50 éves a NASA

2008.07.29. 14:43
1958. július 29-én írta alá Eisenhower elnök azt a törvényt, amely elrendelte az amerikai űrügynökség, a NASA megalapítását. Az intézmény fél évszázad alatt ledolgozta azt a hátrányt, amivel a Szovjetunióval szembeni űrversenyben indult, majd embert küldött a Holdra, űrállomásokat hozott létre és távoli bolygók és galaxisok titkait fürkésző szondákat küldött az űrbe. A következő ötven évben holdbázist és emberes Mars-küldetést várhatunk az űrhivataltól.

A NASA létrehozásának közvetlen oka a hidegháború, illetve azon belül a szovjet-amerikai űrverseny volt. Amikor 1957. október elsején a Szovjetunió felbocsátotta az első mesterséges űrholdat, a Szputnyik-1-et, az amerikaiak vélt légifölénye egy pillanat alatt semmivé oszlott, és az ország pánikkal és letargiával reagált a hírre. A tisztes polgárok a kertvárosi házuk udvarán lobogó csillagos-sávos zászló mellől figyelték aggódva az eget a vörösök fegyvere után kutatva, és sokan rögtönzött óvóhelyekre szaladtak, amikor megpillantottak az égen valamit, amit a szputnyiknak véltek.

A kétségbeesést fokozta, hogy a szovjetek novemberben kilőtték a Szputnyik-2-t az első űrhajóssal, Lajka kutyával, Amerika válasza, a Vanguard-program viszont kudarccal indult: az első rakéta 1957. december 6-án indításakor felrobbant. (Az első amerikai műhold így a programot megkerülve az 1958. február elsején felbocsátott Explorer-1 lett, ami az akkori elnök, Eisenhower megbízására készült el.)

Katonadolog

A történtek hatására súlyos bizalmi válság tört ki az Egyesült Államokban. Szenátusi albizottság ült össze, hogy kivizsgálja, a látványos amerikai erőfeszítések ellenére miért a szovjeteké lett az elsőbbség. "A technológiában fontos csatát vesztettünk az oroszokkal szemben. Úgy látszik, veszélyesen elmaradtunk a Szovjetunió mögött néhány igen fontos területen" – mondta a bizottság első ülésén Johnson szenátor. Az amerikai űrprogramok koordinálására megszületett a National Aeronautics and Space Act, vagyis azt a törvény, ami elrendelte a National Aeronautics and Space Administration (Nemzeti Aeronautikai és Űrkutatási Hivatal), a NASA létrehozását. Eisenhower elnök 1958. július 29-én írta alá a törvényt, és az új szervezet néhány hónappal később, október elsején megkezdte működését.

50 év képei a galériában - kattintson!

A NASA létrehozását megelőzően az űrkutatás Amerikában főleg katonai szervezetek kezében volt, és leginkább ez volt az oka annak, hogy az Egyesült Államok hátránnyal indult a hidegháborús űrversenyben. A katonai projekteken belül az űrbe jutás kérdése méltatlanul kevés figyelmet kapott (inkább a hagyományos légierőt fejlesztették) és nem volt jól összefogva, ezért volt előrelépés egy önálló űrügynökség megalakulása (például a szintén 1958-ban megalapított DARPA több korai űrkutatási projektje is a NASA-hoz került). A tudományos űrprogram mellett természetesen a NASA-nál a mai napig folyik katonai célú kutatás is, ezekben több katonai tanácsadó testület is részt vesz, koordinálásuk a kaliforniai Vanderberg Légitámaszponton történik.

A National Aeronautics and Space Act fontos lépése volt még, hogy a szabadalmi törvényt több ponton módosította. Ennek értelmében az űrutazással kapcsolatos minden találmány és újítás kormányzati tulajdonba került. Ezzel az Egyesült Államok biztosította a NASA számára a kizárólagosságot, de mottójának – "Mindannyiunk hasznára" – ellentmondva hosszú időre elbátortalanította a civil próbálkozásokat. Ez az állapot csak 1984-ben változott meg egy újabb törvénymódosítással.

Gagarin még beelőzött

A NASA tehát megkésve, de szilárd háttérrel indult az űrversenyben. Az első űrprogramok minden hordozórakéta ősatyjára, a V-2 nevű egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakétára épültek. A V-2-t a második világháború alatt fejlesztették ki német szakemberek egy mérnökzseni, Wernher von Braun vezetésével. A V-2-t a németek több mint háromezer alkalommal vetették be a háborúban, egy 1944 elején végzett indításán ez volt az első, ember alkotta tárgy, ami a világűrbe jutott.

