Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ágnes
-6 °C
2 °C

Szlovák, magyar - két jó barát?

2007.03.16. 13:02
Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején 20-25 ezer szlovák nemzetiségű honvéd küzdött a magyar oldalon. A mai szlovák történetírás viszont kizárólag azzal az egy-kétezer emberrel foglalkozik, akik császári oldalra állva szembefordultak a forradalommal.

A mai magyar és szlovák történészek jelentős része a források kellő ismerete nélkül, a másik nép nyelvét nem beszélve, egydimenziós megközelítésben ábrázolja a szlovák-magyar történelmet - mondta az Indexnek Vesztróczy Zsolt, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) munkatársa, a szlovák-magyar történelem kutatója. Pár évtizede még jóval több kutató beszélt mindkét országban a másik nép nyelvén. Manapság azonban sokan csak a saját oldalukon felbukkanó adatokat veszik figyelembe, így sokszor egyoldalú marad az értelmezésük.

Közös tankönyvön dolgoznak

Vesztróczy ahhoz az új kutatónemzedékhez tartozik, akik mindkét nyelven beszélve a másik oldalon keletkezett forrásokat is vizsgálják. Vesztróczy - aki a szlovák-magyar történész vegyes bizottság által felállított munkacsoportban másokkal együtt egy közös tankönyv kidolgozásán munkálkodik - tehát elsősorban alapkutatásokat végzett. (A közös kiadvány tervét nemrégiben bírálta Jan Slota szlovák politikus - a Szerk.)

Ezek az alapkutatások az egykori forrásokhoz visszanyúlva, a korabeli politikai mozgástérbe helyezve értelmezik a történteket. Így Vesztróczy megállapította például, hogy a szlovák történetírás jelenlegi főáramlatával szemben L'udevít Stúr például nem menekült el 1848. március 16-án a pozsonyi országgyűlésről az őt letartóztatni akaró Kossuth és Batthyány elől, hiszen március 20-án még felszólalt a kerületi tábla gyűlésén, és éppen Kossuthtal váltották egymást a felszólalók sorában.

Stúr teremti meg a szlovák irodalmi nyelvet

Stúr a szlovák nemzeti mozgalom vezére volt, ő teremtette meg barátaival, többek között Hurbannal együtt a szlovák irodalmi nyelvet.

Stúrék politikája azonban sajátos ellentmondást rejtett magában. Szlovák nemzeti törekvéseik és liberális szemléletük egymással szembekerülve rendkívül nehéz helyzetbe hozta őket. A szlovák törekvések támogatását csak a bécsi udvartól várhatták, ezért el kellett fogadniuk Metternich támogatását a reformkorban. Stúr emiatt az utolsó rendi országgyűlésen konzervatív követutasításának megfelelően a forradalomig nem tudta támogatni a liberális reformokat.

Jellasics nyugalomra inti Stúrt

Liberális nézeteik miatt elvileg megegyezhettek volna a magyarokkal is, hiszen Kossuthék is szabadelvűek voltak, de ezt kizárta a két fél közötti feloldhatatlan nemzeti ellentét. Ezzel magyarázható, hogy Stúrék egy maroknyi csapattal például Jellasics támadásával egy időben szintén fegyveresen törtek be Magyarországra. (Érdekesség, hogy Stúrt 1848 áprilisában egy bécsi tárgyaláson éppen Jellasicsék intették mérsékletre, amikor az háborúzni akart, ekkor ugyanis a horvátok még bíztak a magyarokkal való tárgyalásos megegyezésben!).

A Felső-Magyarországra betörő szlovák légió hiába próbált felkelést szítani, a szlovák parasztok nem támogatták őket. A fosztogatások miatt Lamberg Ferenc királyi biztos rendeletet a törvényes rend helyreállításáról rendeletet adott ki, a Morvaország felé kimenekülő alakulat végül pedig annyira szétzüllött, hogy az azonos célok ellenére maga a császári katonaság lépett föl ellene. Ezt követően a szlovák légió még kétszer, 1848 telén, és 1849 nyarán indult meg a Habsburgok oldalán a magyar forradalom ellen, meglehetősen kevés eredményt felmutatva.

Kényszerpályán

Stúrék tehát kényszerpályára kerültek, és nem tudtak széles tömegbázist kialakítani. Ennek oka az volt, hogy a magyarországi jobbágyfelszabadítás a szlovák parasztság számára a feudális terhek megszüntetését eredményezte, így a magyar forradalom mellé álltak. (A szerbek esetében ez nem működött, hiszen ők határvidéki szabad katonaparasztok voltak, nekik a jobbágyság eltörlése semmit sem hozott "pluszban".)

