Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Idén indulhat az első magyar műhold

2009.02.06. 08:09
Magyar fejlesztésű műszerek már megjárták a világűrt, de olyan komplett űrszonda még nem, amit kizárólag magyarok készítettek. Az első magyar műholddal, a MaSat–1-gyel most megtörik a jég, az eszköz akár már idén útnak indulhat. A fejlesztésben szinte csak diákok vesznek részt, szándékaik szerint az aprócska szerkezetet nagyobb és profibb műholdak fogják követni.

Majdnem kétszer akkora, mint egy Rubik-kocka, nincs egy kilós, és 30 millió forintba kerül – mi az? Ez a MaSat–1, az első magyar műhold, amit még idén fellőhetnek a világűrbe. A szerkezetet lelkes hallgatók készítik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszékén és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszéken, több mint húszan dolgoznak rajta. Körülbelül egy éve tart a fejlesztés, a csapat nem elégszik meg a boltban kapható műszerekkel, minden egyes alkatrészt maguk gyártanak le.

Strapabíró kocka

A műholdépítést kicsiben kell elkezdeni, a Kaliforniai Állami Műszaki Egyetem és a Stanford Egyetem által indított CubeSat-program éppen megfelelő e célra. A műhold specifikációja nagyon kötött, mégis viszonylag szabad: egy 10 * 10 * 10 centiméteres, legfeljebb egy kilogramm tömegű kockát kell konstruálni, de a kockába már mindenki olyan műszert pakol, amilyet szeretne. Egy kiló szinte semmire nem elég, a „magyar” és a „szatellit” szavakról elnevezett MaSat–1 mégis többet tud majd, mint az első, nyilván még sokkal fejletlenebb technológiát használó műhold, a 84 kilós Szputnyik–1. „Most egyébként ez a trend az űriparban, nagy szondák helyett igyekeznek kicsi, kompakt eszközöket készíteni” – mondja Marosy Gábor doktorandusz, a projekt egyik vezetője.

A MaSat–1 műhold szerkezete (animáció: CAD-Terv)

A műhold fő rendszerelemei között találunk egy tápegységet, ami a MaSat–1 napelemeit köti össze az akkumulátorával, egy kommunikációs egységet, ami adatokat sugároz le a Földre, egy giroszkópot, néhány mérőberendezést és egy miniatűr fedélzeti számítógépet. A szerkezet elsősorban saját jellemzőit fogja mérni: a sebességet, a gyorsulást, a hőmérsékletet, a napelemek és a giroszkóp állapotát, illetve a mágneses tér egyes komponenseit. Ez utóbbival a MaSat–1 kiemelkedik a többi CubeSat-műhold közül. Amikor egy ilyen szerkezet feljut az űrbe és leválik a rakétáról, bukdácsolni kezdhet a mágneses térben; a hallgatók ezt a vibrációt próbálják majd csökkenteni úgy, hogy figyelik a Föld mágneses erővonalait, és ezek mentén stabilizálják a műholdat. A műhold rádióamatőr sávban fogja sugározni a telemetriai adatokat. A Nemzeti Hírközlési Hatóság már novemberben megadta az engedélyt a HA5MASAT kódú hívójel használatára, a mostani állás szerint a műhold a 437,345 megahertzes frekvencián fog sugározni.

Marosy szerint most tartanak a fejlesztés legnehezebb részénél: a részegységeket külön-külön már kipróbálták, de most fel kell készülniük arra, hogy az egész rendszer tesztelhető legyen. Az előírt teszteken természetesen azt nézik meg, hogy a műhold mennyire bírja a világűr mostoha körülményeit. Többek között erős vibrációnak teszik ki a MaSat–1-et, lesz egy hőkamrás teszt, amelynek során -40 Celsius-fokról 80 fokra melegítik a műholdat, és megnézik, hogyan viselkedik vákuumkamrában. Másfél-két hónap múlva kezdik a tesztelést, és a műhold szeptemberre fog teljesen elkészülni.