A háború végén von Braun a híres Gemkapocs-hadműveletben 150 kollégájával és több tucat V-2-vel együtt az Egyesült Államokban talált új hazát, míg a szovjeteknek kisebb agyak jutottak. Von Braun már a Szputnyik-1 előtt egy évvel 1120 kilométeres magasságba juttatott egy Jupiter-rakétát (a V-2 egyenes ági leszármazottját), és már ekkor lehetséges lett volna egy amerikai műhold felbocsátása. Egy tábornok, bizonyos James Gavin több ízben is engedélyt kért ilyen műveletre, de az űrprojektek akkori gazdája, a Pentagon igen rövidlátó módon visszautasította a kérelmeket. A Szputnyik-1 felbocsátása után von Braunnak volt köszönhető, hogy négy hónap múlva sikerült amerikai választ adni az Explorer-1-gyel, és 1972-es nyugdíjazásáig ő maradt az amerikai űrprogramok technikai vezetője.

A NASA-nak indulásakor csak négy laboratóriuma és 80 alkalmazottja volt, de már az első évtizedben robbanásszerűen nőtt a dolgozók és a létesítmények száma. A hivatal legfontosabb célja grandiózus volt: ember feljuttatása az űrbe. Ezt az 1959-ben indított Mercury-program szolgálta, amelynek keretében már 1959 végén végeztek tesztrepüléseket bundermajmokkal. Az első főemlőst 1961 januárjában lőtték ki: ő volt Ham, a csimpánz, aki kapszulájában 250 kilométeres magasságot ért el. Mivel kezdősebessége jóval több volt a tervezettnél, az állatnak 14,7 g-t kellett elviselnie a landolásnál. Ham ennek ellenére épen úszta meg az utat, és még 1983-ig élt.

50 év képei a galériában - kattintson!

Már a sikeres tesztek alatt kiválasztották azt a hét embert, akit kiképeztek a Mercury-programhoz (és akikről egyébként Tom Wolfe nagyszerű könyvet írt Az igazak címmel). Alan Shepard, Virgil Grissom, Gordon Cooper, Walter Schirra, Donald Slayton, John Glenn és Scott Carpenter közül végül egyedül Slayton nem repülhetett szívproblémái miatt. Az első amerikai űrhajósnak Shepardot jelölték ki: 1961 elején repült volna, de több halasztás után végül csak május 5-én startolt a Freedom-7-tel és sikeres szuborbitális repülést, űrugrást hajtott végre. Addigra már megelőzte a szovjet Gagarin, aki április 12-én az első űrhajóssá vált, de a hátrány már csak három hét volt. Látszott, hogy a két nemzet fej fej mellett halad az űrversenyben, John Glenn pedig 1962. február 20-án a Friendship-7 űrhajón utazva újabb csorbát köszörült ki: ő volt az első amerikai, aki megkerülte a Földet. Mondani sem kell, hogy Mercury-űrhajósokból nemzeti hős lett (Glenn egyébként a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt, 1998-ban, 77 évesen repült a Discovery űrrepülőgéppel).

Holdpont

Miután a Mercury-program megmutatta, hogy emberes űrrepülés lehetséges, Amerika új célja a Hold volt. Kennedy elnök 1961. május 25-én, tehát alig három héttel Shepard első repülése után ígérte meg, hogy amerikai zászló fog lobogni a Holdon. Az erre irányuló erőfeszítések a Gemini-programmal indultak: Amerika 1964 és 1966 között 12 repülés során próbálta ki a Holdra szálláshoz szükséges bonyolultabb manővereket és a felszerelés egy részét.

Ezt követte, illetve ezzel párhuzamosan folyt az Apollo-program, amely már űrhajóst küldött égi kísérőnkhöz. A vállalkozás nem volt mentes a kudarcoktól, de végül 1969. július 20-án az Apollo-11 háromfős legénységéből ketten, Neil Armstrong és Edwin Aldrin a Holdra léphettek, és elhangzott Armstrong szájából a legendás mondat: "Egy kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." 1969 és 1972 között még öt sikeres Apollo-küldetés történt, így összesen tizenkettő amerikai űrhajós jutott el égi kísérőnkre.