A szlovák nemzeti törekvéseket a magyar vezetők sem kezelték megfelelően: egyszerűen tárgyalni sem voltak hajlandók a szlovákok képviselőivel, miközben a szerbekkel és a románokkal, illetve a horvátokkal legalább megpróbálták ezt több-kevesebb eredménnyel.

Miért nem tárgyaltak a magyarok?

A magyar elutasításnak az volt a legfőbb oka, hogy a magyar liberálisok rendkívüli módon tartottak a pánszlávizmustól, és ennek az irányzatnak a legfőbb képviselőit a szlovákokban vélték felfedezni. (Érdekes, hogy a szerbekben és a horvátokban nem találtak ilyen kifogást.)

A pánszlávizmus az orosz katonai inváziótól való félelmet jelentette, bár Vesztróczy szerint annak nem volt esélye, hogy Magyarországot a Bécsből irányított monarchia részeként támadja meg Oroszország, hiszen Ausztria - Oroszország és Poroszország mellett - a konzervatív európai rendet fenntartó Szent Szövetség alappillérének számított.

A pánszláv veszély nem volt reális

A pánszláv veszélyt, vagyis azt, hogy Oroszország megtámadná és felosztaná Magyarországot, azért is ki lehetett zárni Vesztróczy szerint, mert Szentpétervár különösen ügyelt arra, hogy a Habsburg birodalmon belüli szláv mozgalmakat ne lehessen a hivatalos orosz politikával összefüggésbe hozni. Így a prágai szláv kongresszuson csak egyetlen szláv nép nem vett részt (a későbbi orosz anarchistát, Mihail Bakunyint leszámítva): az orosz - hangsúlyozta a magyar kutató.

A magyar álláspont kialakítását nehezítette az is, hogy a szlovák követeléseket tartalmazó liptószentmiklósi petíció 1848 májusában meglehetősen sok ellentmondást tartalmazott a többi nemzetiségi programokhoz képest is. Így ezt nemcsak maguk Kossuthék, hanem később maga Robert William Seton-Watson, a szlovákok legnagyobb támogatója is nagyrészt teljesíthetetlennek minősítette.

Stúr ellenfele: Kollár

L'udevít Stúr és társai mindenáron egy saját szlovák kerületet akartak, amit hol Bécstől, hol pedig a magyaroktól kértek, persze elsősorban Ausztriára számíthattak ebben az ügyben. Bécsben viszont ott volt ellenfelük, Ján Kollár, aki korábban a pesti evangélikusok egyik vezetője és az abszolutizmus feltétlen híve, aki Stúrék nyelvi-nemzeti törekvéseit komolyan gátolta a császári udvarban.

Vesztróczy kiemelt néhány olyan tényt is, amelyek a Stúr-féle mozgalmon kívül a szlovákság egészére jellemzőbb folyamatokat jeleznek. Így például azt, hogy a szabadságharc alatt a magyar honvédség soraiban 20-25 ezer szlovák katona küzdött, ezzel ők képviselték a magyarok utáni második legnagyobb "tábort".

Szlovák részvétel a magyar szabadságharcban

A szlovákok lelkesedését mutatja, hogy a szabadságharc elején Galíciából hazatért két huszáralakulat többsége is szlovák volt, de legalábbis szlovák többségű területen sorozták be őket.

Szintén különleges dolog, hogy amikor a Kossuth-kormányzat Debrecenbe menekült Pest-Budáról, akkor a hadügyminisztérium őrzését szlovák katonákra bíztak. Ez azért derült ki a forrásokból, mert egy magyar tiszt arra panaszkodott, hogy nem tudta magát átvergődni az őrségen, mivel azok nem beszéltek magyarul.

Pozitív jelek

A két nép, a magyar és a szlovák tehát közel sem volt olyan ellentétben, mint ahogyan azt manapság néhányan beállítani igyekeznek. Érdekes, hogy a szlovák történelemszemlélet sem volt mindig élesen magyarellenes. Pár évtizeddel ezelőtt ugyanis a sokkal objektívebben mutatták be a nemzeti mozgalom vezérét, Stúrt, és nem állították be őt úgy, mint akit Kossuth és Batthyány üldözött volna el az országból.

Vesztróczy szerint azért vannak pozitív jelek is. Egyrészt a két ország között megindult az eszmecsere, és közösen dolgoznak egy szlovák-magyar tankönyv megírásán, ahol minden fejezetet párhuzamosan egy-egy szlovák és magyar történész készít majd. Az is optimizmusra ad okot, hogy Magyarországon egyre többen, így Szarka László és Demmel József is az eredeti források, tehát szlovák és magyar dokumentumok alapján kutatják a két nép történetét.



  • Vennék
  • Bankszámla