Mit tehet egy önkormányzat a hajléktalanokkal?

Tanácsért fordult az Urbanistához Tomi, amit bölcsen továbbpasszolok a Nyájas Olvasóknak.

Sziasztok!

Tanácsot, javaslatot szeretnék kérni. Óriási bajnak tartom ami az Andrássy úton van. Napszaktól függetlenül végig "belakják" a hajléktalanok. Az Oktogon és Kodály Köröndi közti szakaszon lévő padokra különösen igaz, ráadásul azokat még WC-nek is használják. Szörnyű ezt látni. Éjszaka olyan az út mint egy panzió. Ez persze a turizmus szempontjából is rendkívül káros.
Tudom, hogy ez bonyolult kérdés, és tudom, hogy segíteni kellene nekik, de abban is biztos vagyok, hogy Budapest (és a VI. kerület) nem engedheti meg magának, hogy a világ örökség részét végig járva egy turistát vagy sétálni vágyó lakost ilyen látvány és élmény fogadjon.
Írtam a kerület két email címére is. Nem sok reményt fűztem hozzá, és nem is történt semmi.
Kérdésem: hova lehet még fordulni?

tomi

Most ha embertelen módon a szociális kérdés helyett csak és kizárólag a városképrefókuszálunk, akkor is úgy tűnik: nincs megoldás. Pedig kétféle módszerrel is rendszeresen próbálkoznak. Az egyik ugye az olyan utcabútorok kialakítása, amelyekre nem (illetve amelyek alá sem) lehet feküdni. Ezt olyan tökélyre sikerült fejleszteni, hogy gyakorlatilag használhatatlan tárgyak lettek. Ott van például az egyen buszmegálló, amely nem véd a nap ellen, mert átlátszó, nem véd a szél ellen, mert nem zárt és nem véd a komolyabb eső ellen sem, mert nem elég mély. Viszont baromi kényelmetlen leülni a vasrácsaira.

A másik módszer a kitiltás lenne, ami szintén nem működik. Bár Újbudán most van egy kezdeményezés, de nagy kérdés, hogy ezt hogy tartsák be. Régebben gondolom a csendőr saját hatáskörben eldönthette, ki csavargó-naplopó és ki nem. Most viszont nagyon pontosan meg kellene határozni a hajléktalan fogalmát ahhoz, hogy bárhol is fellépjenek. Vagy, ha amúgy van lakásom, akkor fekhetek a járdán? Vagy általában tilos lesz leülni a földre? Vagy büdösnek lenni? Az anatómiatanárom jut erről eszembe, amikor a gyerekéért ment mindig boncolás után és előbb-utóbb szóvá tette neki az óvó néni (akinek fogalma sem volt a munkájáról), hogy nem éppen kellemes az illata. Csak annyit mondott: "Sajnálom, ebből élek".

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!