Az Apollo-programot végül azért állították le, mert túl drága volt, és mert elérte legfőbb célját: Amerika nyertes pozícióba került az űrversenyben, sikere szerénységre intette a szovjeteket (akik ugyanebben az időben titokban dolgoztak a saját holdprogramjukon, de nem sikerült embert juttatniuk az égitestre). A teljes program 46 milliárd dollárba került, és az utolsó Apollo-missziók sok kritikát kaptak emiatt. A NASA költségvetését jelentősen megnyirbálták a hetvenes évek végére, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy von Braun visszavonult. A programnak mindenesetre tudományos jelentősége is volt: az űrhajósok összesen négy mázsa holdkőzetet gyűjtöttek és jelentős kísérleteket, vizsgálatokat végeztek.

Ember a Holdon

Pénznyelő űrállomások

A Hold után a NASA érdeklődése az űrállomások felé fordult: miután a szovjetek Szaljut-programja beindult (a Szaljut-1 már 1971. április 19-én Föld körüli pályára állt), az amerikaiak is saját űrállomást szerettek volna. Az első próbálkozás a Skylab volt, amit 1973 májusában küldtek az űrbe, és 1979-ig keringett a Föld körül. Csak háromszor járt rajta legénység, technikai hibák miatt a program félsikerként vonult be a történelembe.

Szintén az űrállomás-missziók része volt a Szojuz–Apollo-program, ami egyben az űrverseny enyhülését is jelezte. Az Apollo-18 és a Szojuz-19 űrhajók 1975. július 17-én kapcsolódtak össze az űrben, a közös szovjet-amerikai űrrepülést tekinthetjük az első kísérleti nemzetközi űrállomásnak.

Ezután a NASA hat évig nem végzett emberes űrrepülést: a hivatal egy többször felhasználható űrhajón, űrrepülőgépen (Space Shuttle) dolgozott. 1985-ig négy űrsikló készült (később még egy ötödik is), közülük a Columbia járt először az űrben 1981. április 12-én. Nem sokkal ezután, 1984-ben Reagan elnök elfogadta a Szabadság Űrállomás tervét, ami egy újabb amerikai űrállomás lett volna, de sosem épült meg. Ekkorra már világos volt ugyanis, hogy egy űrállomás milyen drága mulatság, és a nemzetközi összefogás, vagyis a költségek megosztása tűnt a legésszerűbbnek. Miután a nagyhatalmak ezt felismerték, a kilencvenes években az űrsiklók többször is jártak az orosz Mir űrállomásnál, majd 16 ország – de persze leginkább Amerika és Oroszország – építeni kezdte a világ legdrágább és legnagyobb űreszközét, a Nemzetközi Űrállomást (ISS), aminek terveibe a Szabadság-projekt maradványait is bevonták.

Az ISS első moduljai 1998 végén kerültek az űrbe, az űrállomás azóta is készül. Épülését késleltette a Columbia űrsikló 2003-as katasztrófája is, ami után a NASA – akárcsak a Challenger 1986-os tragédiája után – felülvizsgálta a jármű szerkezetét és a startprotokollt. A legutóbbi, 2006-ban elfogadott építési terv értelmében az ISS 2010-re készül el teljesen, majd 2016-ban nyugdíjba megy. Az űrállomás felépítésére máris több százmilliárd dollár ment el, és tudományos jelentősége is vitatott, ezért az ISS miatt a NASA állandó célpontja a kritikáknak. Sokan úgy vélik, inspirálóbb az űr felfedezése és eredményesebbek az űrhivatal olyan olcsóbb projektjei, mint a Szaturnuszhoz küldött Cassini-Huygens-szonda, a Naprendszeren túlra igyekvő Voyagerek, az európai űrhivatallal együtt üzemeltetett, alig 2 milliárd dolláros Hubble Űrtepeszkóp vagy a legutóbbi siker, a Marson jeget talált Phoenix.

50 év képei a galériában - kattintson!

Betörni a Marsot

A ma már több mint 17 ezer munkatárssal rendelkező NASA az utóbbi években rendre kevesebb támogatást kapott, mint amennyit igényelt (legutóbb 20 milliárd dollár helyett csak 17-et), de tervei továbbra is nagyra törők. Az egyik legfontosabb projekt most a 2010-ben nyugdíjba vonuló űrsiklóflotta lecserélése. Az űrrepülőgép-program nagy tanulsága volt, hogy a többször felhasználható űreszközök korántsem olcsóbbak, ezért az új űrhajó, a tervek szerint először 2015-ben startoló Orion az Apollo-receptet követi.

A 2010 és 2015 közötti öt évben a NASA az oroszoktól fog függeni, és ahogy a NASA jelenlegi igazgatója, Michael D. Griffin idén júniusban beismerte, "az Egyesült Államok számára szörnyű ilyen helyzetbe kerülni." A köztes időszakban ugyanis az amerikai űrhajósok orosz űreszközökre lesznek utalva, és ezzel a NASA jelentős kozmikus fölényéről kénytelen lemondani. Az orosz űrhajózási hivatal, a Roszkoszmosz természetesen elégedett a helyzettel: 2009-2011 között hat utasszállító és három teherűrhajót szállít Amerikának, legalább hétszázmillió dolláros üzletről van szó.

