A délszláv államszövetség 88 éve

Jugoszlávia halála

1990-ben a szerb parlament felfüggesztette a koszovói helyi hatóságok önkormányzatát és feloszlatták az itteni tartományi törvényhozást, a kormány jogait Belgrád vette át.

1991-ben a horvátországi szerbek népszavazáson mondták ki Szerbiához való csatlakozásukat, de aztán még ebben az évben Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia is kinyilvánította függetlenségét és elszakadását Jugoszláviától. Horvátország élén ekkor már Franjo Tudjman állt, akit kétszer is letartóztattak a hetvenes és a nyolcvanas években, de a kilencvenes években ő határozta meg az új horvát állam arculatát. Tudjman 1990-ben lett horvát elnök, de a független horvát állam élére immár 1992-ben is megválasztották.

Magyarország ekkoriban, 1991-ben, a horvátoknak küldött fegyverszállítmányok révén került reflektorfénybe, Jeszenszky Géza külügyminiszter és Für Lajos hadügyminiszter hiába cáfolta a belgrádi sajtó állításait.

Bosznia tragédiája

1991 októberében a bosznia-hercegovinai parlament Szarajevóban elfogadta a köztársaság függetlenségéről szóló határozatot. A boszniai függetlenség kivívása volt a legvéresebb talán a jugoszláv utóvédharcok között.

Itt ugyanis a boszniai szerbek önálló hadsereget (és félig-meddig önálló államot is) létrehoztak. Hatalmuk összeomlása előtt, 1995-ben pedig olyan vérengzéseket hajtottak végre a szerbek Srebrenicában, amelyek a népirtás kategóriájába tartoznak: körülbelül 7000 bosnyákot végeztek ki itt.

A küzdelmek 1995-ben értek véget, amikor az immár szövetséges horvát-bosnyák erők jelentős nyugati, elsősorban amerikai támogatással májustól októberig tartó offenzívájukkal legyőzték a szerbeket. (A horvát-bosnyák szövetség nem volt magától értődő: a mostari hidat, a boszniai muzulmánok egyik jelképét éppen a horvátok robbantották fel két évvel korábban, 1993-ban.)

Kis-Jugoszlávia megalakulása és felbomlása

1992 áprilisában Jugoszlávia parlamentje új alkotmányt fogadott el. Ezzel létrejött a két tagköztársaságból, Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Kis-Jugoszlávia). Milosevic szerb vezető azonban ezután sokáig, bukásáig nem adta fel a reményt az úgynevezett "Nagy-Szerbia" megteremtésére, sokak szerint ő állt a hátterében a Boszniában, Horvátországban és Koszovóban aktivizálódó szerb nacionalista mozgalmaknak.

Ám Kis-Jugoszlávia fennmaradása sem volt sokáig tartható: a koszovói parlament még 1991 szeptemberében szuverén és független államról döntött. Két nap múlva népszavazás is megerősítette a függetlenséget, amit Albánia szinte rögtön elismert. A koszovói válság máig megoldatlan, 1999-ben a NATO-bombázásai kellettek ahhoz, hogy a szerb agresszió megszűnjön a tartományban, amely jelenleg nemzetközi irányítás (NATO, ENSZ) alatt áll. Koszovó a megfigyelők szerint előbb-utóbb önállósodni fog Szerbiától.

A NATO és a nemzetközi szankciók hatására végül Milosevic nacionalista szerb vezető is megbukott. 2001-ben letartóztatták, majd hosszas procedúra után kiadták Hágának. Demokratikus választásokat tartottak Szerbiában és az ország megpróbált az európai integráció felé törekedni.

2003. február 4-én Szerbia és Montenegró hivatalosan is a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság jogutódja lett, miután a jugoszláv parlament mindkét háza elfogadta az új államközösség alkotmányos alapokmányát. Ez volt tehát az az év, amikor a Jugoszlávia nevű államszövetség véget ért, és ezután három évig élt a Szerbia és Montenegró elnevezés.

Ám alig jött létre az államszövetség, lelőtték az utóbbi időkben a reformok és a megbékélés híveként feltűnő Zoran Djindjics miniszterelnököt, s ezután rendkívüli állapotot hirdettek ki az országban. Megkezdődött a hajsza a gyilkosok után, de a reformtörekvések kétségtelenül törést szenvedtek, azóta senki sem mer Djindjics örökébe lépni, aki kiadta Hágának Milosevicet.

Montenegró függetlensége

Kis-Jugoszlávián, illetve az államszövetségen belül a nemzetközi szankciók hatására egyre inkább távolodott egymástól Montenegró és Szerbia. A crnagorácok önállósodási törekvéseit erősítette, hogy Belgrád nem működött együtt a hágai nemzetközi törvényszékkel, és akadályozta a koszovói rendezést is.

A nemzetközi szervezetek Montenegró teljes függetlenségét már 2003-ban szigorú feltételekhez kötötték: csak népszavazáson dönthetett az ottani lakosság az önállóságról, és a voksoláskor 55 százaléknak kellett igennel szavaznia, hogy érvényes legyen a szavazás.

Ez meg is történt idén májusban, a hároméves moratórium lejárta után. Igaz, a szavazattöbbség éppenhogy túlhaladta a kívánt 55 százalékos arányt, de most szombaton végül mégiscsak kikiáltották Crna Gora önállóságát Szerbiától. Ezzel feloszlott az utolsó délszláv államszövetség is a Balkánon.

Mi lesz a Balkánon?

Így több, önálló délszláv állam maradt az egykori Jugoszlávia helyén: Szlovénia viszonylag egységes állam. Horvátországban jelentős a szerb kisebbség, továbbá Bosznia-Hercegovina is egy bosnyák-horvát és egy szerb "félállamból" áll.

Szerbiában még mindig több vegyes lakosságú országrész maradt Montenegró kiválása után: a magyarok, horvátok, szerbek, szlovákok lakta Vajdaságon kívül ott van ugyanis az albán többségű Koszovó, amelynek albán elnöke a tartomány függetlenségét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé akarja vinni. Ehhez képest mostanában kevés szó esik a jelentős muzulmán lakosságú Szandzsákról, amely szintén Szerbia részét képezi. Macedónia jelentős albán kisebbséggel bír, így ennek az országnak a stabilitása is megingott az utóbbi években.

A most önállóvá vált, 650 ezres lélekszámú Montenegróban a szerbek alkotják a lakosság jelentős kisebbségét (10 százalékát). Itt is vannak bosnyákok és albánok. A lakosság egyes statisztikák szerint ötöde muzulmán Crna Gorában, ami megfelel a bosnyákok és az albánok összesen 20 százalékos arányának Montenegróban.