoz tértek, és sikoltozni kezdtek. Jurovszkij, attól tartva, hogy az utcán meghallják a kiáltozást, parancsba adta, hogy végezzenek a túlélőkkel. A lányokat bajonettekkel döfködték halálra.

A pincébe huszonhárman mentek be: a cári család, a családi orvos, az őket kiszolgáló személyzet, valamint Jurovszkij és társai. De csak a kivégzőosztag tizenkét katonája jött ki élve.

Jurovszkij utasította Proszkorjakovot, hogy mossa föl a padlót, szórjon rá homokot, és pucolja le a falakat. Közben megérkeztek az emeletről hozott lepedők is; ebbe csavarták a vérző holttesteket, majd a várakozó teherautókra dobták őket. A tetemeket a város melletti erdőbe vitték, egy régóta elhagyatott szibériai bányába. Itt a holttesteket feldarabolták, majd kénsavval és mésszel öntötték le őket. A felismerhetetlen maradványokat az egyik tárnába dobták. 

Mondja meg Szverdlovnak, hogy az egész család úgy végezte, mint a családfő. Hivatalosan evakuálás közben vesztették életüket.

 – futott be Moszkvába a távirat.

A kivégzésről két nappal később megjelent rövid közlemény szerint a parancs a helyi tanácstól érkezhetett, de valószínűbb, hogy azt – Lenin utasítására – Szverdlov, az ország második legfontosabb embere adta ki.

Pokoljárástól a szentté avatásig

A Romanovok sorsáról a kommunista hatalomátvétel után tilos volt beszélni. Sokáig az a hír járta, hogy csak Miklós cárt ölték meg, de a család többi tagja megúszta a vérengzést; ez lehetett az oka, hogy később többen is Anasztázia hercegnőnek adták ki magukat.

Jurovszkij feljegyzései alapján már 1979-ben megtalálták a család maradványait, de csak 1991 júniusában emelték ki őket a mocsárból, miután hivatalos engedélyt kaptak a feltárásra. A brit Fülöp hercegtől vett vérminta alapján – aki távoli rokonságban állt a Romanovokkal – megállapították, hogy a maradványok a Romanov-család tagjaié. 2007-ben fölfedezték Marija és Alekszej hiányzó csontvázait is.

2008-ban, nyolc évvel azután, hogy az orosz ortodox egyház szentté avatta őket, az orosz legfelsőbb bíróság jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta a Romanovokat.

Borítókép: a Romanov család. Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary.

(The Atlantic | MTI | Wikipedia | Rubicon)