Műholddal a közpénzek nyomában

Bár a MaSat–1 kicsi, nem olcsó mulatság egy ilyen műhold építése. Az anyagköltség 30-40 millió forint között mozog, mert megbízható, az űrbeli állapotokra kvalifikált anyagokkal kell dolgozni, és ezek nagyon drágák, akár napelemekről, akár szenzorokról van szó. Emellett a műhold kilövése nagyjából további 20 millió forintba kerül, és ez szinte a legolcsóbb ár, amit az indiai űrügynökség kér el – a NASA-nál, vagy az európai űrügynökségnél, az ESA-nál drágább lenne a start. Ettől függetlenül Marosyék választása azért is esett az indiaiakra, mert velük tudják leghamarabb felküldeni a MaSat–1-et: a tervek szerint még idén decemberben startol az első magyar műhold. A szükséges pénzt szponzorok dobták össze, egy ilyen projekt vonzza a támogatókat. Marosy szerint főleg azért, mert egy műhold építése során a hallgatók megtanulnak csapatban dolgozni, gyakorlatot és szakmai nyelvtudást szereznek, így a szponzorok szinte munkaerőképzésként tekintenek egy ilyen projektre.

A MaSat–1 másik nagy értéke a presztízse. Magyarország jelenleg csak megfigyelő az ESA-ban, és ahhoz, hogy teljes jogú tagok lehessünk, éppen olyan referenciákra van szükség, mint egy sikeres diákműhold. „A többi hasonló országgal együtt szeretnének ilyen kicsi műholdakból álló rendszert összeállítani, ami az űridőjárást figyelné” – mondja Marosy. „Ez jó lehetőség lenne arra is, hogy kicsit lendületet vegyen az űripar az érintett országokban.” Január végén az ESA tartott egy CubeSat-műhelyt, ott találkozhattak az elhivatott műholdfejlesztők. Marosy úgy látja, egyre lelkesebb és népesebb fejlesztőcsapatok alakulnak külföldi egyetemeken is.

Képek a fejlesztésről a galériában

A MaSat–1 a tervek szerint három hétig fog működni, miközben a Föld körül 635 kilométeres távolságban kering. Valószínűleg azonban ennél sokkal tovább, akár 5-6 évig is működésképes lehet, mielőtt űrszemétté válna. Körülbelül húsz év múlva fog annyira lelassulni, hogy a légkörbe csapódva elégjen. A következő verzió már intelligensebb lesz, annak lesz egy önmegsemmisítő funkciója, ami a légkörbe irányítja az eszközt, ha már nincs rá szükség. Merthogy Marosyék máris a következő műhold tervein gondolkoznak, ez már háromszor akkora lenne, mint a MaSat—1, és fényképeket is tudna készíteni. „Például le lehetne vele csekkolni, hogy akik mezőgazdasági támogatást kaptak, tényleg elvetették-e azt, amire felvették a támogatást” – ad remek ötletet a fejlesztő. Marosyék egyébként más űrkutatási programokban is részt vesznek: két európai, csak diákok által készített műhold, a Föld körül keringő ESEO és az ESMO Hold-szonda fejlesztéséből veszik ki a részüket.

Magyarok az űrben

Bár magyar műhold még nem volt, több magyar eszköz is megjárta az űrt, illetve több űreszköz tervezésében részt vettek magyarok. Az ötvenhatos forradalom után disszidált Pavlics Ferenc például annak a holdautónak volt az egyik főtervezője, amit az Apollo-programban használtak.

Magyar műszer – egy egyszerű, műanyagfóliás mikrometeorit-csapda – először 1970-ben, a Vertyikál–1 szovjet geofizikai rakétán jutott a világűrbe, de ez csupán a szerény kezdetet jelentette. A KFKI-ban és a Műegyetemen fejlesztett detektorok, tápegységek, elektronikák tucatjai kaptak helyet a különböző szovjet-nemzetközi műholdakon. A legszebb karriert a Pille személyi doziméter futotta be, amelynek első változatát a KFKI mérnökei még Farkas Bertalan 1980-as űrutazására fejlesztették ki az űrhajósok űrbéli sugárterhelésének mérésére. A Pille későbbi verziói feljutottak az amerikai űrrepülőgép, az orosz Mir és a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére is, ahol máig rendszeresen használják.

A Halley-üstököshöz az 1986-os földközelség idején indított szovjet Vega szondákon is jó néhány magyar berendezés kapott helyet, például az űreszköz kameráját pozicionáló elektronika. Ezzel hazánk lett az első kelet-európai ország, amelynek műszerei kijutottak a bolygóközi térbe. A közelmúlt legizgalmasabb magyar hozzájárulása az űrkutatáshoz a Rosetta üstököskutató szonda fejlesztésében való részvétel volt. A szonda leszállóegysége 2014-ben elsőként fog leereszkedni egy üstökös magjára, fedélzeti számítógépén ott díszeleg majd a „Made in Hungary” felirat.