Ha majd az Orion szolgálatba áll, a George W. Bush által 2004 elején meghirdetett "Vision for Space Exploration", azaz "Az űr felfedezésének víziója" programnak megfelelően abban lesz nagy szerepe, hogy Amerika 2020-ig újra embert küldjön a Holdra. A tervet szkeptikusan fogadta az amerikai nép, de a NASA 2006-ban emelte a tétet azzal, hogy bejelentette, 2020 és 2024 között az űrhajósok olyan bázist létesítenek a Holdon, aminek állandó legénysége lehet, mint az ISS-nek. Még merészebb Griffinnek az a tavaly szeptemberben tett nyilatkozata, amely szerint az űrhivatal 2037-ig embert küldene a Marsra.

Ezt előkészítendő jövőre, majd 2013-ban újabb szondák indulnak a vörös bolygóhoz, a Mars Science Laboratory, illetve a Mars Scout. A távlati tervek között pedig az egyelőre sci-fibe illő terraformálás is szerepel, vagyis a mínusz 55 Celsius-fokos átlagos felszíni hőmérséklettel rendelkező bolygó lakhatóvá tétele. Közben persze a kutatószondák sem állnak le: például a Hubble-t 2013-ban leváltja a James Webb Űrteleszkóp, a 2006-ban útnak indított New Horizons pedig 2015-ben ér céljához, a Plútóhoz.

A NASA azonban nincs egyedül a terveivel. Kína és India is a Holdra tör, akár már egy évtizeden belül ázsiai űrhajós léphet az égitestre. De embert akar küldeni a Holdra az ESA is: az európai űrhivatal 2030 és 2035 között tervezi a missziót. Közben az oroszok sem tétlenkednek, éppen a napokban mutatták be a Szojuz utódját. A következő ötven évben Amerika újabb, a hidegháborús időknél békésebb űrverseny elé néz.

Magyarok és a NASA

Bár magyar űrkutatási szakembereket leginkább a szovjet űrprogramokban találunk, a NASA krónikájában is találunk néhány magyar nevet. Mindenekelőtt Kármán Tódorét, aki 1944-ben részt vett a pasadenai Jet Propulsion Laboratory megalapításában, ami később a NASA egyik legfontosabb fejlesztőközpontja lett. Az International Space Hall of Fame (Az űr nemzetközi dicsőségcsarnoka) az új-mexikói Alamagordóban kiemelt helyen őrzi Kármán emlékét, mint a sugárhajtás, a szélcsatornák és az áramvonalas repülőtestek szellemi atyjáét. A tudós nevét kráter őrzi a Holdon és a Marson.

Nézze meg a Pillét kattintás után!

Ötvenhatos magyar emigránsok is kerültek az űrhivatalhoz. Izsák Imre 1960-ban már a NASA égi mechanikai osztályának igazgatójaként tervezte az amerikai műholdak és űrhajók pályáját (róla is elneveztek egy holdkrátert). Ugyancsak a forradalom bukása után hagyta el az országot Pavlics Ferenc, aki később az Apollo-programban használt holdautó egyik főtervezője lett. Említést érdemel még Szajkó Árpád, aki a Hubble Űrteleszkóp minőségi átvevője volt.

A magyar műszerek közül a legszebb karriert a Pille személyi doziméter futotta be, ami ugyan nem a NASA megrendelésére készült, de rendszeresen használják ma is az ISS fedélzetén és az űrrepülőgépeken. A Pille első változatát a KFKI mérnökei Apáthy István vezetésével még Farkas Bertalan 1980-as űrutazására fejlesztették ki a kozmonauták űrbéli sugárterhelésének mérésére. A NASA titokban, kalandos úton jutott hozzá az eszközhöz, amit még a Challengeren próbáltak ki. Az elmúlt években az űrügynökség többször is megpróbált hasonló műszert fejleszteni, de nem sikerült felülmúlniuk a Pillét. A magyar műszerek kötül a Miskolci Űrkutató Csoport alkotása, az űrkemence is említést érdemel. A mikrogravitációs olvasztási kísérletek elvégzésére alkalmas eszközt a NASA a Marshall Space Science Centerben tesztelte és vásárolt is belőle.



  • Hírek
  • Bankszámla